The Steve Luciano Quartet: Under the Covers

Steve Luciano, a közép-floridai gitáros nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy egy csokorba szedje azt a tíz, rá nagy hatást gyakorolt örökzöldet, melyet csaknem ötven éve játszik. Mindehhez zenekarába olyan partnereket keresett, akikkel 30 éve játssza többek között ezeket a számokat. A műfaj elengedhetetlen eleme az improvizáció, tehát a rögtönzés művészete, ami ez esetben a…

Vendégségben Sarah Vaughan-nál

Sarah Vaughan vonzereje máig nem kopott, gondolhattuk, hiszen laza konvojban haladtunk Salföld felé a keskeny úton. De csak a „legelszántabbak” értek oda, poénkodott később Pocsai Kriszta, mert akadt, aki csak szó szerint a szomszéd utcába hirdetett Európa Kiadó koncert helyszínéig jött. Valójában már a Veszprém (+ Balaton) Európa kulturális fővárosa projektben ott lapult az ötlet:…

Jazz a tó partján

A Debreceni Bor- és Jazznapok nem az első és nem az egyetlen, de kétséget kizáróan a legnagyobb magyarországi rendezvény, amely a zene és a gasztronómia társításában találta meg műfaját. Turi Gábor Az ötlet 2017-ben fogant meg a rendező Főnix Kht. vezetőinek fejében, amikor a város radikálisan csökkentette a jazzfesztivál támogatását. A nagymúltú seregszemle a kihalás…

Coppolával a Cotton Clubban – 1. rész

Pontosan negyven éve tudjuk, mi történik, ha az amerikai film öntörvényű keresztapja, Francis Ford Coppola szemet vet a Jazz Age-re. Fitzgerald keresztelte el a múlt század 20-as éveit, a jazz legnépszerűbb periódusa, a swing éra törzshelye, a New Yorkban található Cotton Club pedig az akkori noirok kedvelt helyszíne lett. Coppola művét Gengszterek klubjaként vetítették itthon,…

Szabados György-emléknap Nagymaroson

Életének utolsó évtizedeiben Nagymaroson élt és alkotott Szabados György Kossuth- és Liszt-díjas zeneszerző, zongoraművész (1939–2011), a magyar szabadzenélés és a kortárs improvizatív zene úttörője, aki idén bekerült a Magyar Örökség pantheonjába. Zeneileg és szellemileg kiemelkedő életművét a Duna-kanyarban fekvő város díszpolgári címmel ismerte el, lakóházát emléktáblával jelölte meg, és 2023-tól kezdődően évente ismétlődő programmal emlékezik…

Godfather of Blues – John Mayall emlékére

Kilencvenévesen halt meg Kaliforniában John Mayall, a legkonokabb blueser. Mivel ott többen beszélik a spanyolt az angolnál, így a megemlékezésünk stílszerűen a Día de los Muertos szellemét követve lehet talán méltó hozzá. A mexikóiak úgy tartják, hogy a halottaktól csak időlegesen búcsúzunk, mert minden évben meglátogatnak minket, ezért a temetéseiken megidézik az eltávozó szerethető tulajdonságait,…

Jazzfilm – Sympathy for the Amy

Sokkal több nagy pillanat lehetne a Back to black-ben, az idén mozikba került Sam Taylor-Johnson rendező jegyzte filmben, ha praktikusabb kompromisszumokat köt. Amy Jade Winehouse 27 megélt éve (2011. július 23-án halt meg) kiváló muníciót szolgáltatott volna neki arra, hogy két specialitásából hatásos fúziót teremtsen. A zenéhez való affinitását a John Lennon fiatal éveiről készített…

Lenin és a szabad jazz-improvizáció

Szakmai sikerekből, a pályatársak elismeréséből, de magányból, depresszióból és pénztelenségből egyaránt bőven kijutott a brit jazztörténet egyik nagy alakjának, Paul Rutherford (1940-2007) harsonásnak. Cikkünkben rá emlékezünk. Máté J. György Rutherford közismerten hangszerének egyik legtechnikásabb megszólaltatója volt, aki mind a multifonikus, mind pedig a vokalizált játékban úttörőnek számított. Minthogy a zene volt legfőbb öröme, egyben pénzkereseti…

Forever Dee

Egy Dee Tangerben sokkal többet ér, mint csepp a tengerben. Mindenki láthatta, hogy lopta el a show-t Dee Dee Bridgewater – nem lehetett nem rá figyelni – az International Jazz Day marokkói gálájának fináléjában. Ezért, mikor kiderül, hogy nálunk koncertezik a mai jazz egyik koronaékszere, a hőség sem állhatott utunkba. Iván Csaba „Kezdetben volt a…

Jazzmozi: Some Like It Jazz – 2. rész

„Ez a film túl forró a szavakhoz”. Az 1959. március 29-én bemutatott mára filmtörténeti klasszikussá vált mozinak nem véletlenül vált híressé a szlogenje is. Ami szavakkal elmondható a szenvedélyről, azt Shakespeare-nél olvasható. A frivol történet igazi kuriózuma azonban az, hogy Marilyn Monroe, Jack Lemmon, Tony Curtis mellett a negyedik főszereplője – a swing. Ezért a…