Mennyi? 25. Mi 25? Mi mennyi? A Budapest Jazz Orchestra 25 éve került fel a magyar jazztérképre, évfordulós beszélgetésünkben Kollmann Gábor zeneigazgatóval szóba kerül a megalakulás, hogy mit mérlegelt a felkérés elvállalásakor. Megkérdeztem a menedzseri filozófiájáról és a 25 év legfontosabb tapasztalatairól is, meg persze felidéztük az emlékezetes sikereket.
Iván Csaba
Idézzük fel a megalakulás körülményeit! Kié volt az ötlet, kik voltak a „tettestársak” azenekar létrejöttében?
A BJO őse egy Cotton Club Singers koncert erejéig állt össze, László Boldizsár és a zenekar akkori menedzsere Léderer Tamás szeretett volna a négy énekessel big band kísérettel a Budai Parkszínpadon egy koncertet. Az egyetem tanáraiból és diákjaiból alakult ez a zenekar, amely aztán Cotton Club Orchestra néven bő egy évig turnézott az együttessel. Majd önálló munkába kezdett Budapest Jazz Orchestra néven.
A zenekarvezetés nem minden muzsikusnak szimpatikus, hiszen menedzselni a zenekart a művészi célok meghatározása mellett a gazdaságilag sikeresen működés megteremtését is jelenti. Ehhez pedig tárgyalni kell, kommunikálni és adminisztrálni. Ambíció volt számodra vagy praktikus kompromisszum? Kezdetektől biztos voltál benne, hogy ez neked menni fog?
A zenekarnak negyedik művészeti vezetője vagyok, elődöm, Schreck Ferenc második felkérésére mondtam igent. Akkor születtek a gyerekeim, kicsik voltak, azt tudtam, hogy ez mennyi energiát és időt igényel, de azt nem, hogy sikeresen teljesíteni tudom-e a megbízást. Ma már mondhatom, hogy a BJO-t sok viharos tengeren átkormányoztam. A lehetőségeinkhez mérten sokat dolgozunk, és jól teljesít a zenekar. A sikerességének valóban ez a két alappillére: a szakmailag megalapozott döntések és a működés biztosítása. Ez egy szükségesen elvégzendő feladat, se nem rossz, se nem jó, valakinek meg kell csinálnia. Most már évek óta én vagyok az a valaki, aki megcsinálja.
Egy zenekari menedzselés szemeszteren mi szerepelne biztosan tapasztalataidból a tematikában? A zenészek „castingolásában” például melyek a legfontosabb prioritások?
A BJO összetétele időről időre változik, de nem túl nagy mértékben. Vagy a művészi pályája szólít el valakit a zenekarból, vagy a követett koncepcióban nem értünk egyet, de előfordul, hogy valaki azt a munkatempót és morált nem tudja vállalni, ami a big band – ben való játékhoz szükséges. Egyáltalán nem célom az emberek cserélgetése, nem az motivál, hogy mindig jobb és jobb zenész legyen a zenekar tagja. Azt szerettem volna a kezdetektől, hogy ez egy organikus zenekar legyen, ne egy adott feladatra alkalmi tagokból verbuválódó formáció. Úgy gondolom, hogy mára ez megvalósult, a BJO fix line up-pal dolgozik, valóban létező big band, még akkor is, ha ez nem könnyen megvalósítható néha. Ezen az úton fogunk továbbra is haladni.
Egy rövid kitérő, hiszen a zenekarvezetőkét és tanárként is jó rálátásod van a témára: mennyire befogadó ma a fiatal zenészekkel a piac és a zenészvilág? Mennyi esélye van ma egy fiatal zenésznek, hogy bekerüljön a körforgásba – például egy big bandbe – illetve hogy meg tudjon élni a muzsikálásból?
A mai egyetemről kikerülő fiatalok szakmai felkészültsége magasabb szintű, mint az én időmben volt. De a fiatal zenészek nincsenek könnyű helyzetben, a lehetőségek ugyan kicsit bővültek, de nem olyan mértékben, hogy az elmúlt években felbukkant sok tehetséges fiatal zenész megtalálja a helyét és a számítását. Van egy kényszerű szelekció, amit egyáltalán nem zenei szempontok alakítanak, de én nagyon örülnék annak, ha sok fiatal zenész maradna a pályán. Többen elkezdtek most tanítani, hogy abból tudják menedzselni zenész karrierjüket, mások hivatásos zenekarnál vállaltak munkát. Aki nagyon akarja és ügyes, abból jazz-zenész lesz. Azt jó, ha értik, hogy esetükben a munkamorál, az a fajta képesség, hogy együtt tudjanak dolgozni másokkal, ami a zenében elkerülhetetlen, erősebb szortírozó erő lehet, mint a konkrét zenei felkészültség.
Megspórolhatók az „inasévek”? Néha a fiatalok esélyét nem növeli, ha egyből világsztár ambíciókat kergetnek, önbizalom meg egyéni hang nélkül meg nincs esély a sikerre.
Egyszer a Friedrich Karcsi mondta, hogy az a baj a magyar jazz-szel, hogy mindenki a világ legnagyobb szólóját akarja a hangszerén eljátszani, de nincsen zenekar, nincsen egy olyan név, amit kimondunk, és akkor mindenki tudja, hogy mire gondolunk. Persze ez költői túlzás, de az üzenetét én nagyon mélyen elraktároztam magamban. Pont ezért dolgozom ilyen nagy kedvvel és elánnal a BJO egyben tartásán és „üzemeltetésén”. A kvintettemet is pontosan ennek szellemében saját zenével és fix emberekkel szervezem.
Egy big band esetében fontos, hogy milyen koncepciót követ, mi a BJO repertoárjának legkarakteresebb egyedi vonása?
Valóban, egy big band névjegyét az határozza meg, hogy milyen célokat követ, az meg nagyrészt a támogatásokon múlik. A szilárd művészi koncepcióhoz komoly támogatás kell. Ez az elmúlt években számunkra nem állt rendelkezésre, ezért létrehoztunk olyan produkciókat is, amik a piacon könnyebben értékesíthetők. A BJO története úgy alakult, hogy egyre több stílust kellett elsajátítania, mivel több szólista kért fel minket arra, hogy dolgozzunk együtt vele egy koncerten, egy lemezen, egy turné erejéig. Ez a BJO arculatát is meghatározta, mert olyan zenészekre volt szükségünk, akik képesek voltak több stílusban is meggyőzően játszani, és hajlandóak folyamatosan dolgozni, mert az állandó új produkciók folyamatos munkát igényelnek. Mi nem tehetjük meg azt, mint a rock zenekarok, hogy évekig ugyanazt a programot adjuk elő. Ha egy héten három koncertünk van, akkor 98% az esélye, hogy ezek teljesen eltérő tematikájúak lesznek.
Egy big band bakancslistájára milyen célok kerülhetnek fel a megélhetés szempontjára is tekintettel?
A megélhetés a kor előre haladtával fontos szempont lesz, természetesen az ember leszáll az álmaiból a földre. Egy kifejezetten jazz produkció, ami ízig-vérig a hangszerszólókra épül, és a hallgatóság nagyfokú jazzben való jártasságára és ismeretére épít, csak ritkán játszható. Az volt a tervem, és ez az elképzelésem jórész megvalósult, hogy egy keresett együttes legyünk a művészek és a koncertszervezők körében is. Cégek is szerveznek nekünk ma koncert sorozatokat, a nyári szabadtéri fesztiválok egyik közkedvelt előadója lett a BJO. Ha nem cseng a telefon, az baj. Mérlegeljük, hogy milyen produkcióval állunk ki, mennyit áldozunk fel a jazzből, hogy ott állhassunk a színpadon, milyen kompromisszumba megyünk bele tekintettel az előadóra vagy fesztivál szervezőinek kérésére. De szerintem érdemes ezt megfordítani: óriási dolog egy nemzetközi klasszikus zenei fesztiválon egyedüli jazz-zenekarként fellépni, ahol a jazz semmilyen más formában nem hangzik el. Mikor egy előadó révén bejutunk olyan helyszínekre, ahova alapvetően nem jazzprodukciókat várnak, és a tőlünk megszokott színvonalú hangszereléssel és megszólalásban egy valódi big band révén a jazz jelen van ezeken a fesztiválokon, esély van rá, hogy megszeretik a zenekar által a műfajt, lehet, hogy később vegytiszta jazz-szel is fel lehet ott lépni. Mindenki eldöntheti, melyik nézőpontot választja, én a jazz népszerűsítése – ha úgy tetszik túlélése – szempontjából ebben hiszek.
25 év után már lehet korszakokról beszélni. Milyen karakteres vonásokhoz ragaszkodtatok és min változtattatok a tapasztalatok hatására?
Több korszaka volt a zenekarnak. Az első időben próbáltuk a nagy amerikai big bandek repertoárját megtanulni, megérteni, és abból saját tudást kovácsolni. A következőben főleg magyar szerzők műveit adtuk elő, és jelentek meg ezek lemezen is. A harmadik jellemzője, hogy nagy formátumú magyar pop, rock előadókkal dolgoztunk, mint Horváth Charlie és Szulák Andrea. Ide sorolhatjuk, ez saját ötletem volt, Tóth Verával való együttműködést is, ami az együttes egyik legjobban bevált projektje. A 15 éves évfordulóra készült el négy énekessel magyar nyelven 2 lemez, ahol a négyszólamú vokál tagjai Fehér Adrienn, Urbán Orsi, Farkas Gábor Gábriel és Mujahid Zoltán voltak. Az egyiken régi magyar filmzenéket dolgoztunk fel, a másikon az amerikai jazzből jól ismert dalokat magyar szövegekkel vettünk fel. A visszatekintés mellett ez eredményezett a repertoárunkban egy 90 percnyi magyar nyelvű koncertanyagot, ami a 20. század legjobb jazzmomentumait jeleníti meg. Eközben mai szerzőkkel készítettünk kifejezetten jazz lemezeket: Oláh Kálmánnal, László Attilával, Lakatos Pállal, Kovács Lindával, Hofecker Dániellel, Zakar Zoltánnal. Ezek bemutatása nyilván a magyarországi viszonyoknak megfelelően alkalomszerű, de ha lehetőség adódik rá, rajtunk nem múlik, szívesen vállalkozunk rá.
Ha a BJO számodra legemlékezetesebb produkcióit kellene felidézni, mi szerepelne a dobogón? Ki passzolt legjobban a zenekarhoz?
A covid előtt a nemzetközi kapcsolatok jól alakultak. Ed Neumeister a Vanguard Orchestrából, aki a Duke Ellington együttesben kezdte pályafutását, mondhatjuk állandó partnerünk lett. Olyan kuriózumokat is bemutatott velünk Budapesten és Bécsben, mint a Queen’s Suite, amit Ellington az angol királynőnek komponált. Joe Lovanóval és Peter Erskinnel adtunk több koncertet, csináltunk egy Buddy Rich tribute koncertet a kiváló amerikai dobossal Daniel Glass-szal. A BJO húsz éves évfordulóján a Müpa, akik jelentős erőkkel álltak a zenekar mögé, meghívta Jane Monheitet. Ez a koncertfelvétel az egyik legnézettebb a műfajában, az MTVA számos ünnepi alkalommal sugározza az M5-ös csatornán. A 25 éves évfordulón is itt léptünk fel egy ízig-vérig big band énekesnő, Roberta Gambarini partnereként. A covid ezeknek a kapcsolatoknak gátat vetett, a környező országokban való fellépések is visszaestek, ezt újra kell építenünk.
A második kitérő. A pandémia egy zenekarnak és egy muzsikusnak egyaránt emberpróbáló időszak, hiszen pont az éltető közege, az élő koncertek váltak lehetetlenné. Volt, aki komplett albumot komponált, mások a netre feltett házimuzsikálást választották. Mit tehet ilyenkor egy zeneigazgató?
Szerencsére sok felkérést kaptunk közvetített koncertekre, de nagyon nehéz volt egy idő után üres nézőtérnek, taps és visszafolytott lélegzet, kirobbanó ováció nélkül játszani….
A hangszerelés egy big band esetében sarkalatos kérdés. A sztárok esetében mindig hozott anyagból dolgoztok?
A BJO 2010 óta túlnyomórészt magyar szerzők és kortárs hangszerelők darabjait játssza, amik most íródnak, illetve nekünk hangszerelik őket. A világsztárok esetében természetesen hozott anyagból dolgozunk, hiszen általában 1- 2 próba van, ők általában azzal a műsorral érkeznek, amit valaki nekik meghangszerelt, ami a kézükben van. Chris Potter, Peter Erskine, Joe Lovano esetében és a két énekesnővel való közös munka során nagyon örültünk annak, hogy így olyan hangszerelésekhez juthatunk hozzá, olyan zenét játszhatunk, ami a jazz centrumából érkezik hozzánk, a legmagasabb szinten tartalmazza azokat az eszenciákat, amitől szeretjük a jazzt.
Charlie koncertjei esetében, akivel több komoly projektet is csináltatok az évek folyamán, a műsor az ő választásának eredménye, mivel ő kedveli a funkos jazzt, állandó zenészei közt is erős a jazzvonal, a hangszerelésen múlik, hogy hogyan szólalnak meg a dalok. Mi ebben ilyenkor a BJO szerepe?
Azt mi tudjuk a legjobban, a közönség talán kevésbé, hogy Charlie mennyire sokoldalú és jó előadó. Már a 2000-es évek közepén is készítettünk vele egy koncert DVD-t, a BJO nagyon fiatal volt akkor, Halász János és László Attila készítette a hangszerelést, akik a zenekarának tagjai a mai napig. Most a 76 éves születésnapi koncertjén a Kongresszusi Központban, amit én inkább 75+1-nek hívnék, válogatott azokból a régi klasszikus hangszerelésekből is, amik Frank Sinatra pályája ékköveiként szerepeltek a repertoárjában.
Tematikus műsoroknak nyilván megvan az a praktikussága, hogy rajta van a „címke”, hogy miből készült, miről szól, és rendelkezésre állnak a kész kották. A 25 év alatt megtelt kirakati választékból minden vevő talál kedvére valót?
A tematikus műsor pontosan azért jó, mert akkor a megrendelő és a közönség is tudja, hogy mit fog hallani. Mikor egy frekventált fesztiválra hívnak meg minket mondjuk szombat estére, mikor a legnagyobb közönség várható, vagy egy zenei tematikájú koncertről van szó, akár egy városi ünnepség programjáról, a rendezők néha szeretnek beleszólni, hogy mi történjen. Nagyon sok komplett műsorunk van, amiből választanak. Előfordul az is, hogy az énekes olyan kaliberű, hogy az ő neve fémjelzi a műsort. Akad számos produkciónk, ami célba ért, aminek külön megrendelései vannak, önálló életet él. Tóth Vera jó példa erre, a vele végigdolgozott tíz év olyan zenei kínálatot hozott létre, ami egyedi a magyar zenei palettán. A fanatikusok szemében is „vegytiszta” jazzkoncertek esetében vagy magyar szerző aktuális művét játsszuk vagy egy nemzetközileg jól ismert komponista, zenész munkáságának állítunk emléket, ezekre jellemzően a rajongók jönnek. A zenekarnak, ha ilyen széles a skála, fontos feladata, hogy ezt érthetően kommunikálja a közönség felé, hogy aki választani szeretne, el tudja eldönteni, hogy melyik produkcióra jön el. Egy klasszikus zenekar koncertjére is úgy megyünk, hogy tudjuk, hogy Csajkovszkijt vagy Mozart lesz műsoron, van elképzelésünk arról, hogy mire számíthatunk az előadó zenekartól, karmestertől. Ezért nekünk is jól kell definiálni a koncertet, hogy a választás lehetőségét felkínáljuk.
Említetted, hogy a megalakulás egybe esett a gyerekeid megszületésével, akik közben felnőttek. Jelen van az aktív zenélés az ő életükben?
Nagyobbik lányom évek óta Nagy János tanítványa, jazz zongorát tanul. Kisebbik lányom örökölte édesanyja egyedi tónusát, ő gitározik és énekel. Nem tereljük őket a professzionális zene felé, de nagy öröm számunkra, hogy foglalkoznak a zenével.
Pep Guardiola mondta az év ötödik kupája megnyerése után, hogy „Lezárult egy fejezet, itt a vége, minden címet megnyertünk”. 25 év után azt biztosan kijelentheted, hogy elvégezted a munkát, a megbízás sikeresen teljesítve. De a vége még odébb van – a terveket hallgatva – mi publikus már ezek közül?
Azt szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy a magyar zenész szakma elkényezteti a BJO-t, számos olyan felkérésünk van, ami sok sok évre elég munkát ad majd nekünk, és ennek örülök. A 25 éves évforduló kapcsán külső megkeresésnek eleget téve egyházzenei fesztiválokon is fel fog lépni a BJO, amire először lesz példa a zenekar történetében. Szeretnénk a számunkra legtöbb örömöt okozó produkciókat újra színpadra állítani, ennek jegyében léptünk fel Charlie és Tóth Vera koncertjén is a közelmúltban, és – a pandémiától eltávolodva – azokat a külföldi művészeket is elhozni, akikkel jó kapcsolatunk van. Jelenleg egy George Gershvin tematikájú műsoron dolgozom, a 20. század egyik legnagyobb zenei zsenije születésének 125. évfordulójára. Sikerült rábeszélnem Révész Richárd zongoristát, hogy régi álmát megvalósítva megtanulja a Rhapsody in Blue-t, ami egy óriási teljesítmény egy jazz-zongoristától, mert általában klasszikus művészek szokták játszani. Urbán Orsi az énekesszólistánk, aki a végtelenül gazdag Gershvin repertoárt igyekszik a főbb sarokpontok alapján megmutatni. Megemlítem az Oláh Kálmánnal megvalósuló közös koncertünket és lemezünket, és László Attilával való együttműködést is. Mi belülről építkezünk, saját ötleteinket valósítjuk meg nagyrészt, a zenekarban levő hangszerelők és zeneszerzők munkáit játsszuk. Az előző évben Hoffeker Dániel szerzeményeit játszottuk el és adtuk ki, a következő évben Mester Dániel anyagából készítünk felvételt.
Ha Guardiolát csapata játéka minősíti meg az eredmények, akkor egy zeneigazgatót nyilván az együttese játéka. Mi sikeres menedzserként a hitvallásod?
A párhuzam jó, egy focicsapatnak is végig kell játszania mindig a bajnokságot. Vannak mérkőzések, amitől jobban tart, és olyanok, amiket jobban vár, de a végén, ha jó helyen végez a tabellán, az erőt ad mindig arra, hogy a következő idényben újult erővel ismét belevágjon. Örülök, ha megtelik a nézőtér, ha a zenészek a BJO-tól megszokott szinten teljesítsenek. A 25 éve erre törekszünk.
Kép: BJO
