A Los Angeles-i Crypto.com Arénában választ kaphattunk néhány aktuális kérdésre. Kiderült, hogy Grammy ceremónia ideális korba lépett, rendelkezik kellő tapasztalattal ahhoz, hogy ne jusson a FIFA díjátadó sorsára, ahol előfordulhatott, hogy egy klub azért bojkottálta a rendezvényt, mert nem az ő jelöltjük nyert. De aki arra volt kíváncsi, hogy képes-e gátat vetni egy ilyen rendezvény protokollja az exhibicionista követő és nézettség generálásnak, most már tudja a választ: nem.
Iván Csaba
Bianca Censori túl hosszúnak találta a neves ókor producer, Cicero tanácsát, úgy döntött, a változatosság helyett elég a gyönyörködtetésre fókuszálni – azaz nem követte Westné a vörös kárpiton elvárható minimál dress code-ot sem. Lehet, hogy jövőre Chippendale-fiúk lépnek fel a FIFA gálán? Ellopták a show-t, de Bianca már régen elfelejtett öreg néni lesz, mikor több itt díjazott zenéről még mindig beszélni fognak.
Az AI-tól a Stone(s)henge-ig
A varietas delectat szellemében módosították a tematikát, hiszen 94 kategória jobban lefedi a villámgyorsan változó zenebirodalmat. Először fordult elő, hogy az Akadémia fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy „csak emberi alkotók” nyerhetik el a zeneipar legmagasabb kitüntetését – amit csendes hadüzenetként értelmezhetünk az AI térhódítása ellen. Erre mi történik? A Best Rock Performance kategória győztese a „Now And Then” című „utolsó Beatles-dal” lett, egy stúdióban folytatott ásatás közben találtak egy félretett demót, amiről „levették” Lennon hangját, később egyszer Harrisonnal megpróbálták már életre kelteni, aztán 20 évvel George halála után gondoltak egyet, és a mesterséges intelligencia közreműködésével összemixelték a három idősíkot. A nosztalgia szérum hatásának tekinthető az is, hogy a Best Rock Album kategóriában a matuzsálemek építette Rock-Stone(s)henge, a Hackney Diamonds lett a befutó. Még egy felületes pillantást vessünk erre a műfajra – Cyrille Aimée À Fleur De Peau című albumának címét komolyan véve – de ennek már van jazz vonatkozása, mert egy parttalan vita lezárulhat. Vajon Norah Jones a jazzénekesek és –zenészek közé sorolandó-e? Szerintem ezt a Norah Jones Sound már rég megválaszolta, hiszen – szerethető és eredeti módon – a gospel, a blues, a country és a bluegrass jól felismerhető dalstruktúráit és speciális hangszeres technikáit emeli be a dalokba. Albuma, a Visions-e a tradicionális pop vokál albumok kategória győztese lett, ezzel ott a pont a polémiát végén.
A három tuti
Mikor kérdeztek, mivel nem szeretem a közhelyeket, három favoritot is előre megtippeltem. Nem azért mert Kaliforniából kapom a tuti füleseket, hanem azért, mert szerencsém volt több kandidált jelöltet élőben hallani. Biztosra vettem például, hogy a Fesztivál Színházban látott Lakecia Benjaminnak nyernie kell, mert a koncertjén olyan elementáris könnyedséggel játszott Coltrane-t a „Pursuance” című albumáról, de a „Phoenix Reimagined (Live)” (Lakecia Benjamin featuring Randy Brecker, Jeff “Tain” Watts & John Scofield) csak a Best Jazz Performance listájáig jutott. Azért mert másik favoritom megelőzte a Twinkle Twinkle Little Me-vel. Samara Joy, a MOMkultban száz percben két ráadással tökéletesen igazolta a kandidálása jogosságát. Már mindenki érti, miért mondta Jamie Krents, a Verve főnöke: „Ő egy átlagos fiatal, aki történetesen világklasszis énekesnő”. Ezért vitte el a Grammyt a Joyful Holiday a legjobb vokális jazzalbumok között.
A harmadik jelöltem, Béla Fleck az amerikai zene állócsillaga lesz még sokáig a bluegrasstől a klasszikus zenén át a jazzig, aligha szomorkodott amiatt. hogy nem a Müpában hallott Gershwin koronagyémánt szellemesen áthangszerelt változatával, a Ferde Groféval újra gondolt „Rhapsody In Blue(Grass)”-ért, hanem Chick Coreával való kollaborációjának eredményeként született Remembrance-ért kapott szobrot a Best Jazz Instrumental Composition kategóriában. Szintén a Hungarian Palace of Artban lépett fel életében tavaly a gátlástalan zenei ezermester és újító Jacob Collier, akinek „Bridge Over Troubled Water” adaptációja (feat. Tori Kelly & John Legend)a Best Arrangement, Instruments and Vocals kategóriában nyert – bizonyítva, hogy feldolgozni akkor érdemes, ha olyan eredetiséget tudsz hozzátenni, ami „jobb, mint az alapmű”. (egyébként ott rejtőzött a listán Buffalo Philharmonic Orchestra prezentálásában Kodály: Háry János szvitje is).
Cubop „bigbendül”
A big band a swingkorszakot túlélt zeneipari dinoszaurusz, megjövendölték már párszor a „kimúlását”, aztán mindig új erőre kapott, mert ha jól szól, muzikalitásával a Louvre udvarán álló piramist képes könnyedén felépíteni egyetlen koncert alatt. Csak nem a táncteremben, hanem a koncertszínpadon. Kitalálták a jazz nehéztüzérsége számára a Best Large Jazz Ensemble Album kategóriát, aminek idei győztese John Beasley & Frankfurt Radio Big Band Returning To Forever-je, a kaliforniai Clayton-Hamilton Jazz Orchestra And So It Goes-a és Miguel Zenón Golden City-je előtt a Dan Pugach Big Band lemeze, a Bianca Reimagined: Music for Paws and Persistence lett. A másik izmos különítmény, ami vitalitása miatt mindig figyelmet érdemel a spanyol vonal, lánykori nevén latin jazz. Nem szívesen ülne senki a döntnökök közé, amikor olyan listán kell egyre ráböknie, ahol ott szerepel Spain Forever Again (Michel Camilo & Tomatito), a COLLAB (Hamilton de Holanda & Gonzalo Rubalcaba), a Time And Again (Eliane Elias) vagy az As I Travel (Donald Vega Featuring Lewis Nash, John Patitucci & Luisito Quintero). De a gazdag felhozatalnak előnye is van, mert senki nem csóválhatja a fejét, hogy a Cubop Lives! (Zaccai Curtis, Luques Curtis, Willie Martinez, Camilo Molina & Reinaldo de Jesus lett a befutó. Pazar zene egy legalább ennyire szellemes műfaji megjelöléssel. Ahogy érdemes ismeretséget kötni a Best Alternative Jazz Album pollját nyerő No More Water: The Gospel Of James Baldwin című és tartalmú Meshell Ndegeocello albummal is.
Megállapíthattuk Ismét, hogy a jazz az egyetlen zenei műfaj, amiben fontosak a tradíciók, de a nosztalgia soha nem üti fel a fejét, mert kiapadhatatlan forrása vitalitásának az emberi tehetség. Biztos Cicero is imádta volna, mert klasszikus bonmot-ját hitelesen illusztrálja.
A kiemelt képen Samara Joy, az alsó képen Béla Fleck, fotók: Gramofon-archív
