Julian Lage elektromos gitáros második Blue Note-lemeze, mely példás sebességgel követte az elsőt (Squint), címében irodalmi szójátékot rejt: az Edward-kori brit próza barátai nyilván azonnal felismerik, hogy itt E. M. Forster 1908-ban megjelent Szoba kilátással (A Room with a View) című regényének (és James Ivory 1985-ös filmváltozatának) „megfordításáról” – View with a Room – van szó.
Máté J. György
De ezzel az irodalmi allúziók nagyjából véget is érnek, Lage szándéka nyilvánvalóan nem az volt, hogy egy bonyolult irodalmi áthallásoktól hemzsegő, a művészetek különböző nyelveinek lefordíthatóságát visszhangozó lemezt készítsen. Ez alighanem túlságosan megterhelte volna az albumot, mely így is sok-sok zenei stiláris utalást tartalmaz, ha nem is mindig olyanokat, amelyek könnyedén dekódolhatók egy Amerikától olyan távol eső ország, mint hazánk zenehallgatói számára. Mondjuk, a lemezt nyitó Tributaryban korántsem evidens idézet a staccato Willie Nelson-frázis, hiszen nálunk alig ismerik a konzervatív nashville-i hangzásra válaszul érkező outlaw country stílust képviselő, ma már több mint kilencvenéves, általában széles vörös hajpántot vagy cowboykalapot viselő dalszerzőt, Amerikában, a country zene hazájában azonban közismert és népszerű a Nelson-sound; és vajon hány honfitársunk kapja fel a fejét egy-egy Lage- szerzeményt hallgatva, hogy hiszen ez voltaképp tiszteletteljes kalaplengetés Dick Dale és a Del-Tones, valamint a surf rock teljesítménye előtt, bár a mai gitáros nem zengetővel ellátott Fender Stratocastert, hanem főleg üreges, de f-lyukkal nem rendelkező Collings 470 JL márkájú hangszert használ – egyszerűen az a kedvence. Az album más pillanatai Európában szintén kevésbé ismert egykori gitárhősöket (Link Wray, John Cipollina, Jimmy Bryant), illetve instrumentális zenét játszó surf rock együtteseket (Chantays) idéznek elénk. Ám itt mégiscsak modern jazz szól, úgyhogy a műfajon belüli allúziók legalább annyira fontosak, mint a country zeneiek: Lage játékának szépsége és stílusfordulatai elsősorban az elektromos jazzgitárosok korai generációit ébresztik fel álmukból, főleg Charlie Christiant és Tal Farlow-t.
Fentiekből talán az következne, hogy Julian Lage nem annyira újító, inkább befogadó művész, aki a járatlan utaknál jobban szereti a már kitaposott ösvényeket. De nem így van. Rendkívül termékeny komponista, aki valóban gyakran él az intertextualitás módszerével gitár-bőgő-dob triójában, de mint gitáros, visszafogottan elegáns saját stílust képvisel. Eredetiségét az Amerikában viszonylag rendszeres, Bill Frisellel közös duóestjei is bizonyítják. Most pedig, új lemezén vendéggitárosként szerepel a nála harminchat évvel idősebb zenész, „a mesterek abszolút mestere”, ahogy az ifjabb kolléga nevezi valahol. Frisell játéka tovább erősíti a pasztorálos gitárhangzást, alkalmasint úgy (pl. az Auditorium című számban), hogy az ellendallamokat párhuzamosan játszó két gitáros stílusát szinte lehetetlen szétválasztani. Az individualista hallgatót akár zavarhatja is ez a keveredés, más viszont, aki kevesebb jelentőséget tulajdonít a művészi egyéniségnek a jazz-előadásokban, az egótól való megszabadulás diadalaként üdvözölheti a szerzeményt.
Frisell, korunk egyik meghatározó jazzgitár-művészének aktív jelenléte a kétgitáros kvartettben a tekintélyen túl stílusváltozatosságot eredményez. A tíz felhangzó Lage-kompozíció közül hétben szerepel Paul Motian és Lee Konitz
egykori partnere. Nem vitás, hogy játéka nagyszerűen illik a trió soundjához és gondolkodásához, s általa legtöbbször új dimenziót kap a zene. A maradék három felvételen (a japán nyomaton további két bonus track is található) viszont Lage nagyobb mozgástérben adhat elő. A gyűjtemény így is csupán negyvenhárom perces. Ez a mai lemezhosszok mellett rövidnek tűnik, különösen, ha azt is tudjuk, hogy további legalább két tucatnyi újabb szerzeményt kihagytak a válogatásból, mégse érzünk csalódást a végén, mert – valljuk meg – minden artisztikum és diszkrét virtuozitás dacára Lage darabjai nem mutatnak kellő változatosságot; szűk háromnegyed óra elég ebből a zenéből. Vegyes érzéseink részben abból fakadnak, hogy a zenekar bőgőse és dobosa, Jorge Roeder és Dave King csupán a kíséretben jeleskedik, szolisztikus helyzetbe nem kerül, bár a gitárosok túl intelligensek ahhoz, hogy túldominálják az előadásokat. Ennél sokkal érdekesebb csoportkohézió alakult ki például 2011-ben a norvég gitáros Jakob Bro Time című albumának csapatában, ahol Frisell szintén „másodgitárosként” volt jelen. Vagy hogy egy régebbi példát hozzunk: Marc Johnson 1987 márciusában rögzített Second Sight albumán szintén több a művészi feszültség a kvartett tagjai között (Bill Frisell mellett John Scofield a másik gitáros), mint a mostani, a ritmusszekciót
kicsit háttérben felejtő lemezen.
Napjainkban, amikor az elektromos gitár talán eddigi pályája delelőjére ért és összeszámolni se tudjuk e hangszer mestereit, nagy súlya van annak, hogy a The New York Times „az egyik legkáprázatosabb improvizátor”-nak nevezi Julian Lage-et. A View with a Room, akárcsak a korábbi album, meggyőz emez állítás igazáról, bár csendben hozzátehetjük, hogy a retróstílusok, illetve általánosabban a straight-ahead felfogás iránt fogékony maiak között mások is bőven akadnak, akikre igaz lenne a New York-i lap kijelentése (Roni Ben-Hurtól Frank Vignoláig és Martin Taylortól Jimmy Brunoig). Sajnálhatjuk, hogy itt az alapvetően sokféle ízesítésű szám (akad köztük gospel-ihletésű darab és pop shuffle; blues-os, egyben karibi szerzemény és western keringő) mégse teszi a gyűjteményt kaleidoszkopikussá.
Van, aki úgy látja, Don Was, a Blue Note jelenlegi vezetője sikerrel terelte vissza a nagyhírű kiadót a jazz klasszikusabb irányzataihoz. E rég várt fordulat jelét látják abban, hogy visszatért a kiadóhoz Charles Lloyd, leszerződött hozzá Bill Frisell és a fiatalabbak közül többek között Julian Lage. Én inkább úgy vélem, Was a legmodernebb, jazznek bajosan nevezhető stílusoktól a straight-ahead változataiig sok mindenre vevő. Amikor belefonódunk Lage (és Frisell) finoman szőtt hanghálóiba, csak annyit kívánhatunk, még sok ilyen jó, sőt, ennél jobb jazzlemezt adjon ki a nagy múltú cég.
Blue Note, 2022.
