2023 elejére tervezték a „Perényi Miklóst köszöntjük!” programot, amelyre a koronavírus járvány „utórezgései” miatt végül 2024. május 31-én került sor. Ekkor az ünnepelt már 77. évének a közepe felé tartott – de valljuk meg: fellépései elsősorban mindig a közönség számára jelentenek pirosbetűs ünnepet. Az a szeretet pedig, amely a „csodagyerekből csodafelnőtt” felé hosszú évtizedek óta töretlenül árad, „felülír” bármely aktualizáló időpontot.
Fittler Katalin
Szokás szerint zsúfolásig megtelt a Zeneakadémia Nagyterme – és ritkaságokkal gazdagodott a Lukács Miklós bérlet záróestjének közönsége. Ami az élményt illeti, aligha tévedünk, ha úgy véljük: az előadók számára is emlékezetes marad.
Már maga a műsor is figyelemfelkeltő! Vivaldi gazdag versenymű-terméséből ezúttal ritkaság csendült fel: a szólistaként két gordonká(s)t foglalkoztató g-moll concerto (RV 531). Perényi Miklós partnere ezúttal Junior Prima-díjas növendéke, Tomasz Máté volt, akit Mesterétől egy év híján fél évszázad korkülönbség választ el. A műsorfüzet tájékoztatójából azt is megtudhattuk róla, hogy nemcsak a MÁV Szimfonikus Zenekar, hanem a Nemzeti Filharmonikus Zenekar gordonkaszólamának is egyik vezetője. Legtöbb gyönyörködnivalót a continuo-kíséretes lassútételben adott a két szólista.
Duóra – duó! Kodály korai remekében a gordonkához hegedű társul, melynek szólamát ezúttal az est dirigense, a sikeres pályáját hegedűművészként kezdő Csaba Péter játszotta. A kompozíció ritkaság a hangversenypódiumokon – ezúttal nem tűnt eléggé meggyőzőnek a „varietas delectat” elve, túlságosan „hirtelen” volt a váltás a barokk versenymű után. Nem hibáztatható a hallgató, ha nem tudott kellőképp gyorsan „váltani”! A mintegy tízperces Vivaldi-mű után nem volt könnyű a lépték-váltás, és mi tagadás: a szólisztikus igényű kamaramű nem kapta meg a neki kijáró, osztatlan figyelmet. Maradt az élmény – és sokak számára a lehetőség, hogy alaposabban megismerjük a háromtételes kompozíciót.
A szünet után a második rész Erkel: Ünnepi nyitányával kezdődött. Pihent hallgatóság örömmel fedezte fel az „idézeteket”, s tehette ezt annál is inkább, mivel az igényes zenekari kidolgozottság egyértelműen megkönnyítette a ráismeréseket. A zenekar számára önálló szereplést jelentő intermezzo után ismét pódiumra lépett a fáradhatatlan szólista: Elgar e-moll gordonkaversenyét játszotta, azt a művet, amelyet Kodály Duójával azonos évben, 1919-ben mutattak be Londonban. Habár a szerzői életműben a leggyakrabban játszott kompozíciók közé tartozik, hazánk koncertpódiumain nem gyakran csendül fel. Szokatlan felépítésével, négytételes nagyformájával, s a szólóhangszernek recitativókban személyes-meghitt tónust is biztosító, választékos faktúrájával az első hangtól az utolsóig maradéktalanul lekötötte a figyelmet. Tehette ezt annál is inkább, mivel az évadvég sűrű programjai közepette is maximálisan felkészült együttes játszotta, amelyet nyilvánvalóan inspirált a korántsem csupán hazai viszonylatban nagyrabecsült szólistával való együtt-muzsikálás.
A MÁV Szimfonikus Zenekar bérleti közönsége jelentős részben – s ebben koránt sincs egyedül – az idősebb generáció(k)hoz tartozik. A zenekar immár hagyományos műsorpolitikájának köszönhetően azonban mindig megszólítva érezhetik magukat a fiatalok is. A népszerű művek (komolyzenei slágerek) közönségcsalogatóak, de hasonlóképp széleskörű érdeklődésre tarthatnak számot a hangversenyek a rangos, neves – sőt, nemritkán ráadásul fiatal (!) kiválóság – szólisták meghívásával. Nem csoda tehát, hogy a bérletek családokon belül öröklődnek, s az alkalmi koncertlátogatók is szívesen csatlakoznak az együttes törzsközönségéhez.
És ha már a közönségnél tartunk, érdemes elismerően megemlíteni azt a bizalmat, amely a zenekar vezetősége által kínált programok iránti rendre megmutatkozik. Néha kifejezetten „kivétel”-ként lehet említeni a kortárs zene iránti távolságtartó hozzáállással szemben azt a „nyitottságot”, amellyel a zene világának ismeretlen területeinek (a maguk számára való) felfedezésére vállalkoznak.
A törzsközönség, a „kemény mag” figyelemmel kíséri a bérleteken kívüli koncerteket is. Fogékonynak mutatkozott például „A megrendülés hangjai” című program iránt is, amelyre június 7-én került sor a BMC-ben. Itt 18 tagú vonós kamarazenekarként láttuk-hallottuk a MÁV Szimfonikus Zenekart, Olivier Holt vezényletével. Franz Schreker Intermezzója és Alexander Tansman Triptych című darabja után Karl Amadeus Hartmanntól a Concerto funèbre jelentett megrendítő élményt, Korcsolán Orsolya hegedűszólójával. Az „Elnémított hangok” nemzetközi projekt eme koncertjének köszönhetően három méltatlanul elfeledett szerző nevét (és egy-egy kompozíciójuk) címét tanulhattuk meg – és a megrendülés és katarzis töménységét jótékonyan oldotta a szünet nélkül következő zárószám, Mendelssohn C-dúr vonósszimfóniája. Ennek előadásából plasztikusan kitűnt a zenekar vonós-szólamainak értéke.
Elismerésre méltó az az intenzitás, amellyel fáradhatatlanul jelen van a főváros zenei életében a zenekar – miközben közeledik a kiadós, erőt-energiát igénylő japán koncertturnéja, Kobayashi Ken-Ichiróval, mintegy megkoronázásaként a fél évszázada kezdődött közös művészi munkának.
Fotó: Steiner Máté / MÁV Szimfonikusok
