Mozart 270. születésnapja köré szervezte Salzburgban a Nemzetközi Mozarteum Alapítvány a Mozartwoche emlékező-tisztelgő, méltán nemzetközi érdeklődésre számot tartó rendezvényeit, idén immár 70. alkalommal. Szokás szerint a fesztivál időtartama meghaladta a nevéből következő egy hetet – idén január 22-től február 1-jéig tartott. A fesztiválváros életében évről évre a legnagyobb érdeklődést kiváltó program művészeti igazgatója Rolando Villazón elképesztő lelkesedéssel és energiával „mozgósítja” ilyenkor a város és a környék lakóit is – mindenki „meghívottja” az ünnepségsorozatnak, amely gazdag választékot kínál a szakmailag rangos produkcióktól a népszerű ingyenes programokig.
Fittler Katain / Salzburg
A 60 országból érkezett érdeklődőkön kívül ilyenkor szinte mindenki Mozart-rajongó – a gazdag információs anyag jóvoltából tényszerű ismeretanyagát is gazdagíthatja, és lépten-nyomon találkozhat város-szerte Salzburg egykori szülöttének halhatatlan örökségét hirdető plakátokkal. Szokás többnapos (ha nem épp a fesztivál egészére terjedő) utat tervezni, mert érdemes dúskálni a kínált – nemritkán érdekességeket tartalmazó – programokban. Szerencsére több műsor nem csupán egyetlen alkalommal kerül előadásra, így kellő körültekintéssel olyan élmények sorozatát lehet begyűjteni, amelyek többsége a felejthetetlen emlékek közé tartozik.
A születésnapi rendezvénysorozat január 27-én orgonazenével kezdődött. Eltérően a többi (belépődíjas) koncerttől, ezúttal nem kaptunk a műsort tanulmányokkal ismertető kísérőfüzetet, csupán a programot tartalmazó, rövid bevezetővel ellátott szórólapot. Ez leginkább azért sajnálatos, mert nem tartalmazott semmiféle információt az előadó orgonaművészről, Hannfried Luckéról, csupán QR-kódot szakmai életrajzához – vagyis, leginkább utólag pótolhattuk ismereteinket az előadóról, akinek neve leginkább a város zenei életében jártasak számára csengett ismerősen, hiszen a német orgonaművész 2000 óta a Mozarteum Egyetem kinevezett orgonaprofesszora. Az egyórás, szünet nélküli műsor pilléreit Mozart három kései (1790 végén és 1791-ben) „géporgonára”, vagyis „sípokból álló mechanikus hangszerre” komponált darabja jelentette (Deym gróf megrendelésére, a „Müller-féle” viaszfigura-panoptikum számára). S bár a fennmaradt levelezés tanúsága szerint nemigen volt kedve e megrendelés teljesítéséhez, erről korántsem árulkodnak a ritkán hallható darabok. A többi műsorszámot J. S. Bach, Messiaen és Kuhnau kompozíciói közül választotta az orgonaművész, aki ráadásként a születésnapon aktuális, szellemes rögtönzéssel fokozta a hangulatot.
Aznap délutánra időzítette a Mozartwoche keretében történő búcsúfellépését a Hagen Quartett, amely immár 40 éve volt rendszeres közreműködője e fesztiválnak. A pódiumtól végső búcsút a nemzetközileg elismert, sikeres pálya után a nyári Ünnepi Játékok keretében vesz a vonósnégyes (június 16-án). 1981-ben négy testvér alapította a vonósnégyest (Lukas, Angelika, Veronika és Clemens), közülük hárman mindvégig tagjai maradtak az együttesnek, csak a II. hegedű szólamában történt személyi változás (Anette Bik, majd 1987-től mindvégig Rainer Schmidt). Koncertjeiken, felvételeikkel egyaránt a nemzetközi élvonalba tartoznak – és több rangos intézmény tanáraiként a kamaramuzsikus-utánpótlásból is kiveszik részüket. A „búcsú” atmoszférájában a belátás is szerepet játszott; tehát erőteljesebben érvényesült az eltelt évtizedek művészi élményeiért való hála kifejezése, mint a veszteségé (amelyet némiképp a megörökített produkcióik enyhítenek). A születésnapi koncerten kizárólag Mozart-műveket játszottak, a három Porosz kvartettet (KV 575, 589, 590). Ünneppé avatta az eseményt az interpretáció perfekciója, úgyhogy a Mozart-héten történt utolsó fellépésük mintegy megkoronázta azokat a korábbi emlékeket, amelyeket a kamarazenélés csillagos órái között tart számon egykori hallgatóságuk.
Rolando Villazón évek óta gondoskodik „szabadtéri” köszöntő szerenádokról. Idén az Universitätsplatzra invitálta a Mozart-rajongókat, ahonnan az ő és barátai hangulatos születésnapi szerenádját hallgathattuk. Megtelt a tér, az időjárás viszontagságai eltörpültek – a szülőház emeleti nyitott ablakain jól élvezhetően szűrődött ki a vidám köszöntő muzsika, és természetesen megjelent az ablakban a salzburgi zenei élet egyik legnépszerűbb figurája, az intendáns, akit közvetlen-barátságos emberként azok is személyes ismerősüknek tekintenek, akik ritkán látogatnak el a város koncerttermeibe. A mintegy egyórás vidámság után lassan széledt szét a tömeg – egy része csatlakozott azokhoz, akik a Haus für Mozart esti előadására igyekeztek. S láss csodát: a foyer-ban lámpák fényében már ott adott interjút a fáradhatatlan Villazón, az új Varázsfuvola-produkció rendezője.
Villazón 2019 óta a Mozart-hét művészeti igazgatója, 2021 nyarán átvette a Mozarteum Alapítvány művészeti igazgatói posztját, s a 2028-ig történt szerződéshosszabbítást követően, az igazgatótanács úgy döntött, hogy 2031-ig kiterjeszti ezt a megbízatást. Kimeríthetetlen energia-tartalékával, fáradhatatlan lelkesedésével és lelkesítésével biztosítja a nemzetközi érdeklődést, úgy a közreműködő művészeket, mint a közönséget illetően. Új Varázsfuvola-rendezését, amelyhez dramaturgként a Mozarteum Egyetem kutatási osztályának igazgatója, Ulrich Leisinger társult, a Mozart-hét keretében három alkalommal (január 23, 27, 30) került színre, majd a nagy érdeklődésre való tekintettel „ráadásként” február 2-án. A Varázsfuvola-produkciók történetében kétségkívül sajátos helyet foglal el, mondhatni, „alkalmi” rendezvény, amely egyszerre állít emléket a „születésnapos” szerzőnek, valamint a halálával halhatatlanságra jutott komponistának, aki nagy népszerűségnek örvendve „él”. Miként minden előadás előtt (a telefonkészülékek kikapcsolására, és a felvételkészítés tilalmára emlékeztető rövid bejátszásban) Villazón megerősíti a hallgatók meggyőződését: „Viva Mozart!”.
Egy színpadra hozta össze a földi élete végéhez érő Mozart „életét” és kései remekét, annak a fennmaradt információnak a figyelembevételével, miszerint amikor Mozart nem tudott megjelenni a Varázsfuvola-előadáson, otthon gondolatban követte az előadás menetét, szinte realitásként megélve a színpadi időt. Ilyen meggondolásból „látjuk Mozartot” betegágyában, felesége és gyermeke társaságában, s fantáziája megjelenítésében ugyanitt a praktikusan-szellemesen kiválasztott díszletek között zajlanak az opera történései. Élet és mű ilyesfajta „összemosása” általában megkérdőjelezhető – ezúttal viszont szinte erősítette egymást. Hasonló meggondolásból nem tűnt – túlságos – eretnekségnek a Requiem-részlet (Lacrymosa) felcsendülése Mozart „nyíltszíni” halálakor, és az operabeli Fény győzelméhez társítva, a halhatatlanságra jutott Mozart megjelenítése sem. A megannyi ötletet felvonultató előadás végén már azon sem csodálkoztunk, hogy a Mozartkugelról ismerős Mozart-kép a függönyről rákacsint a közönségre.
Ennek az elődásnak a színvonalát korántsem mondhatjuk kiegyensúlyozottnak. Néha már-már a Bécs-külvárosi színjátszó társulatra emlékeztetett, máskor magas művészi színvonalával kápráztatott el. Zeneileg a legnagyobb élményt az Éj Királynőjeként Kathryn Leweknek köszönhettük, akitől drámaiságban ezúttal sokat örökölt lányaként Emily Pogorelc Paminája. Színpadi figuraként leginkább Papageno jeleskedett, játékával és szerepformálásával (beleértve az éneket is): Theodore Platt. A Mozarteumorchester élén ezúttal Roberto González-Monjas állt, énekkari partnerként Philharmonia Chor Wien működött közre. A születésnapi rendezvények résztvevője pedig – folytatva kalandozását a holdudvarban – máris kezdhette várni a 271. születésnaphoz kapcsolódó, újabb fesztivált.
Képünkön Rolando Villazón énekművész, a Mozartwoche művészeti vezetője, fotó: Wolfgang Lienbacher
További írásaink a Mozartwoche 2026 eseménysorozatáról:
https://gramofon.hu/2026/02/04/mozart-lelke-rolando-villazon-muveszeti-vezetesevel
