Szeretet: szintézisben szakmával, szuper-teljesítményekkel. Adventi ünnepi ráhangolódásként, ugyanakkor a Fesztiválakadémia Budapest (FAB) idei évadjának nyitányaként, sőt, megemlékezve a funkcióiban mindegyre terebélyesedő Fesztiválakadémia fennállásának jubileumáról. Mert immár a tizedik évadhoz érkeztünk…
Fittler Katalin
December 11-én délutántól „kisajátította” egykori alma materét a FAB állandó stábja: délután sajtótájékoztató a szakmának, visszapillantva múltra, és kitekintve a jövő terveire. Utána családi koncert, amely nem szerepelt az eredeti tervek között, ám az esti hangversenyre olyan intenzív érdeklődés mutatkozott, hogy érdemes volt meghirdetni egy rövidebb programot is.
Nincs szükség statisztikai felmérésre ahhoz, hogy kijelenthessük: a legtöbbek számára a Fesztiválakadémia Budapest a kamarazene-kedvelők oázisát jelenti a nyári (többé-kevésbé az uborkaszezon jeleit mutató) kulturális kínálatban. A hangversenylátogatók figyelmét aligha kerülheti el, hogy megannyi fakultatív programon vehetnek részt, miközben a különböző kiírásokból, tájékoztatókból látják: mindaközben oktatás is folyik, kurzusok, sőt mesterkurzusok színhelye a Zeneakadémia több terme. De a kamarazene-kedvelő teljes lelkével a hangversenyekre „nyit”, ahol sorjáznak a szebbnél szebb művek, jobbnál jobb előadásban. Az elmúlt évtized során létszámában is gyarapodott a visszatérő vendégekből állandósult művészek (művésztanárok) csapata, külföldieké és hazaiaké egyaránt – hasonlóképp az aktív fiatalok száma, akik fokozatosan „betagozódtak” ebbe a csodálatos vállalkozásba. Ami a műsort illeti, néha menet közben változik, személyi és egyéb feltételek alakulása mentén – ámde a szavatolt minőség a szó legszorosabb értelmében bármi örömforrássá lehet. Boldogan hallgatjuk újra a már ismert műveket (amely tevékenység egyfajta variált ismétlés módjára mindig tartogat észrevennivalókat, rácsodálkoznivalókat, tehát gazdagítja az emlékképek tárházát), de nem kevesebb lelkesedés jut a „felfedeznivalóknak”, amelyek – az évszázadok során felhalmozódott értékes zenék között – nem tudtak repertoárdarabbá válni.
Közben időről-időre megjelennek híradások a FAB újabb „vállalkozásairól”, további térhódításairól immár messze túl az országhatárokon. És a rendezvények a naptárban is mind több helyet foglalnak el – a legközelebbi program a Winterfest lesz, a tavalyi sikeres kezdetet folytatva, a lillafüredi Palotaszállóban. Most viszont az „energiabomba csapat” megállította a rohanó időt, és az időtlenségnek adózott. A maga módján, természetesen: pillanatképben örökítve meg azt a mozzanatot, amikor generációk találkoznak. Az esti koncert kecsegtető programjához meglepetéseket is társítottak.
Adventi ráhangolódás a Kelemen-Kokas családdal és az Erkel Ferenc Kamarazenekarral – a cím önmagában is „közönségcsalogatónak” bizonyult. Beköszöntőként Schubert Ave Mariája csendült fel Aranyos János átiratában, a kamaraegyüttes kíséretével Kokas Dóra megindító szépségű csellóhangján, majd J. S. Bach: d-moll hegedű-kettősversenye következett Kelemen Barnabás és Kokas Katalin szólójával. Aztán egy meglepetés: a kisiskolás Kokas Lénárd művészi teljesítménye Goltermann Capricciójával. A Kokas-lányok (Katalin és Dóra) fiútestvérének gyermeke idejekorán figyelemfelkeltő ágacskája a családfának! A közönség elragadtatottan hallgatta a kiérlelt produkciót, és méltán jutalmazta vastapssal, amit láthatóan örömmel fogadott a kis művész, mint visszajelzést: tehetségének és szorgalmának elismerését. A szünet előtt még Mozarttól az Esz-dúr Sinfonia Concertante (K. 364) került előadásra, amelyben a hegedűszólót Kelemen Barnabás, a brácsaszólót pedig Kokas Katalin játszotta.
A szünet után az est házigazdája, a Zeneakadémia korábbi rektora, Dr. Batta András örömmel nyugtázta, hogy nem csappant meg észrevehetően a hallgatóság. S aki maradt, jól tette! Az est legfiatalabb előadójaként Kelemen Olga lépett pódiumra, negyedes hegedűjével, magabiztos szólistaként. Gyerek-előadónak szánt hegedűversenyből játszott részletet, olyan pódium-biztonsággal, amit vélhetőleg a génjeivel örökölt. És akár korábban is hallotta valaki Vivaldi örökzöld hegedűverseny-sorozatát, A négy évszakot olyan interpretációban, ahol a szerző által a partitúrába írt program (szonett) szövegét Kelemen Hanna mondja el (e rövid mesével mintegy tájékoztatva a hallgatókat a zenében „történtekről”), akár most találkozik ezzel a verzióval először, mindenképp újdonságot jelentett, hogy ezúttal Kelemen Gáspár lépett fel szólistaként. A kísérőegyüttesben szép számmal foglaltak helyet családtagok: a koncertmester Kokas Katalin volt, a brácsaszólamban (egyszersmind ütős effektusok megszólaltatójaként) Kelemen Barnabást fedezhettük fel, csellistaként pedig ismét Kokas Dóra gyönyörű tónusú hangját élvezhettük. Az Erkel Ferenc Kamarazenekar tagjaihoz e műben Edőcs Fanni társult (csembaló). Az élmények tartalmassá tették az eltelt időt, amely – abszolút értékben – közben igencsak előrehaladott, de hogy mennyire megérintette a közönséget a zene, annak ékes bizonysága, hogy az élmény nem csak – miként Bárdos Lajos mondta tréfásan – a ruhatárig tartott.
Akiknek nem jutott jegy az esti koncertre, vagy más okból hagyták ki ezt a lehetőséget, a délutáni egyrészes koncerten a Vivaldi-művet hallhatták. Érdeklődésre ott sem volt hiány – és remélhető, hogy az ott elvarázsolt gyerek-közönség a későbbiekben is keresi majd a (komoly)zenei élményeket. „Sokkal nagyobb ajándék egy-egy ilyen közös élmény és a zene, mint bármely tárgyi ajándék” – erre Kokas Katalin hívta fel a figyelmet, s remélhetőleg, akik megélték a közös zenehallgatás lélekemelő-boldogító hatását, nem csak emlékként raktározzák el ezt a napot. S hogy még kiterjedtebb legyen a szeretet: a teltházas esti koncert bevételét az autizmussal élő családokat támogató Világom Alapítványnak juttatták. Ennél szebben aligha lehet áldott karácsonyt kívánni!
(Adventi ráhangolódás a Kelemen-Kokas családdal és az Erkel Ferenc Kamarazenekarral. Schubert, Bach, Mozart, Vivaldi művei. December 11. Zeneakadémia)
A kiemelt képet Felvégi Andrea készítette.
