Pontosabban: bor és jazz. A szőlőnedvek és az improvizatív zene társítása nem újkeletű, akadnak példák erre Balatonboglártól Veszprémen át Dunakesziig. Debrecenben 2015-ben született döntés a népszerű borkarnevál és a nagy múltú, ám hervadófélben lévő jazzfesztivál összevonásáról, amit még a jazzközönség borivó része is gyanakvással fogadott.
Turi Gábor
Azért, mert még élt emlékezetükben a régi, legendás fesztiválok hangulata, a neves amerikai és európai muzsikusok ünneppé nemesedő játéka, az együvé tartozás élménye – mindaz, amin jazzkedvelőként felnőttek, és ami, legalábbis Debrecenben, visszavonhatatlanul elmúlt. Helyébe lépett a jelen: minőségi nedűk hatvan pincészetből, lacipecsenye, tócsni, kézműves sajtok és -cukorkák. Nem kell már félórát tipródni egy korsó sörért a sportcsarnok füstös, zsúfolt büféjében, mint a zenék miatt mégis szép emlékű ’80-as években. És, mint az elnevezés sugallja, a borhoz zene is jár, a szuverenitás jegyében kizárólag hazai együttesek előadásában.
Az ilyesfajta szabadtéri rendezvények hátulütője, hogy a körülmények – a jövés-menés, a poharak csengése, a hangos társalgás miatt – alkalmatlanok elmélyült, elvontabb, nagyobb figyelmet kívánó zenélések, pl. szólózongora produkciók fogadására. Már csak azért sem, mert akusztikus zongora híján mindenki elektromos hangszerét hozza magával. De nézhetjük, ezért nézzük inkább az érem másik oldalát: a házasítás révén a jazz azok fülébe is bekúszik, akik az esemény, a bor és a társaság miatt látogatnak a nagyerdei parkba. A jazz törzsökös hívei pedig, elégedetlenkedjenek bár a program populáris vonulata miatt, beletörődve nyugtázhatják, hogy kedvelt zenéjük, mármint az, amit annak neveznek, nem szorult ki a cívisváros nyári rendezvényeiből.
Ami a helyet és a szellemet illeti, a Békás tónál szebb természeti környezetet, hangulatosabb koncerthelyeket aligha találni az országban. A dimbes-dombos látványt fokozzák a szökőkutak, a díszletelemek, a lampionok, a lámpafűzérekkel vonzóvá tett bódék, amelyek gasztronómiai ínyencségekkel kecsegtetik a látogatók fel-alá korzózó ezreit. És ott van a három, egymástól bejárható távolságra felállított színpad, amelyen húszperces időeltolódásokkal esténként három-négy, összesen harminc együttes lépett a közönség elé. Bőséges felhozatal. Ha még ez sem lett volna elég, az esték bulihangulatot ébresztő, táncra hívó zenékkel és dj-k bemutatóival zárultak; utóbbi szolgáltatást azok élvezhették, akik a késői órában sem éreztek késztetést a távozásra.
A szervezők a műsor összeállításakor a helyzetet és a közönség ízlésbeli rétegezettségét tekintetbe véve az arany középutat választották: stílusokban (a dixie-től a modernig) és életkorban (a reményteljes fiataloktól a nagy öregekig) a magyar jazz tág spektrumát vonultatták fel. Ritka, becsülendő alkalom, hogy az érdeklődők néhány napba sűrítve átfogó képet kaphatnak a hazai jazzvilág különféle irányzatairól és előadóiról.
E beszámoló terjedelmét meghaladná az elhangzottak részletes elemzése, nevek kiemelése, már csak azért is, mert egy távgyalogló energiája szükségeltetne valamennyi koncert követésére. A széles merítés óhatatlanul magában hordozza a színvonal hullámzását, de minden este, minden színpadon akadt olyan produkció, olykor több is, amelyik minősége vagy egyedisége okán a vájtfülűek igényeit is kielégítette; már ha vették a fáradságot, hogy elzarándokoljanak a következő helyszínhez.
Zenei vagy szcenikai szempontból ez az év is tartogatott újdonságokat. Ilyen volt az egyik színpad, amely a Magyar Jazz Szövetség nevét viselte. A zárónap műsorára a szervezet tehetett javaslatot, a kérésnek megfelelően fiatal, pályakezdő együtteseket jelölve. A kapcsolódás mindkét félnek előnyös, és arra utal, hogy a legnagyobb magyar jazzfesztivál a lokalitásból kilépve láthatóbban kívánja megjeleníteni magát az ország jazztérképén. A jelenlegi, kielégítőnek nem mondható helyzet elsődleges oka az információhiány. A www.boresjazz.hu honlapon ugyan olvashatók rövidebb-hosszabb ismertetések, de a helyszínen elérhető kis leporelló csak az együttesek nevét tünteti fel. A jazz berkeiben járatlan, átlagos néző így jobb híján a borászatok neve alapján választ magának színpadot; a jazzt illetően nem éppen tudatos vásárlói magatartás. Pedig, hogy mást ne mondjunk, jó ideje használatos a QR-kód, amelynek segítségével könnyedén előhívható a keresett adat a mindenki zsebében dudorodó mobiltelefonon.
Valaki, egyszer, valahol megfogalmazta a siker titkát: nem elég jónak lenni, annak is kell látszani.
(Debreceni Bor- és Jazznapok, 2025. július 31-augusztus 2. A kiemelt képen a Daveform Quintet: Szegő Dávid – dob, Oláh Krisztián – zongora, Subicz Gábor – trombita, Mester Dániel – szaxofon, Mohácsy Lőrinc Ágoston – nagybőgő. Az alsó képen Dániel Balázs boogie-woogie zongorista – a szerző felvételei)
