Az Anima Musicae Kamarazenekar diszkográfiájában „vezet” a Hungaroton: a Naxos egy és az Ongaku Records két felvétele mellett immár a nyolcadik korongot jegyzik Eddig a Vonósszerenádok négy korongnyi kínálatán túl Mozart-divertimentókkal kedveskedett a zenebarátoknak, brácsaversenyekkel ismertette meg a komolyzene kedvelőit, és egy szerzői lemezzel a jelenleg Bostonban élő, nálunk elsősorban orgonaművészként ismert Karosi Bálint zeneszerzői munkásságára hívta fel a figyelmet. Most pedig itt A négy évszak interpretációja.
Fittler Katalin
Kellemes meglepetés mindenkinek: új felvétellel gazdagodott Vivaldi hegedűverseny-sorozatának, A négy évszaknak a diszkográfiája, amely immár 82 éves múltra tekint vissza (a sorozat első teljes felvétele 1942-ből való). Az interpretáció gazdag változatosságát kedvelők egyszersmind az ízlésváltozást is nyomon követhetnék a rögzített előadásokból, az egyes hegedűművészek rajongótábora pedig azért örvendezhet, hogy kedvencének tolmácsolásában is hallhatja a lassanként évszázadosan megunhatatlannak dokumentált remekműveket. Ugyanakkor az is régi tapasztalat, hogy más atmoszférája van azoknak az előadásoknak, ahol nem meghívott vendég-szólista és együttes adja elő, hanem összeszokott muzsikus-társaság. Ez utóbbiak közé tartozik a Hungaroton újdonsága, ahol szólistaként az együttes alapítóját, G. Horváth Lászlót halljuk.
Kétségkívül ritkaságként tartható számon, hogy gazdag diszkográfiával rendelkező műsor került ismételten rögzítésre. Különösen értékes ez a gesztus, hiszen már történeti hagyománya van a hangfelvételek „alkonyának”, s lám, mégis… Új felvétel a régi kedvencből: csábító lehet a zenekedvelők széles rétegének. De még valami rejlik ebben a gesztusban: a megbecsülés az együttes iránt, amely nemcsak életképességét bizonyította, hanem a zenei élet több területén is hallatja hangját. „Megérdemli” a kamarazenekar, hogy éppen a népszerű műsornak köszönhetően azok is felfigyeljenek rá, akik nem sűrűn járnak komolyzenei hangversenyekre. Tehát, többrétű a megajándékozottak köre!
Bő félórányi zenei kirándulás, amely jótékony hatással van a kedélyre, a lélekre. Nem igényel alapfeltételként különös figyelmet, előzetes felkészülést sem. Egyszerűen „csak” hat, gyönyörködtetően. Megérdemli a népszerűséget – még akkor is, ha az együtt jár Vivaldi gazdag életművében megannyi hasonlóképp tetszetős, értékes kompozíciójának az árnyékba, háttérbe kerülésével. Kétségtelen, hogy a jól kiválasztott „ikonikus” alkotás önmagában nagyobb népszerűséget biztosít szerzőjének, mintha az elismerés, a lelkesedés elaprózódna több műve (jogos) értékelésére.
Népszerű művet nemcsak műsorra tűzni, de meg is örökíteni: kihívást jelentő feladat. Az előadók tisztában lehetnek a potenciális „konkurenciával”, ami egyfajta veszélyforrás – ugyanakkor kecsegtető a felvétel éppen azért, mert a gazdag környezet stabilitást is biztosít (a kuriózum többnyire csak időszakosan kelt érdeklődést, s hamarosan perifériára szorul…). Az Anima Musicae Kamarazenekar (amely 2018-tól 2020-ig a kitüntető „Nemzeti Ifjúsági Zenekar” cím birtokosan volt) szakmailag felkészült, előadóként rutinos együttes, amely a változatos feladatokon edződve sajátos profilt alakíthatott ki. Körvonalazott zenei elképzelést alakítanak ki a műsorra tűzött darabokról, ugyanakkor nem nélkülözik az elméleti háttér-ismereteket sem. Jogosultak és méltóak arra, hogy megörökítsék elképzelésüket Vivaldi eme örökzöldjéről – amely érdeklődő hallgatóságra számíthat.
A felvétel értékét növeli, hogy a kísérőfüzetben szerepelnek a programadó szonettek (olasz, angol és magyar nyelven). Aki korábban csak olvasmányként értesült e sajátos programról, további adalékot kapott az egyébként önmagukban is teljes értékűen élvezhető remekművekhez.
(Vivaldi: A négy évszak. Anima Musicae Kamarazenekar, művészeti vezető: G. Horváth László. Hungaroton, katalógusszám: HCD 32890)