Sokféleképp lehet jellemezni Salzburgot: Festivalstadt, Mozartstadt – de csodája leginkább a nyári Ünnepi Játékok rendezvényein tapasztalható meg, személyesen. Amikor az is kincseket talál, aki nem keresésükre jött…
Fittler Katalin / Salzburg
Július 19-től augusztus végéig megkülönböztetett helye a világnak. A világelső fesztivál egyedülálló légköre eluralkodik a tájon, ellenállhatatlan hatást gyakorolva mindenkire. Megérinti a „gyanútlan” turistákat is, akik örvendezve tobzódnak a felfedeznivalókban. A nevezetes épületek fotózásán túl alkalmi „kínálatokban” részesülhetnek, mint például a Siemens által szponzorált, ingyenes óriáskivetítős opera- és koncertvetítések a Kapitelplatzon. És könnyű rátalálni a naponként frissített, az aktuális jegy-kínálatot tartalmazó listákra, amelyek – meglepő módon – mindig tartalmaznak „zsebbarát” lehetőségeket. Bevonzza az érdeklődőket, s aki először talán csak a helyszínre kíváncsi, azt is többnyire elvarázsolják a hallottak. Többnyire, teszem hozzá becsületesen, mert némi „alapnak” kell lenni, hogy megtapadhasson az élmény. (Habár napjainkban, amikor szinte hozzászoktunk az olyan tv-műsorokhoz, ahol csak a látványvilág alapján tudunk tájékozódni…)
A fesztivál, hagyományosan, elképesztően gazdag, szerteágazó programot kínál. Ki-ki a saját szempontjai alapján válogathat, egy vagy több előadásra vált jegyet, a műsor (a „mit”) vagy pedig a fellépő művészek (a „kit”) szempontja elsődleges a számára. És, természetesen, nem elhanyagolható az időpontok összehangolása. Aki limitált idejű tartózkodást tud vállalni, a kettős szempontot igyekszik egyidejűleg érvényesíteni, míg a hosszasan időzők (és a közelben élők) szabadabban válogathatnak.
A műfaji-tematikus csoportosítások további szempontot kínálnak, néha megkönnyítve az élményforrások „tömbösítését”. Így például, a „Zeit mit SCHÖNBERG” 11 programjából augusztus 1-jén és 3-án is két-két koncertet hallgathattak meg. Nem túlzás azt állítani, hogy a nagymúltú fesztiválon belül „mindennek hagyománya van”. Így annak is, hogy kerek évfordulós megemlékezéseknek erős reflektorfény jut. Idén Arnold Schönberg születésének 150. évfordulója különleges lehetőséget kínált valamiféle „rehabilitációra”. Hogy a szakmabeliek, és a laikus érdeklődők is értőbben tájékozódjanak a 20. századi zene „Einstein”-jének életművében. Busásan kamatozott a haszna annak, hogy az Ünnepi Játékok háromtagú direktóriumában az intendáns tisztét az a Markus Hinterhäuser tölti be, aki gyakorló zongoraművészként maga is a kortárs zene elkötelezettje.
Augusztus 1-jén és 3-án a Mozarteum Nagyterme adott otthont a figyelemreméltó esteknek. 19 órai kezdettel történeti távlatból közelített a műsor Schönberg egyik legnépszerűbb művéhez, az 1899-ben komponált Verklärte Nacht (op. 4) Los Angelesben készült 1943-as verziójához. Az első részben Wagner 1870-ből való Siegfried-idillje, majd Franz Schreker (ugyancsak alkalomra szánt) Kammersymphonie-ja került előadásra. Ez utóbbit, mely címével is vállalja a hatást, amelyet Schönberg azonos című 9. opusza gyakorolt a szerzőre, a Zenebarátok Konzervatóriumának centenáriuma hívta életre. Hangszínvarázs – így határozható meg az a komponens, amely mindhárom művet élménnyé tette, a Camerata Salzburg előadásában, koncertmester Giovanni Guzzo irányításával (akit a magyar közönség elsősorban a Budapesti Fesztiválzenekar vendégkoncertmestereként ismer).
Mindezt akár „előjáték”-ként is felfoghattuk a 22 órakor kezdődő Schönberg-koncerthez, amelynek bevezetéseként Christoph Luser felolvasta azt az Alban Berggel készült interjút, amelyet 1930. április 23-án sugárzott a bécsi rádió. Ez a prózai bevezetés meglepően hathatott azokra, akik nem tájékozódtak előzetesen a műsorfüzetből (amely egyébként két nyelven tartalmazza az interjút). Hasonlóképp két nyelven szerepel benne a Tizenöt költemény Stefan George „A függőkertek könyvéből” című zongorakíséretes dalciklusának szövege, és a 2. vonósnégyesben felcsendülő két további George-versé. Mindez azonban nem könnyítette meg a nem német-ajkú, illetve németül kevéssé értő hallgatók dolgát, mivel a Mozarteumban nem vetítik ki a szöveget, a műsorfüzet használatát pedig a fényviszonyok gátolták. Maradt tehát a zenei anyagra koncentrálás, Georg Nigl átélt tolmácsolása hatásos érzelmi tájékoztatásnak bizonyult, miközben elismerésre méltó teljesítményt nyújtott Markus Hinterhäuser a zongoránál. A folytatásban az elmúlt két évtized alatt Salzburgban hetedszer fellépő Minguet Quartettnek és Anna Prohaskának köszönhettünk megrendítő élményt.
Két nappal később az esti koncerten átdolgozások kerültek előadásra: Mahler. Dal a Földről című kompozíciójának A búcsú tételét Schönberg kisegyüttesre dolgozta át – munkáját Rainer Riehn fejezte. Ez a verzió először 1983-ban csendült fel – most Tanja Ariane Baumgartner és a Bécsi Filharmonikusok tagjai szólaltatták meg, a 10 éve a salzburgi Young Conductors Award nyertesének, Maxime Pascalnak az irányításával. A folytatás: ifj. Johann Strauss Császár-keringőjének (op. 437) Schönberg által készített átirata (amelynek ezúttal más irányelve volt, mint a Mahler-tételnek: itt Schönberg szabadabban bánt az anyaggal, dúsította a faktúrát, illetve más művekből való idézetekkel „kommentálta”). Keringőre – keringő: Ravel La Valce-ának kétzongorás verzióját Nenad Lečić és Tamara Stefanovich tolmácsolásában hallhattuk.
A késő esti koncerten is felléptek: Schönbergtől a Kammersymphonie Nr. 2 kétzongorás verziójával, amely a mű New York-i ősbemutatóját követően készült. A keretező műsorszámokkal a Leonkoro Quartett írta be nevét a hallgatóság emlékezetébe. A nyitószámmal, Webern Langsamer Satz-ával a szépségnek azt az intenzitását keltették hangzó életre, amely szinte már fáj… Megrendítő volt a négy fiatal muzsikus zeneiségének intenzitása: mindnyájan az elképzelt hangzásideál közös megvalósítására törekedtek, olyan dallamokkal illetve gesztusokkal, amelyek hangszínben, dinamikában érzékenyen reagáltak egymásra. A szívükkel gondolkozva, a tudatukkal érezve. lenyűgöző volt. Ezt a csodát ismételték meg Alban Berg Lírai (Lírikus) szvitjében – majd az érezhetően intentív tetszésnyilvánítást megköszönve, még ráadás-tételre is futott az erejükből. A hálás közönség alig akarta leengedni őket a színpadról. Az öt éve működő vonósnégyes pályafutása: sikertörténet. Ugyanakkor figyelemreméltó, hogy életrajzukban nemcsak sikereikről adnak számot, hanem feltüntetik tanáraikat, mentoraikat, akiknek tanítása ezúttal termékeny talajra hullott.
A Zeit mit SCHÖNBERG aligha lehetett volna teljes 1874 egy másik híres szülöttére való emlékezés nélkül: Karl Krauss (1874-1936) 1918-ban írt monumentális könyvdrámája, Az emberiség végnapjai, mindmáig nem vesztett döbbenetes hatásából. Egyetlen alkalommal került műsorra az Ünnepi Játékok sorában (aug. 4, Haus für Mozart), Erwin Steinhauer előadásában, négy muzsikus atmoszféra-elmélyítő közreműködésével. Az érdeklődés nem korlátozódott kizárólag németajkúakra; a több nyelvre lefordított mű „eredetijével” színpadi előadásban való találkozás akkor is elementáris hatású, ha a dialektusok mindegyikét nem mindenki értette szóról-szóra; a látvány, a testbeszéd gesztusaival, ráadásul a részben komponált, részben idézetekként feldolgozott zenei kíséret a jól megválasztott hangszín-világgal (fúvós és ütőhangszerek mellett theremin és zongora) teljes értékű színházi élményt adott.
Három nap öt eseménye: dimenziókkal tágult az a világ, amelyben az újonnan szerzett élmények által közvetített tudásanyaggal plasztikus kép jutott – nemcsak Schönbergnek. A műsorok többségének későbbi rádió- ill. televíziós közvetítése által sokakhoz eljuthatnak ezek az élmények. És csak remélni lehet: megjelennek majd a Festspieldokumente CD-sorozatában, hogy tovább gyűrűzzön hatásuk.
A kiemelt képen a Der Abschied című előadás főszereplői: Tanja Ariane Baumgartner mezzoszoprán és Maxime Pascal karmester, valamint a Bécsi Filharmonikusok tagjai. A másik képen a Salzburgban szólóesteket adó Pierre-Laurent Aimard zongoraművész. Fotók: Marco Borrelli
Pierre-Laurent Aimard Klavier
