Nuala McKenna ír származású, fiatal német csellista, a Brémai muzsikusok tagja. Tényleg. Hiszen a Paavo Järvi vezette Brémai Német Kamarafilharmónia szólistája. Újabban a Cobra Records cég készít vele felvételeket. Most megjelent lemeze erősen magyar relevanciájú: Kodály Zoltán, Ligeti György és Benjamin Britten alkotásai szerepelnek rajta.
Zay Balázs
A sort Kodály 1915-ben keletkezett és 1918-ben bemutatott Szólószonátája nyitja. Óriási mű, a kevés egyike, mely Bach hat szvitjéhez mérhető, s e felette kevés darab alkotta csoportnak mindenképp az egyik, hanem a legkiemelkedőbb alkotása. McKenna kétségtelenül kiváló és ígéretes csellista. Az I. tételt illetően előadásáról csak jót mondhatok, ugyanakkor ezt némiképp kevesebb lelkesedéssel tudom csak tenni. Kidolgozott, meggondolt, megfelelően és szép hangszínekkel tagolt interpretáció. Strukturálisan nagyon árnyalt képet nyújt a tételről. Azonban a magam részéről úgy vélem, kicsit több rusztikusság, valamelyest több spontaneitás, olykor némi meglepetés jót tett volna az előadásnak, még akkor is, ha ez esetleg a nyugodt kép és a differenciált strukturáltság szintjét csökkentette volna esetleg. Főképpen azért gondolom ezt, mert a megszólaltatásnak nemcsak az éppen sorra kerülő rész ideálisnak vélt formáját javallott megtalálnia, hanem az egész hatásosságára is figyelemmel kell lennie. Ennélfogva egy rész önmagában akár kivételes is lehet, nem elhanyagolható szempont azonban, hogy érvényesülésének nemcsak lokális, hanem az egész viszonylatában megjelenő szempontjai is vannak. Történetesen az, hogy a teljes kép harmincöt percen keresztül miként alakul.
McKenna felvétele csúcspontjának egyértelműen a II. tétel tűnik. Ezt McKenna különösen mély beleérzéssel és intenzív kifejezőerővel szólaltatja meg. A III. és IV. tétel előadásának szintjét az I. és a II. közé tenném, inkább a II.-éhoz közelinek gondolva. Míg tehát végül is csak jót lehet mondani e kiváló fiatal művésznő játékáról, meg kell jegyezni, hogy több individuális jegy örvendetes lett volna. Ha tanítaná a művet, ennek a bejátszásnak tulajdonképpen minden része kiváló volna, de a megszólalás egésze szempontjából a remek részek egésze mégis hagy némi kívánnivalót maga után. Ezért tartom kimagaslóbbnak Starker János, Jiří Bárta és Paul Tortelier előadásait. McKenna megközelítése alapjában véve közelebb áll a legjelesebb interpretációk másik vonulatát alkotó Perényi Miklós és a különösen szép hangon játszó Várdai István előadásához.
Ha némi kritikával illettem a mű egyes részeinek amúgy dicséretes megformálását az egész viszonylatában, a lemez programjának összeállítása kapcsán épp ellentétesen kell fogalmaznom. Kitűnő ötlet Ligeti György kéttételes Csellószonátájával folytatni a sort. Ez ugyanis a sor folytatása. A fiatalkori, két részletben keletkezett mű bizonyos tekintetben hasonlít Bartók Két képéhez. Szerelem ihlette az első és előadatlanul maradt Dialogo címet viselő tételt 1948-ban, melyet aztán a szerző 1953-ban újabb tétellel – Capriccio – egészített ki. Kodály, a magyar népzene hatása abszolút, s a szerző későbbi műveihez képest mérsékelt modernitás izgalmas. Érdekes, hogy ezt a kiváló kis darabot nem játsszák többször.
A lemez harmadik műve Britten I. Csellószonátája, a hármas sor első darabja. Britten mindhármat Msztyiszláv Rosztropovicsnak írta 1964-ben, 1967-ben, illetve 1971-ben. Britten az első kettőről lemezfelvételt is készített, a harmadikról sajnos nem. A Kodály és Britten alkotásai közti különbséget jól szemlélteti, ha a magyar népművészet szenvedélyességét és az angolok visszafogottabb, elegánsabb viselkedésmódját helyezzük egymás mellé. Britten darabja hagyományos is, modern is, többféle relációban, azaz igazi eklektikus alkotás, azonban az eklektika egyértelműen jó értelmében, mikor a korábbi stílusjegyek alkalmazása inkább a kulturális folyamatosság és értékintegráció céljának szolgálatában áll.
A lemezen e mű többszörösen is visszatérés. Visszatérés a Kodály-darab első tételéhez, már ami McKenna kiegyensúlyozott és temperamentum szempontjából visszafogott megközelítését illeti, s visszatérés a mintakép Bach-művekhez, hiszen a tételek száma, hossza, változatossága tekintetében minden különbség ellenére is közelebb áll Bach darabjaihoz, mint a lemez előtte szereplőkhöz. Ami McKenna interpretációját illeti, ehhez a műhöz áll legközelebb abból kifolyólag, hogy akkor sem lépi át a disztingvált és a színesség ellenére is keretek közt tartott előadásmód határait, amikor erősebb kifejezésmódot választ.
(Nuala McKenna: Solo. Cobra Records, katalógusszám: Cobra 0078)
