Az „egy kép felér ezer szóval” – szinte már közhelyes mondás igazságtartalma valóban tetten érthető egy híres fotográfia megtekintése és elemzése közben. Igor Stravinsky kifejező portréját egy kitűnő fotográfus, Arnold Newman készítette, nem mindennapi körülmények között.
Dvorszky Anikó
A Harper’s Bazaar amerikai divatmagazin 1946-ban bízta meg az akkor 28 éves Arnold Newmant, hogy fényképezze le a világhírű zeneszerzőt, zongoristát és karmestert. A folyóirat végül nem közölte le a képet, Alekszej Brodovics, az újság akkori grafikusa és művészeti igazgatója szerint azért, mert túl jónak érezte ahhoz, hogy egy magazin lapján kicsire nyomtassák. Elfogadható az indok abban az esetben, amennyiben a neves művészeti direktor határozottan segített a fényképésznek bejutni a magazinhoz és első megbízatását 1942-ben is ő szerezte neki. Annak ellenére, hogy elutasításra került, Newman egyik legismertebb fotójává vált, karrierfejlődésének egyik fontos stációjaként. A művész amerikai fotográfiára gyakorolt hatását legjobban magazinművei szemléltetik. Különleges és újszerű megközelítése a portrékészítéshez jól illett a folyóiratokhoz; figyelembe vette az oldalak elrendezését és gondosan építtette fel a kompozíciókat. Megrendelésre készített fényképei olyan befolyásos kiadványokban jelentek meg, mint a Fortune, a Life és a Newsweek. Newman ismert hírességeket fotózott, köztük Marlene Dietrichet, John F. Kennedyt, Harry S. Trumant, Piet Mondriant, Pablo Picasso-t, Arthur Millert, Marilyn Monroe-t, Ronald Reagant és Audrey Hepburnt. Ő volt az, aki megfogalmazta és következetesen alkalmazta a környezeti portré műfaját, amelyben a fotós gondosan keretezett és megvilágított környezettel és annak tartalmával szimbolizálja az egyén életét és munkásságát.
Arnold Newman 1918. március 3-án született Manhattanben egy zsidó családban. A New Jersey állambeli Atlantic Cityben nőtt fel, majd a floridai Miami Beachre költözött. Szülei szálloda-tulajdonosok voltak Atlantic Cityben és Miami Beachen is, a teleket Floridában, a nyarakat pedig New Jersey-ben töltötték. Az Atlantic City High School-ba járt, és a Miami Beach Senior High School-ban érettségizett. 1936-ban festészetet és rajzot tanult a Miami Egyetemen. Két év után anyagi okok miatt nem tudta folytatni felsőfokú tanulmányait, Philadelphiába költözött. Egy utcai stúdióban dolgozott, és 49 centes portrék tömegét készítette el. Elképzelhető, hogy az itt eltöltött 4 év alatt nem csak a fotózás csínját-bínját sajátította el, hanem a fegyelmezett munkavégzés és a visszafogott eszközhasználat is előnyére vált. Viszont ez a tapasztalat azt is megtanította neki, mit nem akar kezdeni a fotózással… 1942-ben Newman visszatért Floridába, hogy egy portréstúdiót irányítson a floridai West Palm Beachen. Három évvel később saját üzletet nyitott Miami Beachen.
Az 1940-es évek közepétől az 1950-es évekig döntő időszak volt Newman életében és karrierjében. 1945-ben a Philadelphiai Művészeti Múzeumban megnyílt önálló kiállítása, az Artists Look Like This: Portrait Photographs by Arnold Newman, sok dicséret és hírverés jegyében. Az ő nevéhez fűződik a környezeti portrékészítés népszerűsítése, egy olyan stílus, amely megörökíti a modellek környezetében lévő jellegzetes témákat, és jelentős részleteket használ a szakmájuk és személyiségük közvetítésére.
Az 1882-ben született Igor Stravinsky szülői nyomásra jogi egyetemre iratkozott be, de diplomát nem szerzett, 1902-től teljesen a zenének szentelte magát. Szergej Gyagilev, az Orosz Balett impresszáriója önálló balettzene írásával bízta meg, s a Tűzmadár 1911-es párizsi bemutatója a 20. század zenetörténetének egyik legjelentősebb eseménye lett. Az első világháború kitörése családjával Svájcban érte, Oroszországba nem térhetett vissza. A hazája elvesztése miatt vigasztalhatatlan Stravinsky megszállottan utazott. 1935-ben nagy sikerű koncertkörúton vett részt az Egyesült Államokban, miközben sorozatos csapások érték családját; egyik lányát, feleségét és édesanyját is pár év leforgása alatt veszítette el. 1939-ben átköltözött Amerikába, ezzel beköszöntött életének napsütötte korszaka. Végre igazi otthonra lelt, feleségül vette régi szerelmét, Vera de Bosset orosz táncosnőt, akivel haláláig élt boldogan. Stravinsky egészsége egész életében gyenge volt, mégis fáradhatatlanul dolgozott, olykor egyhuzamban tizennyolc órát. Tüdőbaj, tífusz, gyomorvérzés, görcsös fejfájás, sérv felváltva gyötörte, életszeretete mégis győzedelmeskedett, majdnem fél évszázadnyi távollét után, 1962-ben ismét szülőhazájába utazhatott, hogy saját műveit vezényelje. Nem volt klasszikus értelemben jóképű, meglehetősen alacsony testmagasággal (körülbelül 163 centi), mégis nagyon fotogénnek tartották.
Newman a második világháború után készítette el az egyik leghíresebb orosz zeneszerző portréját, amint a hangversenyzongora mellett, könyökét a hangszerre támasztva ül, és a zongora teteje hatalmas hangjegyként tornyosul a zeneszerző fölé. A muzsikus egy New York-i hotelben szállt meg, a fotográfus a helyszínen járva esett gondolkodóba, vajon milyen környezet illene legjobban a témához. Korábban is fényképezett hangszereket részben és egészben, és a fejében szinte azonnal összeállt a kép. Elkezdtek keresni egy zongorát, amely egy valós, otthonos helyen található, végül a szerkesztő lakásában leltek rá, egyszerű falakkal a háttérben. A zongoraforma erős, kemény, éles, durva, de egyben lírai a maga lineáris módján, nagyszerűen alkalmas Stravinsky művészetének visszatükrözésére. A néző is egyértelműnek találhatja a látványt, viszont szerencsénk van ismerni a végleges fénykép létrejöttének folyamatát. Fennmaradt az 1946-os forgatás több fotója, melyek bepillantást engednek Newman gondolkodásmódjába: a lapon piros pipa, X-ek és téglalap körvonalak láthatók, ahol a háttér kivágását fontolgatta. Gondosan mérlegelte a kompozíciót, hogy azt sugalmazza a nézőnek – az ember és a zenéje egy.
A hangversenyzongora nyitott fedelének síkbeli formája gigantikus előjegyzésre vagy egy hátrafelé dőlő negyedhangra hasonlít. A kép geometrikus felépítése domináns, a szokatlan kivágás fokozott feszültséget hoz létre. Vannak fotóművészek, akik elutasítják a fényképek utólagos manipulálását, ragaszkodnak az objektívben megjelent látvány eredetiségéhez, pillanatához. Newman vizuális választása az egész felsőtestével a nézővel bátran szembeforduló művész pozíciója, a fej függőleges tengelye erős jellemre utal. A tenyérre támaszkodás az elmélkedés szimbóluma, az intelligens alkotó gondolkodást és az azzal járó terhek viselését is kifejezheti. Arnold Newman a portré létrehozásának aprólékos felépítésével – az előkészítés (koncepció), elkészítés (nagyformátumú kamera, állvánnyal) és a szerkesztés (alkotóművészet) során – arra törekedett, hogy minél tisztábban megmutassa a személyiség valódi karakterét. Így vált a 20. század egyik legjelentősebb fotósa a környezeti portré mesterévé, melyben alanyait olyan dolgok kontextusa mellett ragadta meg, amelyek valamely módon figyelemre méltóvá tették őket.
1946-ban életre szóló barátság kezdődött Newman és Stravinsky között, 20 évvel később, 1966 októbere és 1967 januárja között három hétig ismét fotózta az idős zeneszerzőt, karmestert, miközben Requiem Canticles című kompozíciójának nyilvános bemutatójára készült a Princetoni Egyetemen.
