A Vadász Zsolt által jegyzett Gyönyörű Az Én Hazám Alapítvány hívta életre (a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával) A Mester és Marica című szcenírozott koncertet, Kálmán Imre világszerte nagy népszerűségnek örvendő operettjének, a Marica grófnőnek centenáriumi évében. A produkció személyes és szakmai párfogója Yvonne Kálmán, Kálmán Imre Mexikóban élő lánya. Vadász Zsolt nemcsak kreatív produceri minőségben társult Szentpéteri Andráshoz, hanem kitűnő bonvivánként ő testesítette volna meg Endrődy-Wittenburg Tasziló grófot. E tervet felülírta az élet: az Operettszínház művészének június 21-én bekövetkezett halála.
Fittler Katalin
A Benczúr Kerti Esték keretében színre vitt augusztus 15-i (első nyilvános budapesti) előadás előtt, amelyet Vadász Zsolt emlékének szenteltek, bejelentésre került sor: Szentpéteri András tudatta a közönséggel, hogy a 2024/25-ös színházi évadtól (a Gyönyörű Az Én Hazám Alapítvány keretében, az Artist Center Agency szervezésében elindítják a Vadász Zsolt Operett Tehetséggondozó Programot. Hármas célját így határozta meg: „a csodálatos bonviván emlékének és örökségének ápolása, valamint új, klasszikus operett-előadások és koncertek létrehozása, de legfőképpen fiatal tenoristák, operett bonvivánok pályájának segítése”. A bejelentés hamarosan a sajtóban is nyilvánosságot kapott – remélhetőleg sok rátermett jelölt pályakezdését sikerül ezáltal megkönnyíteni.
Szcenírozott koncertként hirdette a műsorfüzet az előadást – amely élményszerűségével messze meghaladta ezt a vállalást. Annál is inkább, mivel rendkívül szerencsés keretjátékba ágyazva került felelevenítésre az örökzöld operett valamennyi dala (betétszáma). A keretjáték során Kálmán Imrétől, mintegy „első kézből” értesülünk a zeneszerző életének, pályájának megannyi eseményéről, s nem utolsó sorban: a Marica grófnő születéséről. Lőrinczy Attila remek érzéssel ágyazott a társasági tónusba megannyi adatot (információt és megjegyzésre érdemes tudnivalót), anélkül, hogy egy pillanatra is didaktikussá vált volna. Sőt, azáltal, hogy az öt szereplőhöz alkalmanként hatodikként Dézsy Szabó Gábor is csatlakozott, szerves produkcióként élhettük meg ezt az előadást.
A címszerepben Lukács Anitát láttuk-hallottuk, partnere ezúttal Barkóczi Sándor volt. Rendkívüli lelkierőről tanúskodott, hogy elhitető erővel játszott, mintha a játék (amelyben a kiválóságok csakúgy, mint a humorban, nem ismernek tréfát) jelenidejűsége segítene a (személyes, tehát fokozott mértékű) veszteség feldolgozásában. Lizaként Szendy Szilvi és báró Zsupán Kálmánként Peller Károly táncos produkcióként is lebilincselőt alakított. Zábrádi Annamária Manjája remekül egészítette ki az együttest. Az énekesekhez öttagú együttes, a Sturcz Szmollbend társult – a kamaraegyüttesre készült átirat maximálisan teljesíteni tudta a hallgatóság elvárását: élménytadóan idézte a korábbi zenei emlékeket. Úgy tűnt, mintha „magától értetődő” lenne valamennyi tempóválasztás (amelyeknek határt az érthető szöveggel történő éneklés adott, valamint a színpadi mozgások, a kis színpad „bejárástól” a táncokig), és az összeszokottságot dicsérte az is, hogy a hatásos agogikáknál is mindig együtt volt az énekes és a kíséret.
A Benczúr-kertbe telt házat vonzott a produkció – és a megérdemelt-lelkes tapsok sokasága tette csaknem kétórás időtartamúvá a szünet nélkül játszott, eredetileg 90 percesnek hirdetett előadást.
Fotó: Music & Lens
