BUÉK – mondja év elején boldog-boldogtalan, bele sem gondolva, hogy voltaképp jókívánságról van szó! Az újévi koncertek viszont a folytonosság jegyében mindig a megújulást, a nívós folytatást ígérik. Nem véletlen, hogy megannyi együttes teszi le névjegyét, egyszersmind ígérettel kecsegtetve korábbi és potenciális közönségét. Érdemes tehát mind több kínálatra odafigyelni!
Fittler Katalin
Alig ért véget a Bécsi Filharmonikusok világszerte elérhető újévi koncertje, a zenebarátok máris készülődhettek a virtuális után a reális jelenlétre, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe. Fischer Ádámé az érdem, hogy korábbi sikeres vállalkozásai után (amelyek sorában a Budapesti Wagner Napok jelenti a csúcsot) „rászoktatta” a zenebarátokat, hogy az újesztendőt Haydn oratóriumával, A teremtéssel kezdjék. Ugyanaz és mindig mégis – némiképp – másként. A variációs elv különleges megvalósítását jelentette, hogy más-más előadókkal szólaltatta meg a monumentális kompozíciót január elsején. És amikor már szinte „önjáró” lett a közönség (ha január 1-je, akkor Müpa), akkor módosította a programot, ráirányítva a figyelmet Haydn utolsó nagy művére, Az évszakok című oratóriumra. Idén tehát változott a program, de maradt Haydn – mint Fischer Ádám zenei elkötelezettségének egyik fő oszlopa, zenei rajongásának tárgya. És maradt a koncepció: délután rövid koncert (ha tetszik, fiataloknak), magyar nyelven, mintegy beharangozásaként az esti koncertnek.
Ez az „előkés” megoldás remekül bevált: akik nem szívesen vállalkoznak esti koncert látogatására, lehetőséget kapnak élőzene-hallgatásra délután. A fiataloknak meghirdetett program többgenerációs érdeklődésre tartott számot, mondhatni, családi-baráti összejövetelekre kínált alkalmat. Évről-évre öröm látni, hogy a Müpát ritkán látogatók „kihasználják az alkalmat”, több mint korán érkeznek, sőt, a délutáni koncert után hosszasan időznek a társasági terekben. Közösségi alkalom – jól kezdődik az újév!
Hogy mindentől függetlenül, a gyermekek jelentették a „célközönséget”, arról a délutáni hangverseny műsorfüzete árulkodik. Könnyű olvasnivaló, játékos „feladatokkal”. Amelyeknek nincs tétjük, a megfejtést is tartalmazza a füzet – ámde kiváló lehetőség a játékos, szinte észrevétlen ismeretszerzéshez. Az alig egyórás programban Fischer Ádám közvetlen hangú műsorvezetőként konferálta a részleteket, amelyeket az esti előadás ének- és zenekara, a Magyar Rádió Énekkara, valamint a Concentus Musicus Wien adott elő, három szólista közreműködésével (Rácz Rita, Megyeri Zoltán, Sebestyén Miklós). A gyerekek számára külön élményt jelentett, hogy személyesen megszólítva érezhették magukat, amikor választhattak, hogyan szólaljon meg a „kakas” (az előző években, A teremtésben az „oroszlán” illusztratív megjelenésére lehetett voksolni). Mindehhez felnőtteknek is fontos kommentár járult, amennyiben Fischer Ádám rámutatott: a zeneszerző határozza meg, hogy „mit” kell játszani, ám az előadók felelőssége a „hogyan”, az interpretáció. Mind a négy évszakból két-két részlet került megszólaltatásra – utólag úgy tűnt, bátran lehetett volna emelni a tétet, akár további szavazással lelkesíteni a hallgatói aktivitást, és főképp, több részlet felidézésével. Leginkább azok érezhették magukat szerencsésnek, akik az esti előadáson a teljes művet is meghallgathattak.
Akkor már eredeti nyelven, németül szólt az ének, szólistaként Baráth Emőke, a megbetegedett David Fischer helyett Uwe Stickert és Sebestyén Miklós közreműködésével (ez utóbbi hasonlóképp járt, mint decemberben Bach h-moll miséjének tenor-szólistája, időközben hangi probléma lépett fel nála – amit viszont ezúttal szerencsére alig vett észre a műre koncentráló hallgató). Az esti koncertre a hagyományos 19.30-as kezdéssel került sor – a szünettel tagolt műsor későig tartott, nem véletlen, hogy néhányan (nyilván kényszerűen) nem tudták megvárni a rendezvény végét. Mivel ének- és zenekar karmesterestől már korábban a helyszínen volt, s a délutáni rövid szereplés aligha jelentett számukra megterhelést, praktikus lett volna előrehozott kezdéssel, 19 órai kezdettel megtartani a rangos (és a hallgatóság számára mindenképp emlékezetes) újesztendő-köszöntő koncertet.
***
Január 2-án a hazai közönség körében rendkívüli népszerűségnek örvendő Boban Marković Orkestar adott újévi koncertet, éspedig kétszer, 15.30 és 20.00 órai kezdettel. Aki a délutáni előadást választotta, joggal gyanakodhatott: a nagy érdeklődésre való tekintettel történő duplázás első alkalmát afféle nyilvános főpróbának szánták a fellépők. Mondhatni, „hagyományosan” gondok voltak az erősítéssel, de a figyelmes hallgató azt is észrevehette, hogy a műsor is mintha csak kialakulóban lett volna. Túl sok volt a nemcsak improvizatív, de kifejezetten esetleges mozzanat. Aki viszont elkötelezetten lelkes, annak élvezetét aligha lehetett megzavarni: örömzenélésként élték meg, hogy azt hallhatták, amit szeretnek – még akkor is, ha az örömzenélés gyakorlata nem folyamatosan hatotta át a fellépők produkcióját. Számukra leginkább a fogadtatás forró légköre, a mindenért hálás közönség ovációja lehetett az örömforrás. Tehát, kis túlzással azt mondhatjuk: ezúttal a közönség volt az örömszerző, örömzenélésre inspirálva az évtizedek óta töretlen népszerűségű (tagságában időről-időre változó, ám a névadó produkciója által fémjelzett) fúvószenekart.
***
Január 5-én vasárnap immár 10. alkalommal köszöntötte gálaműsorral az újévet a Hagyományok Háza. A műsorról és a megvalósításról röviden annyit: minden, ami érték! A hagyományokat illetően az „őrzés” és azon túl az életben tartás, a népzenei anyanyelv mellett a népzene nyelvének (dialektusainak) tanult művelése (gyakorlása és népszerűsítése), szólisztikus mellett kisebb-nagyobb kamarazenei apparátusokkal, az együttmuzsikálás örömének megélésével, s nem utolsó sorban: többgenerációs gyakorlatban. Ének, hangszeres előadás, és tánc egylényegűségét hirdette a program, amelyben egyaránt helyet kapott népzene (különböző területek szokás-anyagaival) és népzenei anyagok műzenei feldolgozása. Összművészeti, komplex élményt jelentett a program egésze, amelyben ki-ki felfedezhetett ismert dallamokat és megismerhetett újabb gyönyörködnivalót, nem utolsó sorban a perfekt kidolgozottságnak köszönhetően. A Magyar Állami Népi Együttes zenekara és tánckara biztosította az élmények magas hőfokát, ismételt szereplésük tagolta a program „nagyformáját”. Különleges élményt a táncosok legújabb generációjának képviselői jelentették, akik párostáncban és szólistaként egyaránt a meghatottság könnyeit hívták elő. Gálaműsor volt, a szó legnemesebb értelmében, ugyanakkor seregszemle is, felvillantva azokat a zenei műhelyeket, ahol éltetik a közösségi zenei értékeket. Az ünnepi légkört az az intenzív jelenlét biztosította, amely az elhivatott előadók számára már-már természetes megnyilvánulási módnak tekinthető. Talán csak a dinamikai skálát lehetett volna árnyalni (elsősorban az erősítés differenciálásával), hogy a népi kultúra meghittsége, intimitása is kifejezésre juthasson – így némiképp a hatásosság irányába tolódott el a program egésze.
***
A Budafoki Dohnányi Zenekar időszaki magazinjának, a Hangolónak az őszi számából már jó előre lehetett tudni: január 11-én kerül sor a BDZ újévi koncertjére. Azt viszont csak később vehette észre a Müpa havonkénti műsorfüzetéből tájékozódó, hogy aznap kétszer is köszönti az újévet az együttes: az esti koncert előtt, 11 órai kezdettel „Újévi koncert ráadás” címmel is felléptek a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Aki végigélte az esti produkciót, csak elismeréssel adózhat teljesítőképességük „nagyformátumának”, egyszersmind ékes bizonyságát látta Hollerung Gábor zenekarnevelő koncepciója működőképességének. Este fél 11-kor (tehát szünettel háromórás koncert után) egészségesen fáradt játékosok mosolyogtak a pódiumon, a jól végzett munka örömével. És a közönség sem mutatott nagy kedvet a távozásra. A szó legnemesebb értelmében „szórakozott” három órán keresztül, mondhatni, minden percég kiélvezve a zenehallgatásnak. A műsor, hagyományosan, zsákbamacska volt – ami fokozta a hallgatói érdeklődést. Megszólítva érezte magát a közönség, s ennek megfelelően figyelemmel követte Hollerung Gábor műsorvezetői konferálást csakúgy, mint a felcsendülő zenéket, amelyek értő élvezetéhez rendre kapott szempontokat. A mesterséges intelligencia lehetőségeinek kiaknázása idején a természetes intelligencia óhatatlanul is perifériára szorul – érzelmi nevelés és „nevelődés” (a személyes jelenléttel megnyilatkozó szellemi aktivitás, mondhatni, a katarzis-készség) alig jegyzett tételekké váltak. Pedig a homo ludens mindenkiben benne rejlik! Ezt potenciálisan örömérzéseket galvanizáló, szunnyadó készséget élesztgeti munkásságának minden mozzanatával Hollerung Gábor. „Testközelbe” hozza a térben és időben távoli alkotásokat is, kommentárjaitól inspirálva megnyílnak az érdeklődés kapui, s ezáltal befogadhatóvá válnak szokatlan, furcsa hangzások is. „A közhelyek bája” – utólag ezt a „tematikát” rekonstruálták a véglegesített műsorhoz, amelynek végighallgatása után aligha panaszkodhatott volna bárki is „közhelyességre”.
Gyöngyösi Levente BDZ-fanfárjával kezdődött a műsor, amely érdekességek-különlegességek gazdag tárházát kínálta. De ami legalább annyira fontos: ezt a kétségkívül frekventált koncertet a zenekari játékosok sokoldalúságának bemutatására is felhasználták. A BDZ közönsége számára nem újdonság, hogy a zenekar zongoristája, Szűts Apor zeneszerzőként is aktív – ezen az esten nemcsak zeneszerzőként és zongoristaként szerepelt, hanem humorát is megcsillogtatta, fergeteges humorú „zenebohócként” egy pamfletben, ahol hegedűvel bűvészkedett, Gazda Bence szólista-partnereként. Aki viszont improvizálókedvét Gershwin Rhapsody in Blue-jában csillogtatta meg csakúgy, mint Horváth Marcell, Nagy Zsolt és Lázár Gyula. A mű szólistájaként Balog József remekelt. Hallhattuk Simkó-Várnagy Mihályt elektromos csellójával, szerepelt a Corpus Harsona Kvartett és a BDZ Big Band-je – és ne maradjon említés nélkül Werner Gábor neve, aki gordonkásból a zenekar karmestere lett, s emellett számos sikeres műsorszámot arranzsált muzsikustársai számára. Üde színfoltot jelentett, amikor jelmezbe öltözött három ütős speciális hangszerrel szólózott: smirglivel!
Viccek, poénok, gegek – de sohasem olcsó hatásként. Kalandozás a jazz területére, a latin zenék vérpezsdítő hatású tolmácsolása, a filmzenék felidézése, a stílusparódiák hatásos előadása a játékosok felkészültségét igényli, hogy sikeres legyen a szórakoztató hatás! Ezúttal maradéktalanul sikerült. És meglepetésként énekelt is a zenekar, ráadásként régi magyar filmslágereket idézve. A Radetzky-induló után még hosszasan zúgott a taps, a köszönetnyilvánításon túl visszajelzéseként annak, hogy nyitott fülekre és szívekre talált a program, amelyet utólag akár „kívánságműsornak” is minősíthetünk.
***
Január 12-én a Budapest Klezmer Band újévköszöntőjét meghallgatni érkezett teltházas közönség. Hét vérbeli muzsikus, akik közös zenei nyelvként beszélik a klezmert, társaságkedvelő emberek, akik szívesen zenélnek együtt. Mindig mást – ugyanúgy, és ugyanazt – mindig másképp. A variánsokban élő dallamok, dallamfordulatok mintegy „körülírják” a kimondatlant (ne menjünk olyan messzire, hogy a Kimondhatatlant!), ezzel egyszerre teremtve meg a hallgatóban – lett légyen többé-kevésbé jártas e zenei világban – az otthonosság érzetét, és a kíváncsiságot, ami a mindenkori „hogyan”-ra, az akár a pillanat hevében megszületett kifejezésre, a szó legnemesebb értelmében vett improvizációs gyakorlatra vonatkozik.
33 év sajátos kerek szám, nem véletlenül utalt az 1990-ben alakult együttes fennállásának idejére ilyen hivatkozással beköszöntőjében az együttes vezetője, Jávori Ferenc (Fegya), aki a későbbiekben lehetőséget biztosított muzsikus-társainak is a megszólalásra, személyes kapcsolat-tartásra a közönséggel. A harsonás Barbinek Gábor múltidéző sztorija (az első pécsi színházi fellépéséről) oldott légkört teremtett. Egyszeriben részesei lehettünk az együttes mindennapjainak – s fokozatosan körvonalazódott művészi munkájuk sokszínűsége. „Fegya” szerzősége, egy stúdiófelvételt felidéző duója Gazda Bencével – óhatatlanul is a zenei profizmusra irányította a figyelmet az oldott légkör ellenére. Gazda Bence hamarosan énekelt is, és a pódiumon már-már színpadi jelenléttel muzsikáló művész teljesítményét talán csak azok értékelhették igazán, akik tudták: az előző napon kétszer ugyanitt, aznap pedig korábban Dunaharasztiban a BDZ újévköszöntőjében is részt vállalt. A zenélés őszinte öröme adhat erőt ilyen „munkabíráshoz”, amelyhez a műfajok, stílusok iránti maximális nyitottság járul. Később Nagy Annával (harmonika) felidézték azt a bravúros szólót is, amellyel az együttes tagjai közé kerülhetett. Kohán István (klarinét), Végh Balázs (dob) és Máthé László (bőgő) is megannyi lehetőséget kapott hangszeres (és ezzel összefüggő: improvizációs) virtuozitása megcsillogtatására. A műsor legismertebb számait a három „kocsmadal” jelentette „Fegya” énekével a zongoránál. Az est vendégeként Jordán Adél, a Katona József Színház művésze kapott (ismételten) meghívást, aki előadóművészi jelenlétével színpaddá varázsolta a pódiumot. A gyakran humorral átszőtt múltidézés általa Tompos Kátyára való emlékezéssel bővült.
Az újévi koncertek sora, több helyszínen, folytatódik. A szerencse-kívánó mottó („mazel tov”) a múltépítő jelenre és jövőre, a folytatásra adott késztetést.
(A kiemelt képen Hollerung Gábor, a Budafoki Dohnányi Zenekar zeneigazgatója, forrás: Gramofon)
