„Ez is jól kezdődik” – sóhajtott fel az Ünnepi Játékok biztonsági főnöke. Pedig nem biztos, hogy ismerte Eugène Ionesco írását: „Egy színházi és zenei fesztivál provokációnak számít az egyetemes félelemmel szemben” . „I am given birth into death” („A halálba születtem”) – idézi Samuel Beckett-et a műsorfüzet. A fesztivál fő témái a háborúk, a diktatórikus hatalmak, az élet és halál összefüggései voltak. A fesztivál megnyitó ünnepségén azonban egy elsőre ijesztő jelenet zajlott le: politikai aktivisták szaladtak fel a színpadra, és a híres, egykori „Lovasiskola” sziklába vájt ablakain keresztül politikai transzparenseket lógattak le a közönség soraiban felpattanó társaik kiabálása közepette…
Dr. Székely György / Salzburg
A fesztivál ismét a címlapokra került. Az ünnepi megnyitón, július 26-án Andreas Babler szociáldemokrata alkancellár, kulturális miniszter beszédét ugyanis palesztinpárti politikai aktivisták szakították félbe. A backstage-ből hirtelen előkerült négy tüntető hamisított belépőkártyákkal (feltehetően a személyzet segítségével) szaladt fel a sziklákba épült fülkékhez, és hosszú transzparenseket lelógatva tiltakozott a palesztinok elnyomása ellen. Eközben a nézőtéren palesztin zászlót lengető aktivisták pattantak fel, s kiabálással támogatták társaikat. A meglepett biztonságiak és a rendőrök gyorsan leszerelték őket, mégis felmerül a kérdés, mi lett volna, ha fegyvert is akartak volna használni a teremben, ahol a prominens közönség soraiban amúgy két államelnök is ült? Az idei fesztivál azonban ettől a perctől kezdve kénytelen volt kemény biztonsági intézkedéseket bevezetni. A közönséget belépésekor valamennyi előadáson igazoltatták, a látcsőnél nagyobb táskákat átkutatták.
A konfliktusok a színpadokon folytatódtak
Az operaközönség már hozzászokott, hogy népszerű rendezők nem mindennapi koncepciót prezentálnak – nem csak Salzburgban. Eötvös Péter A három nővér című operája bejárta a világot, a 20. század operairodalmának klasszikusa lett. Jevgenyíj Tyitov orosz rendező úgy gondolta, hogy mind a librettón, mind a zenei megoldásokon változtat. Háborús pusztítás, a semmibe szaladó felrobbantott sínek, lelógó, kopott Moszkva irányjelző tábla, az eredeti darabban nem szereplő elhunyt édesanya, aki hol súlyosan demens asszonyt alakított, máskor infúzióval betegágyon feküdt, majd a darab végén egy méretes tortát majszolt, miközben a három nővér Eötvös által bensőségesnek szánt búcsújelenete zajlott – már aki tudott rá figyelni…. Az áriákat, és a szerelmi jeleneteket valósággal széthasította a katonák, rendőrök és egyéb statiszták nem mindig értelmezhető harsány felbukkanása a színpadon. Hiába voltak igazán bravúrosak az énekesek, köztük a négy szenzációs kontratenor, nem érvényesült a szerző zenei és dramaturgiai koncepciója. Eötvös Péter tisztelőinek ez fájhatott, de ha valaki először látta a darabot – mint a közönség nagy része -, akkor érezhetően megtalálta benne a hatásos elemeket, így a siker nem maradt el.
Mintha összebeszélt volna a két orosz rendező, Dmitrij Csernyakov is átírta, és korunkba helyezte Händel legsikeresebb operáját, a Julius Caesar Egyiptomban címűt. Egy interjúban a rendező elmondta, hogy még sohasem rendezett barokk operát, így nagy kihívás elé néz. Az általa létrehozott előadásban a cselekmény egy cellákra osztott háborús bunkerben játszódott. A nyitány előtti sötét nézőtéren hangos tűzriadó sokkolta a közönséget, vörös felirat figyelmeztetett: mindenki maradjon az óvóhelyen, és tartsa be a szabályokat! A közönség meghökkenve várta a továbbiakat. Időnként – egyszer épp Kleopátra gyönyörű áriáját felvezetve – hatalmas robbanás rázta meg a színpadot… Ócska matracok, elpiszkolódott ruhák, prostituált „álruha” – a szolgálólánynak öltözött Kleopátrán – tették taszítóvá a látványt. Miközben Händel szövegkönyvéből sem hiányzik az erőszak: az eredeti operában Caesar ellenségének, Pompeius uralkodónak levágott fejével „kedveskedtek neki”, ám itt a rendező ezt a jelenetet elhagyta. Jobb ötletnek tűnt, hogy helyette behúzták egy pokrócban Pompeius tetemét, amely szinte a darab teljes ideje alatt a színpad központi helyén benn maradt. A piszkos óvóhelyen brutálisnál brutálisabb események váltották egymást: Pompeius özvegyének megerőszakolása a tetem mellett, szexuális zaklatások, majd gyilkosságok. Az eredeti szövegkönyvben fellelhető szereplők pozitív vonásait az orosz rendező elhagyta. A tiszteletnek örvendő római polgárasszony, az özvegy Cornélia ebben a rendezésben miután megerőszakolták, maga is szexuális bűnözővé vált, és saját fiát molesztálta. A rendező nem követte Händel korának szokását abban sem, hogy elmaradt a lieto fine azaz a happy end, a romokon Caesar és Kleopátra a szerelmi záróduettet kiégve, közömbösen adta elő. Szerencsére Emmanuelle Haïm francia karmesternő és csembalóművész kiváló barokk együttese élményszerűen játszott, az énekesek (Caesar: Christophe Dumaux kontratenor, Kleopátra: Olga Kulchynska-szoprán) valamennyien remekeltek, miközben az intellektuálisan és fizikailag is megterhelő rendezői elvárásokat maradéktalanul teljesítették.
Kevésbé brutális volt a harmadik bemutató. Donizetti Stuart Mária bel-canto operája, a zeneszerző talán egyik legjobb alkotása. Ulrich Rasche, német rendező egy hatalmas világító korong mellé további két ferde korongot helyezett el a színpadon. A két királynő ezeken egyensúlyozott, ami nem kis teljesítmény, pláne éneklés közben. A rendező Pina Bausch neves koreográfus mellett nőtt fel, ezért egy pillanatra sem szűnő mozgás, rengeteg táncjelenet is gazdagította, komplikálta a produkciót. A szexuális zaklatások itt sem maradtak el -ezúttal vetített formában. A legmegengedőbb operakritikus úgy fogalmazott, hogy a rendezés „nem illeszkedett Donizetti művéhez”. A két főszereplőnő (Lisette Oropesa – Stuart Mária, Kate Lindsey – Erzsébet) remeklése azonban feledtette a tengeri betegeknek nem javasolt rendezést, és megmentette az előadást.
Az abszolút és igazán hangos sikert idén két olyan produkció hozta meg, amelyeknek korábban volt a premierje. A pünkösdkor előadott Vivaldi opera-pasticcio, a Hotel Metamorphosis Cecilia Bartoli és Philippe Jaroussky főszereplésével, Barrie Kosky fenomenális rendezésében, valamint a két éve bemutatott Verdi Macbeth-je Asmik Grigorian (Lady Macbeth) és Vladislav Sulimski (Macbeth) alakításával (rendező: Krzysztof Warlikowski) a nyári szezon két legünnepeltebb operaelőadása lett. Szerencsére mindkettőről filmfelvétel készült (medici tv). Korábbi írásaim ezekről itt találhatók:
Az eltűnt humor nyomában – Salzburgi Nyári Ünnepi Játékok 2024 1. rész
Schönberg opera monodrámáját (Erwartung – Várakozás) és Mahler: Dal a földről című művének utolsó tételét (A búcsú) a világhírű Peter Sellars rendezte színpadra. Mindkét mű az elmúlás gondolatával foglalkozik. Sellars átgondollt rendezése megengedi, hogy zenehallgatás közben ne puszta szörnyülködés, hanem gondolatok ébredjenek bennünk. Hat operaelőadást koncert-verzióban láthatott idén a közönség: kiemelkedő volt a fiatal Mozart Mitridate, Pontus királya című előadása, amelyet Fischer Ádám vezényelt nagy sikerrel. Két kortárs opera is elhangzott: Salvatore Sciarrino: Macbeth és Michael Jarell: Kassandra című darabja.
Tomboló siker illette az előadóművészeket
A vokális és hangszeres teljesítmények Salzburgban szinte kötelezően világszínvonalúak voltak úgy a színpadon, mint a koncerttermekben. Külön koncertsorozatot tartottak Dmitrij Sosztakovics és Pierre Boulez emlékére. A minden évben visszatérő Schiff András Bach: A fúga művészeté-nek rendhagyó előadásával bebizonyította, hogy Bach „hattyúdala” nem száraz, zenei tanulmány, hanem a fúgatémák különféle kombinációja egy mély, költői alkotássá áll össze. Az előadás végén (itt hirtelen megszakad a mű) hosszan tartó néma csend következett, majd még hosszabb standing ovation ünnepelte korunk legnagyobb Bach interpretátorát.
Nagyzenekari produkciók, vendégzenekarok, világjáró szólisták, a Bécsi Filharmonikusok reprezentatív koncertjei, egyházi, kamarazenei és kortárs zenei sorozatok biztosították a fesztivál sokszínűségét. A karmesterek doyen-je, a 84 éves Riccardo Muti, 54 éve szerepel itt szinte minden évben, és hoz valamilyen különlegességet. Anton Bruckner sajnálatosan alábecsült remekműve, a harmadik, f-moll mise előadása a „bécsiekkel” ritka élmény volt. Bruckner súlyos depressziója és számolási mániája miatt hónapokra elmegyógyintézetbe került, de szerencsésen meggyógyult. A misét ebből az alkalomból hálaadásnak szánta, amelyben Beethoven Missa Solemnis-étől kezdve, Schubert és Wagner művei is hatottak rá, máskor a muzsika előremutat egészen Gustav Mahlerig.
Érdeklődő gyerekek és kezdő muzsikuspalánták számára hagyományosan zenei táborokat is szerveznek, amelynek végén a jövő zenészei feldolgoznak és bemutathatnak egy-egy opera kivonatot. A híres Marionett Színház idén Sztravinszkij A katona történetét adta elő fantáziadús kiállításban.
Ilyen még nem volt: tizenkét kontratenor és egy valódi férfiszoprán a meghívott szólisták között!
A Händel és Eötvös operákban hét, Mozart Mitridate-jában és Bach János passiójában kettő, Vivaldi operájában egy kontratenor főszereplő volt. Valamint jelentős szerepet kapott egy valódi (természetes) férfiszoprán, a 28 éves olasz Federico Fiorio. A természetes férfiszoprán énekeseknek olyan biológiai adottsága van, amely a mutáció elmaradása miatt magas szoprán regiszterben való különleges rezonanciájú éneklést tesz lehetővé. Jelenleg összesen három ilyen énekest ismerünk a világban, akik főleg barokk operák rendszeres fellépői. (A népszerű brazil szopranistának, Bruno de Sá-nak már második koncertje lesz szeptember 10-én a Zeneakadémián). Federico Fiorio Salzburgban a meggyilkolt Pompeius király gyermekét, Sextust alakította. Az énekes elmondása szerint ez eddigi pályafutásának legnagyobb kihívása volt. A négyórás darabban végig a színpadon van, helyenként akrobatikus mozgásokat, máskor hisztérikus „őrülési jelenetet” kell produkálnia, mindezt éneklés közben. „Nagyon megizmosodtam itt Salzburgban” – mesélte.
Összefoglalásképp elmondhatjuk, hogy a salzburgi fesztivál idén nyáron is különleges élményekkel, meglepetésekkel szolgált. Néhány brutálisabb rendezés sem tudta a közönség kedvét elvenni a művek élvezetétől. A város zsúfolásig tele turistákkal, és nem csak a színpadokon, hanem minden sarkon, hol egy templomban, hol egy kastélyban szól a zene. Aki időben észbe kap (januárban), meglepően kedvező árakon is rendelhet jegyeket a fesztiválra. Ha csak pár napra jönnek is, életre szóló élményekkel gazdagodhatnak a klasszikus zene fővárosában.
A kiemelt képen: Eötvös Péter: A három nővér- Andrei Valentij (Kuligin), Ivan Ludlow (Versinyin), Dennis Orellana (Irina), Cameron Shahbazi (Mása), Mikołaj Trąbka (Tuzenbach), Jörg Schneider (Doktor) © SF/Monika Rittershaus. A második képen: Händel Julius Caesar Egyiptomban – Federico Fiorio (Sextus) © SF/Monika Rittershaus. A harmadik képen: Donizetti: Stuart Mária Kate Lindsey (Erzsébet), Lisette Oropesa (Stuart Mária) © SF/Monika Rittershaus
