Nem egy zalai tudományos konferencia felé autóztam, mégis a mesterséges intelligencia és a rozé készítésének rejtelmei jártak a fejemben az úton. Első pillantásra ezek köszönő viszonyban nincsenek egymással, gondolhatná bárki, de senki ne siesse el a választ. Az Örvényesvölgy Fesztivál szervezői ugyanis idén úgy gondolták, hogy egy program sikeréhez idén praktikusan a rozé elkészítésének módszerét alkalmazzák, kiválasztják az ideális összetevőket. Amit kínáltak: falusi turizmus kulturális lubickolással. Amikor a nyárias júniusi fesztiválhétvégére sikerült odaérnem, lehetett választani például e-bike túrát a Zala Völgyi Nyitott Portákhoz (ami mondjuk a Budapest100 zalai biciklis verziója), a szabadban jógázást, és a levendula titkaival való ismerkedést is. A kicsiknek varázshangokat és hangtálfürdőt ígértek, a nagyoknak pedig zenészeket, akik ezt a valóságban is tudják produkálni hangszereiken. A fűre telepedő nézők láthatóan élvezték, hogy választhattak a blues, a funky és a minőségi jazzkínálat közül.
Iván Csaba
Aki gitárkedvelő, annak meg különösen a kedvében jártak a program összeállítói. Szerepelt a kínálati spektrumban a Juhász Gábor Trió vagy a Gipsy Kings, de egész más a hangszer szerepe a bluesban (Kevin Davy White) és a funk esetén (Candy Dulfer). De a Kis-Balatontól alig 30 kilóméterre Matula bácsi és Fekete István kései utódjait egy igazán izgalmas tudományos konferenciára is – erre utaltam az elején – várták a közönséget ennek jegyében péntek délutánra. A vitaindítóra a modern jazznyelvészet nemzetközileg is jegyzett képviselőjét kérték fel, aki mellett sokrétű gyakorlati tapasztalata szólt meg aktív publikációs tevékenysége. Az sem hátrány, hogy az előadó jó helyismerettel rendelkezik, sőt felajánlotta, hogy grátisz magával hozza a szakterület két ismert kutatóját is. A manapság leginkább New Yorkban élő kiváló dobos, Németh Ferenc Keszthelyen született, és Zalacsányban él ma is a rokonság, így nem volt nehéz rábeszélni, hogy lépjen fel a fesztiválon Freedom triójával. Valójában hazalátogatott. Mivel Keszthely és a jazz szeretete a közös pont az életünkben, ezért elég gyakran találkoztunk, láttam a járvány előtti utolsó itthoni koncertjén, ahol Lionel Loueke és Chris Potter alkotta a Freedomot, meg idén elmentem a Pukl-Sanders quartet fellépésére is a Budapest Jazz Clubba – ahol ő dobolt vendégként. Turbó fokozatú szereplője ő a kortárs zenei életnek: Dániában vett fel Benjamin Koppellel és Randy Breckerrel egy lemezt, most jelent meg közreműködésével egy Chick Corea tribute album is az Alicante-i szimfonikus zenekarral, elkészítették már az UnStandard Vol. 2-t, megjelenése az év végére várható (ott Dayna Stephens, Marcus Strickland és Massimo Biolcati a partnerei). Aktív oktatója dobképzést preferáló projekteknek, és nem mellesleg több formációban is állandó beltag. Két saját triót is vezet, az egyik gitár-szaxofon-dob felállásban lép fel (ezt hallottuk most is exkluzív közreműködőkkel), a másikban pedig zongora és szaxofon társul az ütőhangszerekhez (abban Tzumo és Greg Tardy a partnerek). A modern trió játék igazi specialistáiról beszélünk, semmi rutinból sablonokkal megoldott közjáték, a hangszerek egyenrangú játékára koncentrálnak, és brutálisan intenzíven szólnak.
Örvényesvölgyben tehát, ha úgy tetszik, egy egyszerre lokálpatrióta és kozmopolita fúziós trió lépett fel, amelynek tagjai bátran kísérleteznek a régi és az új hangzásokkal és hangszerekkel. Az izraeli születésű Gilad Hekselman jazzgitáros megfordult saját formációjával már a Village Vanguard, a Blue Note-t, a The Jazz Standard, a Dizzy’s és a Smalls pódiumán is, és eljutott Montreux-be, Montreal nevezetes fesztiváljára és a nyugati part jazz-Mekkájába, az SFJazzbe is, mióta 2004-ben New Yorkba költözött. Muzsikált együtt olyan kortárs zenészekkel, mint Chris Potter, Fred Hersch, Mark Turner, Esperanza Spalding, Jeff Ballard, Ben Wendel, Avishai Cohen, Tigran Hamasyan és Becca Stevens. A másik fellépő pedig a szaxofonos Seamus Blake, aki az angliai Londonban született, később Kanadába költöztek (ott is van egy London, csak kisebb), Vancouverben éltek, majd édesanyja inspirálására az érettségi után New Yorkba költözött, a bostoni Berklee College of Music- ra járt. Megnyerte a Thelonious Monk Nemzetközi Szaxofonversenyt, állandó közreműködője a Mingus Big Bandnek, és tavaly a Pink Floyd exbasszistája, Roger Waters hívta meg a turnézenekarába.
A koncerten a trió Németh Feri kompozícióit játszotta a modern jazznyelvészet illusztrálására, a 21. század zenei szentháromság – az elektronika az informatika és MI – adta lehetőségeket adaptálva a zeneéjük hangzásába. Mert Blake a tenorszaxofon mellett a közönség számára még talán kevésbé ismert modern instrumentumnak is specialistája, ez pedig az EWI, egy elektronikus fúvós hangszer, ami egészen új hangzások megteremtésére képes. (A YouTube-on több érdekes angol nyelvű beszélgetésnek is szereplője ebben a témában). Seamus Blake megmutatta a koncerten is, hogy EWI játékosként és „programozóként” is kiváló. Fel is merült bennem a Németh Feritől már korábbi fellépéseken is használt TC Helicon Vocal Harmonizer-t is hallgatva, ami egy kórus hangzását tudja odavarázsolni a koncertre, hogy egyáltalán nem észrevétlenül besétált a mesterséges intelligencia a kortárs zenébe. Ami persze nem ördögtől való, de lehetnek veszélyei. Legutóbb a Spotify már törölt komplett anyagokat, amit mesterséges algoritmus segítségével generáltak (még a kiemelkedő hallgatottsági mutatókat is a gépek produkálták). Azonban a most előadott Triumph, a Happiness, a The world rejoices, a foci ihlette Soccer game, vagy a keleti filozófiák inspirálta Poets of the East meggyőztek minket arról, hogy a MI is pont úgy jár majd, mint a net vagy a mobil. Ki-ki félhet tőle, lehet átkozni meg szidni, de a használó intelligenciáján és ízlésén múlik, hogy mit kezd vele. Most jó kezekben volt. Meggyőző bizonyítékul eljátszották a műsor végén a dobos feleségének dedikált kompozícióját – ezért a szójáték – az Any-versary songot.
Amíg egy zenészt egy bájos múzsa inspirál komponálásra, és a kreatív hangszereléshez és a rögtönzéshez továbbra is a muzsikusok értenek jobban, addig nem kell a MI miatt aggódnunk. Egy ír whiskygyár szlogenje Let each man be paid in full, tökéletesen illik a zenére is, ha barátságosan fordítjuk le: Mindenkinek azt, ami jár.
(Fotó: Iván Csaba)
