Három és fél éves volt, amikor beleszeretett a gordonka hangjába, s a hangszer azóta is elválaszthatatlan társa. S bár csak idén szerzett diplomát Bázelben, máris sikerrel szerepelt a Danubia Zenekar szólamvezetői próbajátékán. Csőke Flórával családi indíttatásról, nemzetközi tapasztalatokról, szólista álmokról, valamint egy most megjelenő lemezről is beszélgettünk.
Réfi Zsuzsanna
„Nem tudtam, mit hoz számomra ez az esztendő, hiszen a bázeli Zeneakadémián júniusban diplomáztam, s csak abban voltam biztos, hogy ha lehet, akkor itthon szeretném folytatni. Sok volt az utóbbi, külföldön töltött négy és fél év, hiányzott a családom, az otthonom, a barátaim, a hazai zenei közeg. A diplomázás után nyáron a Fesztiválakadémián szerepeltem, élveztem, hogy sok fiatal tehetséggel és neves művésszel játszhatok együtt, s ezt követően hallottam arról, hogy szeptemberre a Danubia Zenekar próbajátékot hirdet. Nekiláttam hát gyakorolni, és sikerrel szerepeltem a meghallgatáson. A zenekar szeretettel fogadott, s persze hatalmas felelősség, nem könnyű 25 évesen egy teljes szólamot irányítani, de egyelőre jók a visszajelzések, s magam is nagyon élvezem a posztot. Igyekszem a zenekari elfoglaltságokat a szólófellépésekkel összehangolni” – meséli Csőke Flóra.
Koncertezni ugyanis gyerekkora óta nagyon szeret. „A szólistaság mondhatni a véremben van, s annyira különleges, lélekig ható hangja van a csellónak, sok embert megérint, szeretném minél többeknek megmutatni. Nem is beszélve azokról a remekművekről, amelyek a repertoárunkat alkotják. S ha az ember a játékába képes még beletenni valamit magából, a saját lelkéből is, akkor tud adni, örömet szerezni a közönségnek. Sokszor látom a koncertjeimen, hogy a publikum a könnyekig meghatódik, s számomra is boldogág, hogy valami különlegeset tudtam számukra nyújtani. Kiskoromtól azt érzem, hogy ez a hivatásom, a dolgom a világban. A csellóba három évesen szerettem bele. A zeneszeretet családi vonás, hiszen édesanyám Hámori Angelika zongoraművész, így még meg sem születtünk – én és a testvéreim — de már Mozart, Bach darabjait hallgattuk, majd kisgyerekként is vitt minket koncertekre, előadásokra. Máig emlékszem, belém égett annak a Márványteremben adott estnek minden pillanata, amelyen az Operaház szólócsellistája játszott. Még a mozdulatomat is vissza tudom idézni, ahogy az előttem lévő szék támlájára fektetem a kezem, arra az állam, s azt mondom, milyen gyönyörű hangja van a csellónak! A backstage-ban aztán szakadatlan rángattam anyukám szoknyáját, azt hajtogatva: mama, cselló! Mondogattam utána is napokig, hogy szeretnék a hangszeren tanulni, s azzal nyugtattak, hogy majd ősszel, amikor elkezdődik az ovi. El is kezdtem négy évesen a szentendrei zeneiskolába járni, volt egy kis piros székem, azt cipeltem mindenhova. Néhány hét után már duplázni akartam az órákat, s a vonót is nagyon gyorsan megkaptam … Hamar eldőlt hát, hogy ez lesz a hivatásom.”
Egyenesen vezetett utána is az útja, hiszen alig nyolcévesen harmadik helyezett lett az országos Friss Antal gordonkaversenyen, majd következett a Zeneakadémia előkészítő szaka, s közben folytatódott a hazai és nemzetközi versenyek sora, amelyeken sikerrel szerepelt. Több ösztöndíjat nyert, az egyiknek köszönhetően Grazban tanulhatott, párhuzamosan a Zeneakadémiával, a mesterképzést pedig már Karlsruhéban, Fenyő Lászlónál végezhette el. Innen Bázelbe ment tovább, Rafael Rosenfeld professzorhoz.
„Volt Bázelben egy házi verseny, a hetven hallgató közül a legjobb 12 muzsikus előadhatott egy-egy versenyművet a Baseli Szimfonikusokkal a város koncerttermében, a Stadtcasinóban. Kabalevsky I. Csellóversenyét játszhattam el velük, telt ház előtt, s akkor éreztem igazán, hogy milyen fantasztikus érzés szólistaként muzsikálni, és mindig ezt szeretném csinálni! Persze kamarazenélni is szeretek, édesanyámmal kiskorom óta rendszeresen játszunk együtt, még németországi turnén is voltunk közösen. A testvéreim szintén zenélnek, a húgom oboázik, most kezdett a Szent Istvánban, öcsém pedig az orvosi egyetemre jár, de emellett van egy saját délszláv tambura együttese, a Vigad, egy olyan zenekarokban muzsikál, mint a Söndörgő vagy a Vujicsics. Igen gazdag a hangszerarzenálja, hiszen hegedül, szaxofonozik, s tamburán és klarinéton is játszik. Édesanyámmal pedig ma is rendszeresen fellépünk együtt, tavaly francia, cseh szerzők műveit vettük lemezre, és ez az album most, az év végén lát napvilágot. A lemezbemutató koncertet összevonjuk a hagyományos adventi hangversenyünkkel, amit minden évben hallhatnak az érdeklődők lakóhelyünkön, Leányfalun, s december 20-én várjuk a Faluházba az érdeklődőket. Készülök ezen kívül a Queen Elisabeth Versenyre is. Egész nap a cselló van a kezemben, de ez így van jól, hiszen a gordonka az életem. Az egész család emlékszik rá, hogy amikor gyerekként egy ócska, régi, poros hangszer kaptam, még abból is gyönyörű hangokat tudtam előcsalogatni…”
(Az interjú a Gramofon és az FV Artists Management együttműködésének keretében valósult meg, az ügynökség „support manager” szolgáltatáscsomagjának részeként. Az FV Artists szolgáltatásairól és a képviselt művészekről további információ a menedzsment hivatalos honlapján található: https://www.fv-artists.com)
