12 tételes mű Jézus életéről

Több kistelepülésen adott templomi koncerteket az őszi hónapokban Benda Gábor. Elsősorban a saját kompozícióit játszotta, s szerepelt köztük a Jézus élétéről szóló 12 tételes darab is. A hangverseny-sorozat 2021-ben is folytatódik. “Elsősorban saját szerzeményeimet játszom, amelyekre a klasszikus, dzsessz- és világzenei stílusjegyek jellemzők. Célom, hogy lehetőleg azoknak is örömet szerezzenek, akik életükben először járnak élőzenei…

Áldott békességet kíván a PFZ

Karácsonyi hangversenyt adni nem kell, nem illik, hanem karácsonyi hangversenyt adni jó. Egyfajta belső kényszer, ajándék a közösségnek, de saját magunknak is az. Nem állíthatjuk, hogy egyre lassabban, nyugodtabban telnek az év végéhez közeledve a napok, sőt, komoly munka zajlik. Ez azt jelenti tehát, hogy nem egy az életünkbe végre fokozatosan belopódzó csendességben, lenyugvásban csendül…

Fonó 25 – könyv

A Fonó 25. születésnapjára Jávorszky Béla Szilárd 25 művésszel és a piac egyéb szereplőivel készített interjút, amelyből egyfajta szubjektív folktörténet is kirajzolódik. A kötet a napokban jelent meg és a Fonó webboltjában elérhető. A címlapon Román Péter fotója.  "Ez a jubileumi kötet 25 különböző korú, a Fonó Budai Zeneház más-más időszakában szocializálódott, ahhoz változó intenzitással…

Több mint félszáz díjnyertes alkotás

A Müpa 15., jubileumi évada alkalmából meghirdetett Zeneműpályázata lezárult, az intézmény közzétette honlapján a díjat nyert zeneszerzők és művek listáját. A tizennégy zeneművészeti kategóriában kiírt pályázatra öt hónap alatt tekintélyes számú pályamunka érkezett be, amelyek közül 48 zeneszerző és alkotótársaik 54 művét díjazta a hazai előadó-művészeti élet meghatározó tagjaiból álló szakmai zsűri. A Müpa tervei…

A Cziffra Fesztivál mesterkurzusai

„A zene szabadsága” mottóval kezdődik 2021 februárjában a Cziffra György – Emlékév első eseménysorozataként a Cziffra Fesztivál, amely előtt hagyományosan megrendezik a Cziffra Fesztivál mesterkurzusait, amelynek a kőbányai Kroó György Zeneiskola ad otthont. A kurzusok az évek alatt egyre több hangszeren váltak elérhetővé, olyan művésztanárokkal, akikkel a diákok sok esetben máshol nem találkozhatnak tanóra formájában,…

Jubileumi koncert és ünnepi kisfilm

A Kodály Központ megvalósulásának története az európai színvonalú emberi együttgondolkodás és együttműködés története – Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója értékel így a Magyar Építész Kamara Közlönye számára készített írásban az idén 10 éves Kodály Központ évfordulója kapcsán. Egy világszínvonalú adottságokkal rendelkező, a nemzetközi színtéren is elismert hangversenyteremről és az ott folyó komolyzenei munkáról több…

Karácsonyi kívánságműsor

Bármennyire is kiszámíthatatlan és mindenféle szempontból különleges év az idei, karácsonyi koncert nem maradhat el. Az Óbudai Danubia Zenekar december 16-i estjén ráadásul a közönség is alakíthatja a műsorösszeállítást. A legtöbb koncertlátogató örül, ha előre tudhatja, mit hall a hangversenyen – így nem érheti kellemetlen meglepetés, nem kell olyan darabbal találkoznia, amelyet nem kedvel. Persze…

Karakteres roma dívák, virtuóz muzsikusok

Karakteres hangú roma dívák és húrzsonglőrök elevenednek meg a vadkeletről a Cimbaliband Gipsy Fushion című új zenei anyagában, amely most jelent meg a Fonó gondozásában. Az egyedülálló cimbalmos, Unger Balázs vezette zenekar lemezén Horváth Alexandra énekel, aki Erdélyből, Őrkőről érkezett Budapestre, hozva magával az ottani cigányfolklór legszebb kincseit. A TV2 Ének Iskolájában és a Megasztárban…

Nemzetközi mentorprogram 2021-ben is

Az Eötvös Péter Alapítvány további három évre nyert támogatást nemzetközi mentorprogramja folytatására. A 2021-es válogatás ezúttal online zajlott: ismét két fiatal karmester és két fiatal zeneszerző kezdheti el a programot, miközben a COVID-19 járvány miatt az idei évre tervezett mentorkoncerteket is jövőre lehet csak megrendezni. Örömteli, hogy a programnak először lesznek magyar résztvevői.  A program…

Együtt ünnepelhetünk a Pannon Filharmonikusokkal

December 11-én a Müpa felkérésére Budapestről, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremből jelentkezik online a pécsi zenekar. Emlékül című ünnepi koncertjük az élő közvetítés segítségével szinte bárhonnan követhető. Az ünnep apropója egy kettős évforduló: december 9-e jeles nap a zenekar és a zenebarátok számára, e napon csendült fel tíz évvel ezelőtt az első nyilvános hangverseny a…