A Jeunesse Zenei Fesztivál újra olyan zenei minőséget hozott a Musikvereinbe, amit nemcsak túlszárnyalni, de utolérni is nehéz lesz. Ez már csak azért is döbbenetes, mert a bécsi koncertteremben nem akármilyen művészek és zenekarok lépnek fel, a makulátlan zeneiséget mégis megint szinte pályakezdő fiatalok teremtették meg. Megint, hiszen a Jeunesse Zenei Fesztivál keretein belül lépett fel a csak tizennyolc éves Alexandra Dovgan is. Az október 15-i koncerten pedig a Javus kvartettet hallgathatta meg a közönség, a Musikverein Brahms Termében.
Szilárd Zsigmond
A műsor a kvartettirodalom legpatinásabb műveiből állt. Először Haydn Sonnenaufgang (Hajnal) vonósnégyese hangzott el. Haydnt a zenetudomány a kvartett atyjának szokta nevezni, jóllehet egy műfaj megszületését nem lehet úgy egyetlen emberhez kötni, hogy ne emlegessünk előzményeket és igazságtalan elbitorlást. Abban mégis konszenzus van, hogy a vonósnégyest Haydn művei tették az egész európai zenekultúra egyik szellemi csúcsává. Szinte a mai napig a vonósnégyes az a kamararend, melyben a zeneszerzők legsűrűbben tudják megfogalmazni zeneiségük lényegét, saját ars poeticájukat. A műfaj által megkövetelt szellemi koncentráltság már Mozartnál is jelen van, Beethoven számára pedig már teljesen nyilvánvaló volt. Annyira, hogy ha Haydnt a vonósnégyes-szellemiség atyjának tartjuk, akkor Beethovent a vonósnégyes-ars poeticák atyjának kell neveznünk.
A koncerten mind a két szerzővel találkozhattunk, ráadásul nem is akármilyen műveiken keresztül. Már a nyitószám is egy kései mű volt. A hatvanöt éves Haydn alkotói munkásságának nagy részén ekkor már túl volt, élete végén oratóriumokon és miséken kívül jószerével csak vonósnégyeseket komponált. A hangszeres zene e ,,legtisztább” formájában lépett elénk a több mint fél évszázadot megélt zeneszerző. A Javus Quartett ⎼ nem túlzás ezt állítani ⎼ mindent értett Haydn zenéjéből. Az idős mesternek az érzékelhetőség mikrovilágára finomított humorát sem túl nyilvánvalóvá nem tették és nem is siklottak el felette. Az egyes szólamok egymáshoz való viszonyával pedig valóban úgy tudtak játszani, mintha négy szereplő dialógusát hallgatná az ember. Ehhez két dologra volt szükség, melyet a jó vonósnégyesjáték alapfeltételeként is megjelölhetünk: az egy pillanatra sem lankadó egymásra figyelésre, és teljes egyéniségük felvállalására és a többiekhez igazítására. Úgy tudtak négy teljesen különböző és nagyformátumú egyéniséggé válni, hogy közben együttjátékuk organikussága nem sérült. Zeneileg folyamatosan együtt lélegeztek, miközben a ,,levegőigényük” sosem volt ugyanakkora. Ennek az ellentmondásnak a feloldása tette az előadásukat mindhárom darab kapcsán utolérhetetlenné. Olyan kamarahangot szólaltattak meg, amivel csak a legnagyobb felvételeken találkozhatunk. Nemcsak négy kiváló zenész játszott együtt, de sikerült közösen önmagukat is újra felfedezniük.
A két zeneszerzőóriás árnyékában Hans Gál műve alkotta az első félidő zárószámát. Az 1916-ban írt művet a huszonhat éves szerző meglepően grandiózus és sűrű zenei formába öntötte. A két klasszikus zeneszerző komolyságától vagy súlyától egy pillanatra sem messzebb kerülve, szenvedélyessége és szellemessége Haydn és Beethoven egyenlő partnerévé tette, ami a minden későbbi zeneszerző titkos vágya. A Javus Quartett expresszív hangvétele egyáltalán nem érte az embert meglepetésként, hiszen olyan folyékonyan és természetesen tudták minden kifejezőerőjüket a hangok és zenei ívek szolgálatába állítani, hogy ,,korszakváltásuk” szinte fel sem tűnt, bármennyire valóságos is volt.
A koncert második felében Beethoven utolsó előtti vonósnégyesét adták elő. Ahogy Haydn is a vonósnégyesek ,,tiszta” világa felé fordult, úgy Beethoven is ebbe a világba menekült, kései korszakában neki is a vonósnégyes lett a fő műfaja. A halála előtt két évvel befejezett öttételes darab olyan koncentráltsággal szólalt meg, ami teljesen váratlan volt ilyen fiatal muzsikusoktól. Elsőhegedűsként Marie-Therese Schwöllinger királynői magabiztossággal és meggyőző erővel koordinálta az együttest. A vele szemközti Oscar Hagen pedig olyan stabil és mégis folyamatosan dinamikus csellószólamot vitt, ami az együttes egyik legmeghatározóbb szereplőjévé tette. Vele teljes összhangban Marvin Stark hihetetlen érzékkel tudott hol előtérbe lépni, hol a háttérből figyelve jelen maradni. Második hegedűsként Alexandra Moser jelentette Schwöllinger jobbkezét, Marvin legszorosabb kamarapartnerét és a vonósnégyes valódi hátországát.
Még a Musikvereinben is ritkán hallható ilyen színvonalas előadás. Az, hogy az előadók a zenészgenerációk legfrissebb hajtásából valók, minden olyan borúlátó aggodalmaskodást elfelejtet, hogy valami lényegi egyre inkább múlóban lenne.
(Javus Quartett. Marie-Therese Schwöllinger – 1. hegedű, Alexandra Moser – 2. hegedű, Marvin Stark – brácsa, Oscar Hagen – cselló. Bécs, Musikverein, 2025. október 15.)
Kiemelt képünket Victoria Nazarova készítette, alsó képünk az október 15-i bécsi hangversenyen készült.
