Idén január 11-re esett, és a zenekarnak a közönség szívében elfoglalt helyét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy eleve két alkalmat kellett tervezni: délelőtt és este is telt háznyi érdeklődő volt kíváncsi a produkcióra. Ráadásul még így is fejtörést okozhatott a zenei élvezeteket nagykanállal habzsolók számára a programtervezés, hiszen az esti előadás „ütközött” a MET-előadás ismétlésével (amelynek élő közvetítése viszont a Dido és Aeneas egyszeri előadásával került azonos időbe) – és akkor még nem is vettük számításba a Zeneakadémián zajló A Hegedű Ünnepe háromnapos fantasztikus kínálatát. Nem panasz ez, még csak nem is zsörtölődés – inkább örömteli nyugtázása annak a ténynek, hogy a főváros zenei kínálata rendkívül gazdag. Történt mindez akkor, amikor az időjárás korántsem kedvezett a rendezvényekre készülőknek – ám láss csodát, az elszántakat sem a hideg, sem a csúszós utak nem tudták eltántorítani a személyes jelenléttől, még olyan produkciók esetében sem, amelyeket a technika csodáinak köszönhetően akár egyidejűleg odahaza is élvezhettek volna.
Fittler Katalin
Méltán előzi meg nagy várakozás a Budafoki Dohnányi Zenekar újévi hangversenyeit, hiszen Hollerung Gábor kifogyhatatlanul gazdag ötlettára mindig ínyencfalatokat kínál. Különlegességeket, amelyek ugyanakkor valamiképpen kapcsolódnak a hallgató addig megszerzett zenei ismereteihez, tehát a ritkaságok-érdekességek egyszersmind újabb puzzle-darabbal gazdagítják ki-ki zenei világának térképét. Csak elismeréssel lehet adózni annak a szó legnemesebb értelmében vett „kíváncsiságnak”, amellyel a karmester követi a világ zenei életét, s azon belül is a napról-napra gyarapodó zeneirodalmát. És annak az ízlésnek, amelynek birtokában az „értékesek” közül is biztos érzékkel tudja megítélni, hogy mi az, ami biztosan utat talál mindenkori közönségéhez. Ennek köszönhetően alakulhatott ki az a bizalom, hogy mondhatni, kritikátlanul, fenntartás nélkül, mintegy ajándékként fogadjon minden hallgatnivalót a publikum. Éppen ezért a legértékesebb ismeretterjesztésnek tekinthető a kétségkívül „hallgatóbarát”, népszerű műsorok mindegyike. Az pedig, hogy röviden és lényeglátóan nemcsak információkkal látja el a közönséget (amelyek nem biztos, hogy túljutnak a ruhatáron), hanem „megfigyelési szempontokkal” is. Amelyek nem feladatot adnak, hanem lehetőséget valamiféle szellemi kapcsolódáshoz, ha úgy tetszik, interaktív közreműködéshez. Előre felhívja a figyelmet, ha a zenei anyagban idézet-féle bukkan fel – néha pásztázom a nézőteret ilyenkor, s boldogan veszem észre a ráismerés örömét megannyi hallgató arcán. Az ilyen „apróságok”: vitamininjekciók, intellektuális stimulálószerek, amelyek örömforrásként elérik, hogy ne csak hallja, hanem értően hallgassa a zenét mindenki. Ez a fajta okulás korántsem fárasztó, hiszen apró mozzanatok egymásutánjából áll, mindegyik sikerélményt jelent – és magabiztosságot ad, amelynek birtokában később, máskor sem fogja a hallgató értetlenül elutasítani a tőle első hallásra idegen zenét, hanem megpróbál tájékozódni, vagyis kapcsolatot keres, amelynek segítségével beillesztheti zenei világába az újdonságot.
Nem véletlen, hogy a BDZ műsorában nem kerül külön skatulyába a „kortárs” zene, hanem megkülönböztető (nemritkán pejoratív felhanggal rendelkező) jelző nélkül a történeti zenék egyik időrendi végpontját foglalja el, s ily módon akár az újdonság érdekességének többlet-erejével is rendelkezik. Térben-időben, ráadásul műfaját tekintve is változatos kínálatból kapunk mindig ízelítőt. Az újévi koncertek műsora hagyományosan meglepetés, ami tovább fokozza az érdeklődést. Persze a memóriájára nem szívesen hagyatkozó jó néven venné, ha legalább utólag kézhez kapna egy nyomtatott műsort (ilyesmire is volt példa a Müpa történetében) – de ezúttal belátjuk: mivel a délelőtti és az esti koncert műsora azonos, a meglepetés fenntartása egyértelműen indokolja, hogy lemondjunk a szórólapról. Pedig megannyi olyan adat elhangzott, amely megjegyzésre érdemes! Így viszont maradt műsorszámról műsorszámra a pillanatnyi élmény, a jelenidejű élmény. Amely titkon elraktározódhat az emlékezetben, s legközelebb a ráismerés öröméhez kínál lehetőséget.
Amint várható volt, a BDZ fanfárjával kezdődött a program – sokan akár már konferálni is tudtuk volna Gyöngyösi Levente felkérésre komponált frappáns tételét. A sokműfajú kínálatban ezúttal felfigyelhettünk arra a gesztusra, hogy több zenekari művésznek szerzőként való megmutatkozására is nyílt lehetőség. A nagybőgős Baranyi Roland például Prosit Neujahr! című darabjával a híres bécsi újévi koncertek világát idézte, a zenekar első vendégkarmesterétől, Guido Mancusitól a Strauss-évfordulóra komponált galopp csendült fel, a zenekar mélyvonós-szekciójának biztosított játszanivalót a gordonkás Várnagy Mihály darabja, és kivette részét az alkotómunkából (is) a BDZ Kamarazenei műhely vezetője, Szüts Apor is. Megidézésre kerültek filmzene-részletek (Aranypolgár, Macskafogó), és Mozart Serenata notturnája az improvizatív játéköröm beiktatásával nemcsak üdítő humorforrást jelentett, hanem észrevétlenül a formaérzék iránti fogékonyságot is serkentette.
Voltak olyan műsorszámok is, amelyek választása mögött akár komolyabb „üzenetet” is sejthettünk (Verditől a nagyfúga a Falstaff fináléjából), nem hiányozhatott az aszimmetrikus metrikájú West Side Story részlet sem, mókás asszociációval a Ló évében – a Ferrarira való utalással – a Forma 1 felidézése, és elmaradhatatlan természetesen a tánc, ezúttal a Mambo. Csak néhány részlet a műsorból, amely teljesítményként magas elvárásokat támasztott a zenekarral, ugyanakkor a feladat-jelleget háttérbe utasította a mindenkori élmény, amely nemritkán parádés szólista-produkciókra is alkalmat kínált. És ezúttal mutatkozhatott be szólistaként a zenekar legújabb koncertmestere, Kocsárdy Nicolette (Sarasate: Cigánydalok). Remekeltek a fúvósok, változatos hangszínvilágot produkáltak az ütősök, fáradhatatlannak bizonyult a vonóskar is – s természetesen Hollerung Gábor. Végül – bécsi mintára – három ráadás, és utána olyan közönség hagyta el a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet, amely pihentebbnek érezte magát, mint amikor érkezett. „Feltöltődve” nemcsak élményekkel, hanem szinte energiával is. Ideális évkezdet!
(Budafoki Dohnányi Zenekar, karmester: Hollerung Gábor. Január 11. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
