Spanyolország budapesti nagykövete, Anunciada Fernández de Córdova adta át Elekes Botondnak a Katolikus Izabella Rend keresztjét, melyet VI. Fülöp király adományozott az Uránia Nemzeti Filmszínház főigazgatójának. Az intézmény az utóbbi években a komolyzene-rajongók kedvelt helyszínévé is vált, hiszen telt házakat vonzanak, s nagy sikert aratnak az Urániában látható operaközvetítések.
A nagykövet a laudáció során kiemelte, hogy Spanyolország így kívánja elismerni a főigazgató munkásságát, valamint a spanyol kultúra magyarországi megismertetéshez nyújtott támogatását. Az általa vezetett Uránia Nemzeti Filmszínház ad hagyományosan otthont az évente megrendezett Spanyol Filmhétnek, és a tavalyi évben először, nagy sikerrel megrendezett magyar-spanyol írótalálkozónak is. Hozzáfűzte, a főigazgató tanácsai és iránymutatása számos alkalommal segítette a Nagykövetség egyéb kulturális programjának sikeres megvalósítását is.
Elekes Botond az ünnepségen elhangzott köszönő beszédében így fogalmazott: „Ahhoz, hogy kiérdemeljem az Katolikus Izabella Rend Keresztjét, olyan munkatársak segítségére volt szükségem az Urániában, mint Buglya Zsófia és Szálteleki Orsolya. Végső soron nekik kellett lekövetniük azokat az elképzeléseimet, amelyek közül néhány első körben megvalósíthatatlannak tűnt. Köszönöm Nektek a szakmai segítséget és a hozzám való türelmeteket, ez a díj Rólatok is szól! Köszönetet szeretnék mondani a legendás műfordítónak, Scholz Lászlónak. Neki köszönhetem Jorge Luis Borgest, és fura módon Borgesnek Cervantest.
Fiatal koromban a spanyol nyelvhez és kultúrához, mondhatnám Spanyolországhoz több ezer kilométer távolságban, olvasmányaimon keresztül jutottam el. És Édesapám segítségével. Ő idegennyelv-tanár volt, angolt és németet tanított, hat nyelven beszélt. Második válása után annyira ki volt ábrándulva a világból, hogy egyfajta belső száműzetésbe vonult. Úgy döntött, hogy mindaddig, amíg nem tanul meg spanyolul, többé nem kezd bele új kapcsolatba. Aztán meglátogatta az egyik testvérét, megismert egy fiatal tanárnőt, aki áthúzta a terveit, ugyanis megszült engem. Mondhatnám, Édesapámnak végső soron köztem és a spanyol nyelv között kellett választania. Rám esett a voksa. Soha nem fejezte be a tanulmányait, ezt a hiányt mindig emlegette.
Nem nehéz belátni, hogy az én elkötelezettségem a spanyol kultúra iránt, végső soron, közvetlenül az Édesapám, a Szüleim iránt érzett szeretetemben gyökerezik. Hálás vagyok a Gondviselőnek mindezért!”