Tóth-Vajna Zsombor új CD-felvételéről
Kosztümös filmek módjára invitál időutazásra a kilenc szerző billentyűs terméséből összeállított, mintegy ötvenperces műsor. Kilépést ígér a jelen mindennapjaiból (a ki-ki által többé-kevésbé ismert zeneirodalomból), kockázat(ok) nélküli kaland(ozás) lehetőségét kínálva a magát megszólítottnak érző (potenciális) hallgatónak. A vállalkozókedv „jutalma” valamiféle sajátos én-idő, amely egyszerre ad lehetőséget az értelemnek és az érzelemnek „működésre”, ha úgy tetszik, a korábbi ismeretek- tapasztalatok birtokában a fantázia szabadon engedésére. Mert kérdésfeltevésre csakúgy, mint meglátások megfogalmazására, egyaránt bőségesen kínál lehetőséget.
Fittler Katalin
A kilenc szerző a műsorban való első előfordulásuk sorrendjében szerepel a borítón: Fischer, Frescobaldi, Froberger, Couperin, Buxtehude, Kuhnau, Purcell, Pachelbel. A Fischer-név felvillanyozó hatású lehet azok számára, akik olvasmányaikból tudják, hogy J. S. Bach Wohltemperiertes Klavier néven elhíresült, minden dúr és moll hangnemben komponált prelúdium és fúga tételpár- sorozatának egyik előde Johann Caspar Ferdinand Fischer Ariadne Musica című szisztematikus gyűjteménye (amely a korban használatos hangnemek szűkebb körére terjedt ki). Valóban őtőle hallunk néhány darabot, amelyek egy másik gyűjteményes kiadványából származnak, az egy-egy múzsát „megjelenítő” kilenc szvitet tartalmazó Musikalischer Parnassusból. Tóth-Vajna mindegyikből egy-egy pillanatképet villant fel, mintegy elő-, köz- és utójáték keret-funkciójában. Couperin nevének olvasásakor szívesen látnánk a keresztnevet, hiszen muzsikus-családról van szó – de a borító hátoldalán máris megkapjuk a pontosítást: Louis a „kiválasztott”.
J. C. F. Fischer „mérföldkő” tételeinek jellegzetes hangzása (gyakran ismétlődő textúrával) plasztikusan tagolják a programot, egyszersmind biztosítják, hogy a figyelem „tiszta lapja” jusson valamennyi „köztes” műnek, tételnek. A felvétel címe (Orfeusz utazása) talányos, és valljuk meg, a műsor végighallgatása sem ad „megfejtést”. Feltétlenül érdemes tehát elolvasni az előadóművésztől származó kísérőszöveget, amely egyszersmind empatikusra hangolja az érdeklődő figyelmét. Ugyanakkor meg kell jegyeznem: hasznos ahhoz, hogy felfigyeljünk a műsorösszeállítás tudatosságára. Végighallgatásra szánt programot kapunk, amelyben a csembaló-hangzás monotóniáját (amelyet a szűk dinamikai keretek szinte elkerülhetetlenné tesznek) gyakran feledni tudjuk. Mindazonáltal nem tagadhatom: egy-egy regiszterváltás, új hangszín mindig különleges örömforrást jelentett.
Az interneten találtam rá a művész „művészi hitvallására”, amelyet jól példáz ez a hangfelvétele is:
„A művész olyan, mint egy tolmács. A szerző és a közönség között közvetít egy olyan nyelven, amit ő jól ismer, és ahogy a tolmács is szabadon válogathat a különböző szinonimák, mondatformálási eszközök között, úgy a művész is amellett, hogy elvárható minimumként visszaadja a kotta szövegét, hozzáteszi a saját egyéniségét, mondandóját az előadott műhöz. Mert végső soron a zenénk célja ez: valamit közölni, elmondani egy olyan univerzális nyelven, amit bárki megérthet, ez pedig a muzsika.”
Tóth-Vajna Zsombor tehát tolmács, egyszersmind „idegenvezető” is, aki többségükben – még a szakmabeliek számára is – ismeretlen művekre irányítja a figyelmet. Teszi ezt a mitológiai történet keret-meséjével oly módon, hogy miközben megtervezett utat járat, nem veszi el a személyes felfedezés (rácsodálkozás) örömét. Tehát, több szinten is lehetőséget nyújt az élményszerzésre. Mindeközben észrevétlenül hat a terápia, és az utolsó hang kicsengése után a megajándékozottság érzete tölti el a hallgatót. Személyesnek érzi ezt, hiszen megannyi alkalma volt „meditálni” (némely darab címe is sugallta ezt), elgondolkodni életről-halálról (a sötét tónushoz mégsem társult a tragikum érzete). Az egyszemélyes előadói produkció egyszemélyesen (magányosan) is élvezhető, sőt, talán még hatásosabban, mint hogyha közösségi élménnyé válna. Aktív zenehallgatást eredményez, ami azzal is jár, hogy a zenében némiképp jártasak észreveszik a program hangnemi megtervezettségét is, és – akár csak ösztönösen érzékelve – megtalálják az újonnan megismert darabok helyét saját zenei világukban. Tehát, a felvétel korántsem sorolható a „ritkaságok” címszó alá, jóllehet olyan darabokat tartalmaz, amelyek diszkográfiája elhanyagolható terjedelmű.
A felvétel Vámosszabadiban készült, 2023 júniusában, három nap alatt. 2020-ban készült kópia- hangszert hallunk, Titus Crijnen műhelyéből, Andreas Rückers 1624-es instrumentuma alapján.
(HUNGAROTON – HCD 32886)
