A jazz több mint százéves történetében három magyar muzsikus tett szert igazi elismerésre azamerikai és a nemzetközi színtéren: Szabó Gábor, Zoller Attila és Tommy Vig. Mint Szabót, őt is az októberi vihar sodorta Amerikába húszévesen, félévszázad elteltével tért véglegesen haza, és ma is aktív a július 14-én 85 éves vibrafonos-dobos, zenekarvezető, komponista és hangszerelő.
Márton Attila írása
Akik ismerik regényes életének, pályájának történetét, azok tudják, hogy hosszú élete során számos interjú, rövidebb-hosszabb újságcikk és két – róla szóló – monográfia is sok mindent elárult az érdeklődőknek. Beszámolók taglalták koncertjeit, kritikák jelentek meg lemezeiről itthon és külföldön. Ezúttal nem az Amerikában eltöltött öt évtized történetével, sokkal inkább a 2006-tól itthon élő művésznek a magyar zenei élet érdekében kifejtett munkásságával kívánjuk megismertetni olvasóinkat.
Előrebocsáthatjuk, hogy Tommy mindig hű maradt hazájához, hangsúlyozta magyarságát, és a jazz hazájában is minden alkalmat megragadott arra, hogy ennek hangot is adjon. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az egyébként is sportszerető művész mennyire csalódott volt, amikor Magyarország – szovjet nyomásra – nem vehetett részt az 1984-es Los Angeles-i Olimpián, amelynek zenei igazgatója éppen ő volt, és a játékokat kísérő zenei programok is magyar vendégek nélkül zajlottak.
2006-ban történt hazatelepülése óta évenként legalább egyszer, de gyakran kétszer is tartott koncertet. A kisebb befogadóképességű helyek, a BJC és az Opus jazzklub, a Háló, a Nyitott Műhely, a Gödör, vagy az iF Café a jazzesteknek adtak otthont, míg nagylélegzetű műveinek ősbemutatóira olyan helyeken került sor, mint a Müpa, a Vigadó, a Duna Palota vagy a Magyar Rádió Márványterme és 6-os stúdiója.
Első koncertjének színhelye közvetlenül hazatelepülése előtt a budai Nyitott Műhely volt, ahol Tommy vibrafon-játékát Vukán György triója kísérte (Berkes Balázzsal és Balázs Elemérrel). Ezt követően minden évben rendezett ingyenes koncerteket a legkülönbözőbb helyszíneken, nem sajnálva az ezzel kapcsolatos költségeket. A ma már 125. jazzestjén is túl lévő Háló Jazzklub első koncertjét is Tommy adta duóban Oláh Kálmánnal 2008 őszén. A 2011 karácsonya előtt, a Gödörben sorra került koncertje azért volt nevezetes, mert kilenctagú formációja öt fúvóssal és gitárral erősített ritmusszekcióval mutatkozott be. 2012-ben két koncertre is sor került a BJC-ben: először kvartettjével, amelyben Oláh Kálmán, Orbán György és Horváth Zoltán játszott, majd a Gyárfás Trió karácsonyi koncertjén a két szólista Tommy és Deseő Csaba volt. 2014-ben a szokásos, év végi koncert az itthon oly’ ritkán hallható West Coast stílus jegyében írott és/vagy hangszerelt számokkal tűnt ki.
Tommy és énekesnő felesége, Mia időnként nemcsak Amerikába utaztak vissza a Budapesten történt letelepedésük óta, de még Mia szülőföldjére, Dél-Koreába is ellátogattak. Szöulban Mia rokonsága, Kaliforniában pedig egyetlen fiuk, Roger él, valamint kiterjedt baráti körük. Természetesen mindkét helyen koncerteztek is: Las Vegasban a big band fesztiválon léptek fel, Koreában pedig még emlékeznek a Kim Sisters szenzációs amerikai sikereire, amit örömmel idéztek fel. 2015-ben viszont Tommy meghívására Amerikából érkezett egy régi barátja és zenésztársa, a dobos Paul Cohen. Bár jogászként dolgozott, „referencialistáján” olyanok szerepelnek, mint Paul Bley, Tony Scott, Jimmy Giuffre, Eric Dolphy vagy Archie Shepp. Az alkalmi kvintettben, a vendég és a házigazda mellett Gyárfás István (gitár), Cserta Balázs (baritonszaxofon) és Csuhaj Barna Tibor (bőgő) játszott a BJC-ben rendezett koncerten, és természetesen Mia Vig énekelt.
A jazz nyelvét perfekten beszélő Tommy hangszeres tevékenysége mellett legalább olyan fontos komponista és hangszerelői aktivitása is. Erre már Amerikában is felfigyeltek, mégpedig olyan jazzikonok is, mint Stan Kenton vagy Quincy Jones. Nagylélegzetű műveivel a magyar zenei világot kívánta gazdagítani, különös tekintettel a kortárszenére. 2013-ban Aranyszimfóniák című, nyolctételes zeneművel köszöntötte a londoni olimpia magyar aranyérmeseit, amelyet a Budapest Jazz Orchestrával mutatott be a Duna Palotában. 2016-ban pedig Riói aranyálmok címmel kívánta inspirálni a nyári olimpiai játékokra utazó magyar sportolókat. A különböző sportágak művelőinek ajánlott miniszimfóniákat nagy sikerrel mutatta be a Müpában saját Sinfonietta együttesével és a MÁV Szimfonikus Zenekar vonósaival.
Számos lemezalbuma jelent meg annak idején Amerikában, itthon pedig hazatelepülését követően. Tommynak az óhazához való kötődését jól mutatta, hogy egy Amerikában megjelent nagylemezének borítója is a magyar trikolórt mutatja. A Tommy Vig in Budapest legelső hazalátogatásakor készült a Magyar Rádió 6-os stúdiójában, még 1971-ben! Tommy vibrafonon és marimbán játszik, kísérői pedig a hazai jazz kiemelkedő képviselői: Szakcsi Lakatos Béla, Pege Aladár és Kőszegi Imre. A repertoáron pedig két közismert standard szerepel: a Straight, No Chaser Monktól és Rollins Oleo-ja, de a másik két szám magyar szerzőknek az amerikai jazzvilágban is kedvelt – ugyancsak standarddé vált – darabjai: Kozma József Hulló levelek (Autumn Leaves) című örökzöldje és a Softly As In A Morning Sunrise a nagykanizsai születésű Sigmund Rombergtől.
Hazatelepülését követően szinte minden második évben egy-egy lemezalbummal jelentkezett. Ezek sorában az első, a szellemes című Üssdob volt, amit Mia és egy másik ütős, Zsoldos Béla társaságában készített. Fiatal zenészbarátja, a klarinétvirtuóz Joe Fritz két lemezén is főszerepet vállalt Az egyik a nagy jazzproducer, Norman Granz, a másik a híres dalszerző művészete, Henry Mancini előtt tisztelgett.
A 2004-ben megjelent Now and Then / Most és akkor címében is elárulja, hogy a „csodadobos” Tommy 1947-es bécsi és budapesti felvételeiből éppúgy ízelítőt kapunk, mint a lemezen Amerikában megjelent 1971-es, majd az 1995-ben a Duna Szimfonikusokkal rögzített rádiófelvételekből.
A költészet integrálása a jazzbe nálunk jóformán ismeretlen gyakorlatnak számított a legutóbbi időkig. Tommy, aki a magyar- és a világirodalom meglepően jó ismerője, költészetünknek pedig kifejezett rajongója, 2018-ban megjelentetett „Musical Impressions of Literary Giants of Hungary” című CD-jén régi tervét váltotta valóra, amikor a magyar irodalomra fókuszált. Ezen az albumon olyan nagy magyar írók és költők előtt tiszteleg, akiknek kötetei sohasem hiányoztak könyvespolcáról. A hét tételből álló szvitben Petőfi, Jókai, Arany, Ady, József Attila, Karinthy és Rejtő Jenő emlékét idézi fel, a humort is nagyra értékelő muzsikus.
A Welcome to Hungary! 2012 címmel megjelent lemezalbum alighanem Tommy pályájának egyik kiemelkedő momentuma. A sztárvendég a világhírű tenorszaxofonos, David Murray, a közreműködő magyar muzsikusok pedig a hazai élvonal jelesei: Elek István, Szalóky Béla vagy Schreck Ferenc. A kompozíciók is Tommy kettős identitását tükrözik, hiszen az amerikai standardek parafrázisai (Sahara, Buddy and Solita, Rise and Shine) mellett olyan közismert magyar nép- és műdalok is elhangzanak, mint a Csak egy kislány, vagy a Ritka búza… A jazzben megszokott hangzásvilágot Farkas Rózsa cimbalom- és Cserta Balázs tárogatójátéka színesíti. De a bónusz trackek között további magyar vonatkozású feldolgozások is szerepelnek, mint a Minek a szőke énnékem az Az a szép, valamint édesapjának, Víg Györgynek leghíresebb slágere Szenes Iván szövegével, a Veled vagyok még gondolatban és végül a Tommy által megzenésített Petőfi-vers, a Füstbement terv Mia előadásában – magyarul!
A The Time Machine című lemeze a maga nemében egyedülálló időutazás, szenzációs zenei bravúr, amely példa nélküli a hazai jazz világában. A zenei matéria „alapanyagát” ugyanis még 2000-ben Amerikában rögzítették Tommy kvartettjével, amelyben Roger Kellaway (zongora), David Carpenter (bőgő) és Tommy fia, Roger Lee (dobok) játszott. Ezt az alapanyagot „díszítette fel” aztán itthoni stúdióban a mindig újat kereső Tommy, három hazai zenész – Joe Fritz (klarinét), Schreck Ferenc (harsona) és Zana Zoltán (baritonszaxofon) – közreműködésével. Tommy mesteri hangszerelései nagyban színesítik a felvételeket. Érdekes összevetni a korábban kiadott felvételeket az újabb verziókkal.
Tommy megkérdőjelezhetetlen patriotizmusát jellemzi, hogy amikor felsejlett annak reménye, hogy a 2024-es olimpiát Magyarországon rendezik meg, akkor saját költségén egy reprezentatív DVD-t jelentetett meg „2024 Candidate City–Budapest Is a City of Sports, Music and Fun! – The Tommy Vig Sinfonietta in Concert” címmel. Az angol nyelvű kísérőfüzet a zenei felvételekre vonatkozó magyarázaton túl nemcsak a magyar sport kimagasló eredményeivel foglalkozik Puskástól Papp Laciig, de a kultúra, tudomány, filmművészet, zene és képzőművészet – a nemzetközi világban ismert – magyar származású kiválóságaival, Nobel-díjasainktól Rubik Ernőig. Még fővárosunknak a címben ígért, lényegre törő bemutatása is szerepel a füzetben.
Legutóbbi lemezének borítója is kifejezi kettős kötődését: szülőhazája iránti hűségét és a befogadó országnak, a jazz szülőföldjének nagyrabecsülését, amely lehetővé tette számára, hogy művészete kiteljesedjen. A Tommy Vig 2022 alcíme Jazz Jazz arra utal, hogy hősünknek a műfaj iránti elkötelezettsége mindhalálig szól. A lemez egyes tételei a Monk, Dizzy, Fats Waller és Beethoven emléke előtti tisztelgés jegyében születtek, de egyik darab a magyar népzene iránti hódolatát fejezi ki. Az összeállítás korábban készült felvételekből készült, és mintegy Tommy munkásságának összegzésekét is felfogható. Nem véletlenül az utolsó tétel a „Budapest 1956”, amely kifejezi Tommy hazafiúi elkötelezettségét, mint erre a jazz Hot kritikusa is felhívja a figyelmet. Ugyanis a lemez kiváltotta a tekintélyes francia jazzmagazin kritikusának, Jérome Partage-nak figyelmét is, aki nagyra értékelő kritikájában ezt írja: „Tommy Vig, aki egymagában „magyar jazz-intézmény” – ahogyan ezt már korábban is megírtuk – ezúttal zenei testamentumát nyújtja át a hallgatónak, amelyben az európai klasszikus zene és a jazz, valamint a free (amelyet „atonális zenének” nevez) és a nagyzenekari jazz szintézise található meg.”
Tommy nézetei a zenéről, a művészetekről, de magáról a világról is szilárdak és megingathatatlanok. Természetesen nem váltottak ki feltétlen egyetértést. Mindig bátran kiállt nézetei mellett szóban és írásban egyaránt. Számos alkalommal a lemezeit kísérő füzeteket használta fel nézetei ismertetésére. A 28 perces Concerto for Vibraharp and Orchestra című zenekari művét is tartalmazó Anno 2008 – The Music of Tommy Vig című CD-jének kisérő soraiban megvilágítja, hogy a divatos új irányzatok jórésze inkább szól a pénzről, mint a zenéről. Válogatás nélkül említi az olyan ikonokat, akik csak a szívükre hallgattak és nem hódoltak be a kommerciális siker csábításának. Név szerint: Monk, Bartók, Coltrane, Kenton, Beethoven, Clifford Brown, Albert Ayler, Gerry Mulligan és Lutoslawski… Sokkal részletesebben szól minderről a már említett – a David Murray vendégjátékával készített, 2012-es lemezének terjedelmes kísérőfüzetében, ahol nemcsak az elhangzó darabokról kapunk részletes információt, de a szerzőnek a műfajjal kapcsolatos, figyelemreméltó nézeteiről és megszívlelendő filozófiai gondolatairól is. Már Murray felkérése is, valamint Tommynak Albert Ayler művészete iránti vonzalma is jól illusztrálja intenzív érdeklődését a modern zene minden formája irányában, legyen az jazz vagy kortárs, nem is beszélve a klasszikusokról. Az ilyen átfogó ismeretek nem jellemzőek a professzionális zenei világban sem, ahol a szereplők túlnyomó többsége egyáltalában nem él az átjárhatóság lehetőségével, valamint sok esetben a döntő szempont az anyagi és kommerciális siker.
Tommynak a képzőművészethez való vonzódását nemcsak hatalmas festmény- és grafikai gyűjteménye, de még inkább saját készítésű figurális és absztrakt festményei, akvarelljei és grafikái, valamint szenzációs kollázsai is bizonyítják. Ezekből alkalmasint láthattunk ízelítőt galériákban, jazzklubokban is. Bollák Gábor művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria munkatársának véleménye szerint „Tommynak nagyon jól áll a kollázskészítés. Azért illeszt egymás mellé különféle tárgyakat, anyagokat, színeket és formákat, mert szeret kísérletezni, szereti a dolgok sokféleségét, a meghökkentő és szinte kiszámíthatatlan végeredményt. Alkotásaira a tiszta artikuláció, a világos vonalvezetés, a mindent egybefoglaló rend a jellemző. Képei is szinte muzsikálnak, egy-egy dallamot, harmóniasort kollázsain és képein is képes kifejezni, ugyanazzal a derűvel, finomsággal, humorral és bölcsességgel, mint amivel az életét éli, vagy amivel zenét komponál.”
Két rendkívül érdekes magyar nyelvű monográfia is foglakozik Tommyval. Regényes életéről, amerikai pályafutásnak érdekes történéseiről szól Ézsiás Erzsébet 1994-ben – jóval Tommy hazatelepülése előtt – megjelent „A Teleki tértől Hollywoodig” című kötete. Máté J. György jazz-szakíró, lemezkritikus vaskos munkája, a „Tommy Vig – Mozaikkockák egy zeneművészről” viszont az ismeretlenként Amerikába érkező fiatalember világhírűvé válását mutatja be, széles vágányon haladva a karrierépítés stációin át az amerikai művészvilág kulisszatitkain keresztül a művész zenei hitvallásáig. Szóba kerülnek olyan témák is, mint a család, az amerikai életstílus, a vallás, a hit vagy az antiszemitizmus kérdései, de még Tommy festőművész aktivitása is – hiszen a könyv címlapját is egy festménye díszíti.
