Tizenegy évvel ezelőtt kezdődött a MÁV Szimfonikus Zenekar kapcsolata Jorma Panulával, akit szokás „a karmesterképzés csodájának” nevezni. A dirigensek doyenje augusztusban töltötte be 95. életévét – és nem sokkal később folytatta mesterkurzusainak sorozatát. Budapest hangversenylátogató közönsége pedig idén immár a 11. Jorma Panula Nemzetközi Karmesterkurzus gálakoncertjén vehetett részt.
Fittler Katalin
Felbecsülhetetlen a karmesterek számára meghirdetett mesterkurzusok jelentősége. A karmesternek hangszere a zenekar, ám az egyes zenekarok között összehasonlíthatatlanul nagyobb a különbség, mint bármely hangszernek a különböző márkájú példányai között. Tehát a dirigenseknek nemcsak az előadásra kitűzött kompozíciókat kell „tudni”, hanem az eredményes teljesítményhez legalább annyira fontos a kommunikáció is, az a tevékenység, amelynek révén a hangszeresek számára érthetően juttatják kifejezésre elképzeléseiket, elvárásaikat. Ezt pedig csak a gyakorlatban lehet elsajátítani. Napjaink táguló világában nem kis feladat ez, hiszen a különböző hagyományokon nevelkedett együttesekkel egyaránt „szót kell értenie” a dirigensnek, éspedig mozdulatai, gesztusrendszere segítségével.
A „tanítható-e a művészet?” témakörben anekdoták, frappáns mondások sokasága ismeretes a karmesterképzést illetően. Vannak, akik néhány órányi időtartamra teszik a „taníthatót”, a többit a tehetség számlájára írják. S talán még igaz is lehetne ez – ám az élet (a gyorsuló élet) mind kevesebb időt engedélyez a felkészülésre! Éppen ezért rendkívüli a haszna a tapasztalatok átadásának-átvételének, amire a dirigenseknek – mint afféle tapasztalatcserére – életkortól függetlenül is szükségük van. A mesterkurzusok pedig hasonlítanak arra a gyakorlatra, amely még a 20. század elején is dívott a hangszeresek körében (elég, ha arra gondolunk, hogy még Dohnányi is közös órákat tartott a művészképzősöknek a Zeneakadémián). Jorma Panula meggyőződése, hogy a karmesternek zenekarra van szüksége a gyakorláshoz.
Jorma Panulának a MasterclassBudapest által szervezett mesterkurzusára az idén több mint negyvenen jelentkeztek, akik közül 10 hallgatót választott ki a Mester. Az öt napos kurzus zárókoncertjére augusztus 25-én került sor az Olasz Kultúrintézetben. A műsorvezetői tisztet Hollókői Huba, a MasterclassBudapest kurzusok szervezője töltötte be (hegedűművész, karmester, maga is Jorma Panula egykori növendéke). A műsorban többségükben egytételes, ismert-népszerű darabok szerepeltek, mondhatni, közönségbarát programot kaptunk. Kialakításában nyilvánvalóan többféle szempontot kellett figyelembe venni – de a műhelytitkoknak ez a csoportja méltán a szervezők-előadók sajátja. A közönség örömmel nyugtázhatta, hogy Brahms megunhatatlan Akadémiai ünnepi nyitányát két dirigens irányításával is hallhatja, köztük a magyar zeneirodalom ritkán hallható értékes darabját, Weiner Leó zongorára és zenekarra komponált Concertinóját (szólistaként Kassai István közreműködésével), továbbá Beethoven népszerű III. Leonora-nyitányát, az első rész fináléjaként pedig Sibelius Finlandiáját. A szünet után Rossini: A tolvaj szarka nyitányát követően Dvořák VII. (d-moll) szimfóniájával zárult a hallgatóság számára korántsem fárasztónak tűnő, viszonylag hosszú koncert.
A norvég Martin Wåhlberg lépett először pódiumra. Vendégkarmester-érzetet keltett, a közönség szívesen megfeledkezett arról, hogy speciális hangverseny részese, egyszerűen újrahallgatta a Brahms-nyitányt. Felcsigázta viszont az érdeklődést Weiner Leó Concertinója, amelynek dirigense ezúttal a japán Yuki Urushihara volt. A versenymű – akár többé, akár kevésbé ismert – különleges hallgatnivaló, amely valamennyi közreműködőtől sajátos figyelemmegosztást követel: a karmesternek „törődni kell” a zenekarral és a szólistával egyaránt, akik viszont jó esetben nemcsak vele, hanem egymással is kontaktust alakítanak ki. A – miként egyik elemzője jellemezte – „könnyed és kellemes társasági zene hangja bensőséges lírával, a hangszeres virtuozitás a kifejezés közvetlenségével és őszinteségével párosul ebben a kompozícióban”. Gyöngyöztek a virtuóz futamok Kassai István ujjai alatt, sohasem teljesítmény-centrikusan, hanem inkább az arabeszkek érzékeny finomságával, megvalósítva a szerzői utasítást a nyitótételben: Allegro amabile, quasi allegretto. Ugyanakkor letagadhatatlanul jelen volt egy olyasfajta kontroll, ami a korrepetitorok játékát jellemzi, akik miközben kísérő funkciót töltenek be, észrevétlenül irányítanak is. Yuki Urushihara érdeklődésének tágasságát, egyszersmind vállalkozókedvét jelzi, hogy erre a műre esett a kurzusvezető választása.
Az est „meglepetését” a legfiatalabb karmester fellépése jelentette: a Finnországban tanuló litván Arijus Šereckis 12 évét meghazudtoló magabiztossággal irányította a zenekart. Mozdulataiból egyértelműen kiderült: Beethoven III. Leonora-nyitányát alaposan ismeri, és azon „dolgozik”, hogy az általa elképzelt hangzás valósuljon meg. Komolyság és felelősségteljesség áradt belőle, érezhetően nem csodagyereknek akart tűnni, hanem egynek idősebb társai sorában.
Annyi volt az élmény, hogy bárki aligha vállalkozhatott volna arra, hogy „érdemben” összehasonlítsa a műsorkezdő Brahms-nyitány interpretációját a másodszori előadáséval. Annyi bizonyos: a német Daniel Satanovsky irányításával a partitúra kidolgozottabban kelt hangzó életre. A dirigens, aki nem először vesz részt Panula mesterkurzusán, bátrabban engedte szabadon elképzeléseit, nagyobbak voltak a kontrasztok, merészebbek a fokozások, pregnánsabban érvényesültek a karakterek. Az első rész méltó befejezése volt Sibelius Finlandiája a kínai Wanning He irányításával. Afiatal karmesternő már az első hang megszólalása előtt érezhetően kapcsolatot keresett (és talált!) a zenekarral. Nyoma nem volt afféle „bemutató” jellegnek a szereplésében. Benne élt Sibelius zenéjében – élt benne Sibelius zenéje. Érezhetően törekedett arra, hogy olyan csend alakuljon, amelyben, amelyből megszülethet a zene. Megszületett.
A második részben Rossini: A tolvaj szarka nyitánya felvillanyozóan hatott a norvég Jakob Dingstad irányításával. A Dvořák-szimfóniában ezúttal helyénvaló volt a tételenkénti taps, Jarl Eivind Aspennek (Norvégia), Michel Zandersnek (Hollandia), Haoguo Chennek (Kína) és Nuutti Huhtilainennek (Finnország). Annál is inkább, mert nehéz volt a figyelemmegosztás. Miközben láttuk, nem elsősorban a karmestert néztük, hanem az irányításukkal megszólaló zenét hallgattuk. (Tehát, nemcsak „hallottuk”!) És szinte megfeledkeztünk arról, hogy milyen alkalomból kerültek vendégként a zenekar élére az alkalmi dirigensek – akikkel remélhetőleg a jövőben is találkozhatunk a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenyein. A mesterkurzus nyilvánosságnak szánt eredménye élménnyé avatta a teltháznyi hallgatóság estéjét.
Szakmai többlet-haszna is lehetett volna, amennyiben a hazai karmester-növendékek felfigyelnek erre a lehetőségre. Nemcsak a dirigensek körében egyedinek (vagy legalábbis ritkának) szánt mozdulatokra, gesztusokra gondolok, hanem arra a szuverén biztonságra, amely áthatotta a vendégek produkcióját. Mertek önálló elképzeléseknek is teret adni, akár a partitúra értelmezésével, az egyes rétegek „súlyozásával”, sajátos arányokat teremtve a különböző hangszercsoportok között. Csak ritkán lehettünk tanúi olyan pillanatoknak, amikor a dirigens „belefeledkezik” valamely szép dallamba, s közben elhanyagolja a kíséretet.
A koncert végén a lelkes taps az összprodukciónak szólt, amelyben oroszlánrésze a zenekarnak volt. Ködbeveszőek a kezdetei a MÁV Szimfonikusok ama hagyományának, hogy segítik a kezdő (fiatal) szólistákat a pódiumfellépés gyakorlatának megszerzésében, és vállalják a „hangszer” szerepét a karmesterek gyakorlásánál, betanító munkánál és fellépésnél. Változnak a zenekari tagok, de megmarad a szemlélet, amely töretlenül bízik az értékteremtés ilyesfajta háttérmunkálataiban is. A kurzus intenzív munkát igényelt – a teljesítmény visszaigazolása megtörtént. Élményszerűen.
A kiemelt képen Jorma Panula, Hollókői Huba és a mesterkurzus résztvevői. Az alsó képen: a Finnországban tanuló litván karmester, Arijus Šereckis vezényli a MÁV Szimfonikus Zenekart. Fotók: Steirer Máté / MÁV Szimfonikus Zenekar
