Bernstein és Fekete Gyula operái a CAFe Budapest programjában

A CAFe Budapest kortárs művészeti fesztivál Bernstein két zenés színpadi művét is kínálta, az egész estét betöltő Candide-ot, valamint a Trouble in Tahiti-t, ennek párdarabjaként Fekete Gyula Római láz című, 1992-ben komponált kamaraoperája szólalt meg. Lehotka Ildikó Száz éve született Leonard Bernstein, a XX. század egyik meghatározó egyénisége; zeneszerzőként, karmesterként, zongoraművészként és zenei ismeretterjesztőként egyaránt…

Fohász hazához, szabadsághoz

Az ütőhangszeres-vibrafonos-hangszerelő Tommy Vig elsősorban jazz-zenészként ismert, holott a kortárs zenében is letette a névjegyét. Az idén nyolcvan éves művész az évtizedek során több szimfonikus zenekari művet komponált; két újabb szerzeménye az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére a Pesti Vigadóban október 27-én hangzott fel. Turi Gábor Az országból 1956 novemberében elmenekült, az Egyesült Államokban letelepedett,…

Az együttlélegzés művészete

Philippe Jaroussky a budapesti koncerttermek visszatérő vendége, mindig nagy várakozás előzi meg fellépéseit. Szeptember 13-án sem volt ez másként, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe pótszékeket is beállítottak. Ez alkalommal Jaroussky partnere a fiatal, és nemzetközileg elismert Baráth Emőke volt. Lehotka Ildikó A hét Händel-operából (Ariodante, Lotario, Parnasso in festa, Almira, Giulio Cesare, Rodelinda, Scipione) és…

Megörökítés után kiáltva

A Salzburgi Ünnepi Játékok közönsége ismét emlékezetes operaprodukcióknak lehetett tanúja. A Gramofon kritikusa is jelen volt a fesztiválon, s a tallózta a legfontosabb előadásokat. Fittler Katalin A sors kegyeltjeinek érezhetjük magunkat mindnyájan, akik olyan világba születtünk, ahol nemcsak „a hang elszáll” elemi igazságát tudja „felülírni” a hangrögzítés, hanem a zenés színházi produkciók látványként is megörökíthetőek.…

A cigányság ezerarcú muzsikája

„Az ezerarcú magyar cigányság zenéje”. Ez volt a tematikája az idei Salföldi Dalföld fesztiválnak (július 5-8.), amelynek középpontjában az autentikus népzene állt, de a komolyzene, jazz, néptánc, képző- és iparművészet is képviseltette magát. Retkes Attila A Salföldi Dalföld még fiatal fesztivál: 2014-ben hozta létre Rosonczy Kovács Mihály prímás, népzenekutató, a Hungarian Folk Embassy zenekar vezetője.…

Nyár a Társaskörben

A nyár első hónapjában többek közt Másik János előadásával, dalesttel, kórus- és zongorakoncerttel, valamint Fischer Annie-emlékesttel várja közönségét az Óbudai Társaskör. Cseh Tamás egy generáció életérzését megfogalmazó kultikus dalai kihagyhatatlanok, ha Másik János lép színpadra. A ma már szintén halhatatlan kanadai költő-zenész, Leonard Cohen dalai ugyanígy megérintik a magyar szíveket. Másik János egészen széles zenei…

Örömzene a Cziffra Fesztivál nyitókoncertjén

Február 19-én, a MOM Kulturális Központban nyitotta meg kapuit a Cziffra György Fesztivál, a nyitóhangversenyről a Gramofon állandó szerzője, Fittler Katalin írt recenziót. Fittler Katalin Az idén harmadszor megrendezésre kerülő Cziffra György Fesztivál nyitókoncertjének az „anyaintézmény”, a MOMKult Színházterme adott otthont február 19-én. Ezúttal már fel kell tüntetni a helyszínt, mivel további két helyszín-intézmény is…

William Kentridge és a Wozzeck

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Alban Berg korszakos jelentőségű operáját, a Wozzecket világszerte legtöbben hangfelvételről ismerték meg. A hazai operabarátok szerencsés generációi láthatták a Magyar Állami Operaház színpadán is, és az utóbbi időben mind a különböző TV-csatornák műsorán, mind pedig DVD-felvételeken egyre több színpadi megjelenítése segítette az érdeklődés állandó intenzitását. Fittler Katalin / Gramofon.hu…

Két premier – egy csillag: Netrebko Szentpéterváron és Salzburgban

Anna Netrebko két főszerepben debütált a nyári fesztiválokon. Szentpéterváron Cilea zenedrámája, az Adriana Lecouvreur címszerepét énekelte, amely valódi jutalomjáték minden drámai szopránnak. A Salzburgi Ünnepi Játékokon pedig az Aida címszerepét kapta, Riccardo Muti vezényletével. Portré napjaink egyik első számú operaénekesnőjéről.  Dr. Székely György / Szentpétervár, Salzburg Szentpétervár – fehér éjszakák:  az utóbbi 15 évben –…

Takács-Nagy Gábor és az elektromos feszültség

Martha Argerich nélkül is sikerült frenetikus, ünnepi hangulatúvá varázsolni a 33. szombathelyi Bartók Fesztivál nyitókoncertjét. Gyenge Enikő beszámolója. Gramofon.hu  Bár sokaknak (mindenkinek) csalódást jelentett a művésznő hirtelen visszalépése, és a rendező Filharmónia Magyarország hatalmas feladattal szembesülve igyekezett kihozni a helyzetből a legjobbat, a nyitóhangverseny hallgatósága ritkaságszámba menően lelkesítő koncertélménnyel távozhatott július 11.-én a szombathelyi Agora…