Kocsis Zoltán (Decca) és Jandó Jenő (Naxos) kiváló interpretációi után Bartók Béla összes szólózongoraművét ismét felvenni nagy bátorságra, mi több, vakmerőségre vall, hiszen óhatatlan az összehasonlítás. A német zongoraművész, Andreas Bach mégis vállalta a kihívást, és belefogott a Bartók-összes rögzítésébe.
Kovács Ilona
A nyilvánvaló kérdésre, hogy vajon mi inspirálta a feladatra, a kísérőszövegben ad választ a művész: már gyermekkora óta erős kötődést érzett Bartók zenéje iránt. Ez az érzés – miután tanulmányai során jobban megismerte a magyar komponista munkásságát – egyre csak erősödött. A komplett sorozat elkészítésének előkészületekor, a művek gyakorlása során hihetetlen mélységben tárult elé Bartók zeneszerzői útja, korai műveitől a késői alkotásokig. Nézete szerint már a juvenáliákban ott szunnyadnak az érett Bartók-stílus jellegzetességei és vice versa, a késői kompozíciókban is ott van a fiatal Bartók. Talán ezzel is magyarázható, hogy az 1913-ban publikált Bartók-Reschofsky Zongoraiskola (Sz 52, BB 66) negyvennyolc darabja is helyet kapott a három CD-t tartalmazó – az összkiadás immár ötödik elkészült – albumában. E darabok felvétele és publikálása nyilván hozzátartozik az „összes” teljesítéséhez (bár – valljuk be – élvezeti értéke csekély), másrészt a lemezkísérő (ami Vikárius László kiváló összefoglalása) e darabokkal kapcsolatban rámutat, hogy e zongoraiskola a legközelebbi előzménye a nagy sorozatnak, a 153 darabot tartalmazó Mikrokozmosznak (1926, 1932–1939, Sz 107, BB 105). Az is látványosan megmutatkozik, hogy Bartók milyen gyakorlatokat tartott fontosnak a zongoratanulás legkezdetén, és nagyjából két évtized múltán hogyan változott pedagógiája. A Mikrokozmosz ebből a szempontból is kimeríthetetlen forrás, hiszen a másik két hangszeres pedagógiai sorozatától – a 44 hegedűduótól és a Gyermekeknektől – eltérően a zeneszerző itt valóban a kezdet kezdetétől komponált játszani valót. Andreas Bach természetesen sokat hallgatta Bartók zongorajátékát, de nem akarta másolni sem azt, sem a korábbi Mikrokozmosz-felvételeket. Szerinte a zeneszerző sohasem játszott túl hangosan vagy harsányan. Bár bevallottan nem akarta Bartókot utánozni, valóban megfigyelhető játékában a dinamikai visszafogottság, főleg, ha Kocsis Mikrokozmosz-interpretációival vetjük össze Andreas Bachét. A játéka mégsem egysíkú, hanem színes, darabról-darabra változik, finoman alkalmazkodik a mindenkori karakterekhez. Ami viszont kevésbé üdvözítő, az a helyenként eltúlzott rubato, ami inkább romantikusnak hat, semmint népinek, például az V. kötet 130. (Falusi tréfa című) darabjában. Olykor a pedál használatát is túlzónak érzem. Nagyon tetszettek viszont az énekes darabok, Aliya Iskhakova (mezzoszoprán) közreműködésével, és örültem a ritkán hallható kétzongorás műveknek is (no. 43a, 55, 68), melyek mindkét szólamát Andrea Bach játssza – természetesen a technika segítségével. Mivel itthon a két említett magyar zongoraművész felvételei már csak korlátozottan elérhetőek, jó dolog, hogy Andreas Bach tolmácsolásában most hozzáférhetők Bartók miniatűr remekművei és a zeneiskolások is – tanáraikkal együtt – sokat profitálhatnak e felvételekből.
Kiadó: Hänssler Classic
Lemezszám: HC21011
