Füveskönyv, a szó több értelmében: lélekgyógyászati segédkönyv, amely minden élethelyzetben hasznos. Olyan „hangoskönyv”, amelyet érdemes mindig a közelünkben tartani, mert értékes társ örömben-bánatban egyaránt. Egy óra spirituális közegben!
Fittler Katalin
Az Erato felvétel címlapja vonzza a tekintetet – a műsor meghallgatása pedig visszaigazolja ezt a spontán felkeltett érdeklődést. Ilyenkor még a – némiképp poénosnak szánt – lényegközlő felirat „helyesírásával” is meg lehet békülni. BACHTHARAUD: Alexandre Tharaud (*1968) vallomása ez, az ő személyes Bachjáról.
Ezúttal szószaporítás lenne az átiratkészítés múltjával, indítékaival foglalkozni – legyen elég annyi, hogy a zongoraművész hét tételt ragadott ki a gazdag oeuvre-ből, valamint az e-moll lantszvitet, amelyeket a maga zongorista-adottságaira fogalmazott át. Nem túlzás, ha az átirat minősítést némiképp alábecsülőnek érzem, olyannyira érződik az interpretátor személyes érintettsége (túl a választáson!). A jól felépített műsor hallgatója – a különleges atmoszféra bűvkörében – alig foglalkozik olyan konkrétumokkal, hogy az eredeti billentyűs tételek között felcsendülő apparátus-váltó tételeknek mi lehetett az eredetije. Annál is inkább, mivel ezúttal maga a zongora-hangzás is különlegesnek hat (Steinway, Model „D” 261) – no nem valami sajátos hangszertől, hanem magától az előadótól.
Tharaud (egyébként Marguerite Long unokatanítványa) hangzásideálja a transzparens hangzás, amikor a rendkívül összetett faktúra is „érthető” a hallgató számára – vagyis, a rétegek differenciálásával mintegy hangszerel a klaviatúrán. (Talán az sem véletlen, hogy éppen Rameau-felvétele volt az első, amely felkeltette iránta a nemzetközi szakma érdeklődését.) Bach-felvételén többé és kevésbé ismert tételek sorjáznak, mindvégig inspiráló hallgatnivalóként. Mert erőteljesen érvényesül a művész egyéni felfogása, amelynek egyéni voltára gyakran a megszokottól eltérő tempóválasztás következtében figyelünk fel. Új megvilágításba kerülnek ezáltal az „ismertnek” tartott tételek is, anélkül, hogy erőltetettnek, modorosnak éreznénk bármilyen sajátos gesztust. Erős meggyőződés hatja át az előadást, megfellebbezhetetlen minden mozzanata. Könnyű megszeretni, hiszen az artikulációs kidolgozottság megannyi új impulzust ad. A színvilága pedig egyszerűen varázslatos. Nem véletlenül szerepel befejező számként Gounod Meditation-ja, a C-dúr prelúdiumhoz társított Ave Maria dallammal.
Tharaud zongorája beszél, mesél, deklamál, fohászkodik – rendkívüli atmoszféra-teremtő képességgel. A műsorban két ritkaság is helyet kapott: Jean Wiéner (1896-1982) eddig publikálatlan korálátiratai (e ritkaságról – amelyek a (film)zeneszerző-zongoraművész életművében is különlegességnek számítanak – a kísérőfüzet ismertetőjéből értesülünk, akárcsak arról, hogy Wiéner művészete Tharaud számára jelentős inspirációs forrást jelentett). A gondosan adatolt kísérőfüzet örömteli információt is tartalmaz: Tharaud átiratai kottakiadványként hozzáférhetőek, az Éditions Henry Lemoine gondozásában.
(Kiadó: Erato, katalógusszám: 5021732423351)
