Koncertek és kurzusok a Régi Zenei Napokon

A Filharmónia Magyarország idén is megrendezi a Régi Zenei Napokat Vácott! Több hónap kihagyás után most végre újra élőben töltődhetünk fel koncertélményekkel és a helyszínen élhetjük át a zene szépségeit. Július 4-től 11-ig ismét a barokk zene gyöngyszemei kerülnek a középpontba. Többek között olyan neves fellépők varázsolják Vácra a régizene világát, mint a Purcell Kórus,…

Több százezer látogató az online Fonóban

Nem várt nézettséggel és sikerrel zárja hamarosan a Fonó online oktatásait, amelyeket a karanténhelyzet bevezetésének első heteiben indítottak. Berecz István Örökös Aranysarkanytús táncos, a Fonó népzenei igazgatója tánckurzusán vajdakamarási és magyarlapádi táncokat tanulhattak az érdeklődők, Kubinyi Júlia Junior Prima díjas népdalénekes, a Fonó népzenei művészeti vezetője pedig magyarlapádi dalokat tanított az online térben.  A felvételeket…

Prímásverseny – nyolcadik alkalommal

Bár az idei Anna-bál elmarad, az egyik kísérőrendezvényét, a Balatonfüredi Prímásversenyt az Anna Fesztivál keretében megrendezik július 21-én és 22-én. A nyolcadik alkalommal meghirdetett versenyre a hagyományos magyar népzenét játszó 16 és 35 év közötti hegedűsök jelentkezését várják 2020. július 6-ig.  Balatonfüred Város Önkormányzata, a Hagyományok Háza és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke prímásversenyt…

Közel 10 ezer percnyi Müpa-élmény

Vasárnap, június 28-án a Recirquel Cirkusz az Éjszakában című előadásával zárul a március 25-e óta tartó Müpa Home online közvetítéssorozat, amely a világ legkiválóbb művészeit, legizgalmasabb alkotóit hozta el estéről estére a nézők otthonába. A március közepén bejelentett rendkívüli helyzetre való tekintettel a Müpa – a többi kulturális intézményhez hasonlóan – kénytelen volt ideiglenesen bezárni…

A Fesztiválzenekar visszatérési terve

A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) megállíthatatlanul készül az új szezonra: mától már nemcsak hagyományos bérletet, hanem jegyet és szabad bérletet is árulnak hangversenyeikre. Az együttes augusztustól újabb nagyszabású tervekkel szeretne visszatérni a koncertéletbe, melyeket zeneigazgatójuk, Fischer Iván ismertet.  Június 24-től már jegyet és szabad bérletet is vásárolhatnak a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjeire. Aki a szabad bérlet mellett…

Távozik az NFZ-től Hamar Zsolt

Több mint három év után, júliusban távozik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatói posztjáról Hamar Zsolt Liszt Ferenc-díjas karmester, zeneszerző.  Nem volt könnyű dolga, amikor 2017. tavaszán átvette a szakmai vezetést, hiszen olyan nagy elődök nyomdokaiba kellett lépnie, mint Ferencsik János, Kobajasi Kenicsiro és Kocsis Zoltán. A kortárs magyar zene egyik legnagyobb alakjának, (Kocsis Zoltán) halála…

Régi és új barátok a 11. Kaposfesten

2020. augusztus 16 – 19 között megújult arculattal érkezik a 11. Kaposfest – Nemzetközi Zenei és Művészeti Fesztivál Várdai István és Baráti Kristóf művészeti vezetésével. Az idei esemény időtartamában ugyan rövidebb, de annál színesebb lesz, hiszen olyan régi barátok is fellépnek majd a Szivárvány Kultúrpalota és a Csiky Gergely Színház színpadán, mint Kokas Katalin, Kelemen…

Autós koncertmozi a Müpában

A Müpa alig várja, hogy ősszel újra megnyithassa kapuit, ám addig is szeretné maradandó pillanatokkal szebbé tenni a nyarat a közönség számára, ezért július 1-je és 25-e között az intézmény különleges autós koncertmozival lepi meg a nézőket. Szerdától szombatig a legkülönbözőbb műfajok hazai előadóinak a Fesztivál Színházban élőben zajló koncertjeit közvetítik az épület melletti parkoló…

Zeneműpályázatot hirdet a Müpa

A Müpa a 15., jubileumi évada alkalmából pályázatot hirdet új zeneművek megírására. Az intézmény – a jazztől a musicalen át a kórus- és nagyzenekari művekig – összesen 13 zeneművészeti kategóriában várja minden 18. életévét betöltött, magát magyarnak valló pályázó munkáját. A műfaji kategóriától függően egy- vagy kétfordulós, anonim elbírálást követően a pályázat eredményhirdetésére legkésőbb 2020. december…

Különleges bérletek és sztárok a Concertóval

Öt bérlettel, két fesztivállal és világklasszis szólisták sorával várja az érdeklődőket Keller András és a Concerto Budapest a 2020/21-es évadban. Különleges szezont hirdetnek, hiszen egy korábban nem tapasztalt helyzet alakult ki, amely mindenki életét felforgatta. Szeretnék, ha a közönségük továbbra is részese maradna a Concerto egyedi koncertélményeinek, s minden erejükkel azon dolgoznak, hogy az aktuális járványügyi szabályokat betartva…