Megkezdődött a Crescendo Tábor

„Mozart maszkban is Mozart” – mondta Füzesséryné Dudás Eszter brácsaművész, a Crescendo Nyári Akadémia elnöke az első Crescendo Tábor megnyitóján. 2020. július 26-án megkezdődött az első Crescendo Tábor Tokajban. A komolyzenei kurzus megnyitó ünnepségén a tokaji polgármester, Posta György köszöntötte a résztvevőket. Pintér Dávid hegedűművész és Váray Rita zongoraművész közös előadással örvendeztette meg a mintegy…

Apja-fia est a Fonóban

A szó tanít, a példa vonz. Az „Apja-fia” műsor arról ad számot, hogy egy mai családban mi marad apáról fiúra, tanítás, magyarázkodás nélkül, a puszta példával. Itt a terített asztal, a családi ünnepek, az együttlét – szakadatlan tanulási alkalom. A Kossuth-díjas népdalénekes, mesemondó kunhegyesi édesanyjától kapta és örökölte mesterségét, ő pedig édesapjától, Tanka Gábortól, a…

Müpa Zeneműpályázat, új műfaji kategóriával

A Müpa 15., jubileumi évada alkalmából júniusban nagyszabású zeneműpályázatot hirdetett meg, amelynek elbírálását a most nyilvánosságra hozott, neves és elismert hazai szakemberekből álló, hétfős szakmai testület fogja irányítani. További újdonság, hogy a pályázaton a korábban meghirdetett műfaji kategóriák mellett már elektroakusztikus művekkel is lehet indulni, az intézmény így összesen 14 zeneművészeti kategóriában várja a 18.…

Fiatal zongoraművészek a Bartók Házban

Újra várják az érdeklődőket az „MVM Koncertek – A Zongora-sorozat” hangversenyei. Hét kiemelkedő tehetségű, fiatal magyar művész szólóestjének ad otthont július 28-a és szeptember 8-a között a Bartók Emlékház, keddenként, este 6 órától.  A fellépők: Csabay Domonkos, Rafael Mário, Balogh Tamás, Balogh Ádám, Balázs-Piri Soma, Váradi László és ifj. Balázs Elemér.   Az MVM által…

Kamarazenei csemegék, orientális utazás

Utolsó hetéhez érkezett a Müpa autósmozija, ahol a nézők egészen új dimenzióból tapasztalhatják meg a Müpa-élményt. Július 22-e és 25-e között Várdai István és remek partnerei a kamarazene ezer arcát mutatják be, a The Qualitons keleti hangulatú utazásra invitál, Barabás Lőrinc és zenekara pedig kifejezetten erre az alkalomra írt dalokkal készülnek. Július 1-jén indult a…

Az ÓDZ Arany Karantén Díja

Az Óbudai Danubia Zenekar vezetése Arany Karantén Díjjal ismerte el a zenekar muzsikusainak kitartó munkáját, kreativitását a koronavírus-járvány kapcsán kialakult helyzetben. Az Óbudai Danubia Zenekar március 13-án adta utolsó koncertjét a Zeneakadémián Perényi Miklós csellóművész közreműködésével – már közönség nélkül, üres nézőtér előtt. Az azóta eltelt több mint két hónap során a zenekar amellett, hogy…

A zene, az kell!

A Miskolci Szimfonikus Zenekar hisz a közönségben, ezért a megszokott bérletek mellett egy új sorozattal, valamint az elmaradt koncertek pótlásával is bővíti a jövő évad kínálatát.  „Minden igyekezetünkkel azon voltunk, hogy lehetőség szerint minden elmaradó programunkért kárpótoljuk a kedves közönségünket, ez sikerült is, hiszen valamennyi koncertünket sikerül pótolnunk az ősz folyamán! Bízunk benne, hogy ez…

Elmarad a XX. Dombos Fest

A jelenlegi szabályozások értelmében a szervezők nem tudják megtartani a 20. Dombos Festet, a Vajdaság legkedveltebb összművészeti fesztiválját, amely a kishegyesi – egykori szemétdombból lett – kulturális helyszínen, a csodálatos fényfestett löszfal alatt mutatja be évről-évre a magyar kultúra meghatározó, de a Vajdaságban még kevésbé ismert produkcióit. Az idei jubileumi fesztivált rendhagyó módon két helyen,…

Rendhagyó Nagydíjhoz rendhagyó Himnusz

Rendhagyó Magyar Nagydíjat tartanak az idén, s az első zárt kapus hungaroringi versenyhez nyilván rendhagyó Himnusz is dukál. Mivel ezúttal az óvintézkedések miatt nem élőben csendülnek fel Erkel Ferenc szerzeményének hangjai, így lehetőség nyílt arra, hogy ne egy, hanem négy művész tolmácsolásában hallhassa a világ sportszerető közönsége a magyar Himnuszt.  A művészeket a Budafoki Dohnányi…

Kiütötték a Fonó falát!

A kényszerű koncertszünetben elkészült a Fonó új, szabadtéri színpada! A Pajta falát megnyitották, így nagy méretű, szabad levegős helyszín alakult ki, két használható színpaddal: a régi, Pajta-béli nagyszínpad mellett épült egy új kis színpad a grillteraszon, ahol növények zöld ölelésében asztaloknál foglalhatnak helyet a vendégek.  A nyári szabadtéri sorozatban fiatal zenekarok és ismert, nagy nevek…